Megkezdődött a téli olimpia

Fotó: MTI/AP/Pool / David J. Phillip

-

A XXIII. téli olimpiát a dél-koreai Phjongcshangban tartják. A február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.


A rendező ország történetét bemutató zenés, táncos műsor után került sor a résztvevő országok csapatainak bevonulására 35 ezer néző előtt. A stadionba – a dél-koreai ábécé alapján – 89.-ként érkező magyar küldöttség nemzeti zászlaját a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád vitte.




A 92 nemzet közül a hagyományoknak megfelelően az első helyen ezúttal is Görögország sportolói vonultak fel, a sort a házigazda Dél-Korea és Észak-Korea közös bevonulása zárta. Sportolóik a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt érkeztek, a lobogót egy észak- és egy dél-koreai sportoló közösen vitte.



Tonga zászlóvivője, az ezúttal sífutásban induló Pita Taufatofua a fagypont alatti hőmérséklet ellenére félmeztelenül menetelt. A 34 éves sportoló a 2016-os riói olimpián is zászlóvivő volt, Brazíliában tekvondóban versenyzett.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének köszöntő beszédét követően Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg hivatalosan a játékokat.



Az olimpiai zászló érkezése és az olimpiai eskü elhangzása után a stadionban az olimpiai lángot a koreai közös női jégkorongcsapat két tagja vitte fel a fáklyához, ahol Kim Ju Na, Dél-Korea első műkorcsolyázó olimpiai bajnoka lobbantotta fel a lángot.

Phjongcshangban rekordot jelentő 92 ország 2925 versenyzője - köztük 19 magyar - indul. A doppingolás miatt kizárt Oroszország 168 versenyzője Olimpiai Sportoló Oroszország (OAR) megnevezéssel vehet részt a játékokon.

Az eseményen 15 sportág 102 versenyszámában avatnak győztest.

A látványos megnyitót részben beárnyékolta, hogy a stadionban nem működött a wifi, s ez alaposan megnehezítette az újságírók és fotósok munkáját. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes hálózat összeomlott, ami a játékok minden helyszínét érintette.


Néhány órával a téli olimpia megnyitója előtt Szöulba érkezett az észak-koreai politikai küldöttség, és Mun Dzse In dél-koreai elnök kezet fogott Kim Jong Nam észak-koreai névleges államfővel.

A dél-koreai tévé élőben közvetítette az északiak érkezését. A 22 fős phenjani delegációt Kim Jong Nam, Észak-Korea hivatalos államfője vezeti, és tagja Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong, aki a Koreai Munkapárt agitációs- és propaganda osztályának helyettes vezetője, illetve Ri Szon Kvon, a Korea-közi hivatal vezetője is.

A küldöttség háromnapos programjának részleteit biztonsági okokból nem ismertették, csupán egyes részletek nyilvánosak. A delegáció elutazott Phjongcshangba, a téli olimpia színhelyére. Az esemény előtt részt vettek azon a vacsorán, amelyet Mun Dzse In dél-koreai elnök adott, s amelyen mintegy húsz állam közel kétszáz vezetője illetve képviselője volt jelen. A vacsorán megjelent Mike Pence amerikai alelnök és Abe Sindzó japán kormányfő is.



Mun Dzse In elnök üdvözölte az északi küldöttség vezetőjét, Kim Jong Namot, akivel kezet szorított, miközben a fotósok felvételt készítettek róluk.

António Guterres is rövid találkozót tartott az észak-koreai névleges államfővel – mondta Farhán Hak, az ENSZ-főtitkár helyettes szóvivője. A találkozó rövid volt, az ENSZ főtitkára a párbeszédről és a atomfegyvermentesítésről beszélt.


phjongcshangi téli olimpia megnyitó


Szombaton az észak-koreai küldöttség visszatér Szöulba, ahol Mun Dzse In fogadja őket. A sajtó nem zárja ki, hogy a megbeszélésen Kim Jo Dzsong átadhatja testvére, Kim Dzsong Un meghívását egy phenjani hivatalos látogatásra. Az észak-koreai politikai küldöttség vasárnap hazautazik.

Észak-Korea 22 atlétával és több száz tagú hajrázó kórussal, előadóművészekkel lesz jelen Phjongcshangban.