Megnyílt a Könyvhét

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt / MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

Závada Pál kemény bírálattal nyitotta meg a rendezvényt.


Európa kultúrája a miénk, és a mi kultúránk Európáé – mondta a 88. Ünnepi Könyvhetet és 16. Gyermekkönyvnapokat megnyitóján Závada Pál író a Vörösmarty téren. Az utóbbi évtizedekben ebben "nem volt szokás kételkedni, még kevésbé ezzel nyíltan szembehelyezkedni". Závada József Attilát idézve azt mondta: az, hogy "fő-e új méreg, mely közénk hatol – meddig lesz hely, hol fölolvashatol?"

Závada szerint "nem tehetünk úgy, mintha ez a nap csak a könyveink és olvasóink felett érzett örömről szólna", "mintha nagyjából rendben mennének a dolgok". "Megint egy pártállami prés szorításában, egy újabb autokráciában élünk (...) Vezérlőjének az lett immáron a rögeszméje, hogy a mi hazánkat (...) elfordítja választott irányától és közösségétől, Európától."

Závada szerint szembe kell szegülni azzal, hogy "egy világhírű egyetem nálunk elüldözendő ellenséggé válhasson, további nyomtatott vagy digitális lapok essenek az önkény áldozatául, civil szervezeteinket bűnszövetkezetként bélyegezzék meg, a tudás leértékelődjön, a kulturálatlanság diadalmaskodjon, az oktatás, a kutatás és az alkotás autonómiája csorbuljon".

A könyvheti kínálatból Závada kiemelte Tompa Andrea, Vida Gábor, Németh Gábor, Szijj Ferenc, Nádas Péter, Tóth Krisztina, Fodor Ákos, Kiss Anna, Egyed Emese, G. István László, Majoros Sándor, Vörös István, Tornai József, Kántor Péter, Erdős Virág és Ágh István új köteteit.

Kocsis András Sándor, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke azt mondta: kezdeményezik, hogy Esterházy Péter születésnapja, április 14. legyen a magyar próza napja.

A megnyitón a tavaly elhunyt Kossuth-díjas íróról zenével emlékezett meg Dés László, akivel Esterházy Péter tavaly együtt tartotta a megnyitó beszédet.

Péterfy Gergely, a MKKE igazgatója azt mondta: bár a könyv és a szabad melléknév latin nyelvű alakja ugyanaz, etimológiailag a szabad "liber" a mámor és a bor ősi latin istenének nevére vezethető vissza, míg a könyv "liber" eredetileg sokkal kiábrándítóbb, a jelentése háncs, fakéreg. "Ettől mi még tudjuk, kietlen sivatag az, ahol az illiterátus ember bolyong. Lehet, hogy egy darabig van bor, de biztos nincs betű."

A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok központi rendezvényén a fővárosi Vörösmarty téren hétfőig várják a közönséget. Idén 85 kiadó 339 új kötetéből lehet válogatni.


Vidéki megnyitó Debrecenben

A könyv örök érték: informál, szórakoztat, értékeket közvetít – mondta a 88. könyvhét országos vidéki megnyitóján, Debrecenben a város kulturális alpolgármestere. Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) szerint a város neve történelme során összeforrt a könyvekkel: 1561 óta folyamatosan működik a városban az Alföldi Nyomda, ott van a Református Kollégium nagykönyvtára, az országos gyűjtőkörű egyetemi könyvtár és a Méliusz Juhász Péter megyei könyvtár.

Papp András hajdúszoboszlói író szakmai megnyitójában azt mondta: "ha teher alatt nő a pálma, a magyar irodalom pálmája újra növekedésnek indult".