Mégsem a Continental járt jól a trafikmutyival

Fotó: włodi (CC-BY-SA 2.0) / Flickr / włodi (CC-BY-SA 2.0) / Flickr

-

A Philip Morris piaci előnye nőtt, de 2012-höz képest csökkent az árbevétele. A feketepiac viszont előretört.


Nem jött be a kormány azon terve, hogy a dohánypiac erőviszonyain érdemben változtasson – írja a Népszabadság. A kormány azt szerette volna, hogy a hazai szereplő, a gyártással és forgalmazással is foglalkozó Continental Dohányipari Zrt. pozíciói javuljanak a British American Tobaccóval és a Philip Morrisszal szemben. Ehhez meg is tettek minden tőlük telhetőt, a Continental vezetői például hamarabb láthatták a trafiktörvény egyik tervezetét, mint az Országgyűlés – írja a lap. Ám a dohányipari cégek most közzétett mérlegeiből az derül ki, hogy a 2013-as év valódi nyertese a Philip Morris, amely képes volt megerősíteni vezető szerepét a magyar dohánypiacon – annak elenére, hogy némileg kevesebb volt a nettó árbevétele, mint 2012-ben.



A Philip Morris az a dohányipari társaság, amelyet 2013-ban a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azzal vádolt, hogy pénzelője és felbujtója a trafikrendszer-ellenes tüntetéseknek. A Continental egyébként az egyedüli cég, amelynek nőtt az árbevétele: négyszázmillió forinttal többet kerestek 2013-ban, mint egy évvel korábban. Ám ezzel is csak 5,2 százalékos a piaci részesedésük – írja a Népszabadság. Az összesített árbevétel drámaian – 11,6 százalékkal – csökkent, ebben benne van az is, hogy a legális piac mérete és az eladott dohánytermékek mennyisége is csökkent. A feketepiac már a trafikrendszer bevezetésének híréhez elkezdett alkalmazkodni, és hozzálátott a terjesztési csatornák kialakításához – a GfK szerint már tavaly nyáron tízszázalékos volt a feketegazdaság dohánypiaci részesedése.