Meglepő döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság

Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

-

Nem volt jogsértő a kormányzati portál beszámolója Orbán Viktor szegedi és debreceni választási nagygyűléséről a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői határozata szerint.


Baja Ferenc MSZP-s politikus azt kifogásolta, hogy a kormany.hu oldal április 4-én "Minden szavazatra szükség van", 5-én pedig "Fel, győzelemre!" címmel beszámolót tett közzé a Fidesz-KDNP szegedi, illetve debreceni gyűléséről. Az írásban idézik Orbán Viktornak a Fidesz elnökeként elmondott beszédét, amelyben a kormányfő arra buzdít, hogy szavazzanak a Fidesz-KDNP-re. Baja Ferenc szerint ezzel a Miniszterelnökség a Fidesz népszerűsítésére alkalmas kampánytevékenységet folytatott, amire az MSZP szerint a kormánynak az alaptörvény értelmében nincs lehetősége, hiszen csak tájékoztató tevékenységet folytathatna. Az NVB-ben vita alakult ki arról, hogy a kormany.hu-n megjelent anyag a megfogalmazásában kampánytevékenységnek vagy tájékoztatásnak minősül-e. Az előbbi támogatói szerint az állami és önkormányzati szervek nem avatkozhatnak be a választási kampányba, a másik oldal szerint viszont a portál valójában nem választási gyűlést közvetített, hanem hírként számolt be a rendezvényről. A testület tagjai végül 12:8 arányban elutasították a kifogást.