Megjelent a GVH a Telekomnál és a Telenornál

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

A Gazdasági Versenyhivatal előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a Magyar Telekom és a Telenor Magyarország székhelyein. A két cég azt közölte, hogy együttműködnek a hatósággal, és álláspontjuk szerint nem sértettek jogszabályt.


A GVH közleménye szerint versenyfelügyeleti eljárásban a két cég között létrejött, a széles sávú szolgáltatások nyújtását biztosító hálózataikat és frekvenciáikat érintő együttműködést vizsgálja. A hivatal gyanúja szerint a Telekom és a Telenor egyeztetett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság 2014-es versenyeztetési eljárása kapcsán, amely széles sávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok megszerzésére irányult.

Az egyeztetések a piac előzetes felosztására, valamint a pályázati feltételekre adott ajánlataik összehangolására irányulhattak. Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az EU működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit – közölte a GVH.

Az eljárás lefolytatását a közérdek védelme teszi szükségessé, figyelemmel a vállalkozások piaci szerepére, az általuk nyújtott szolgáltatások jellegére, a magatartás által potenciálisan érintett előfizetők jelentős számára és a feltételezett jogsértés súlyára.

Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja, ahhoz előzetes bírósági jóváhagyás szükséges. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam a törvény szerint 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható – írja közleményében a hivatal.

A Telenor Magyarország közleménye szerint elkötelezett a tiszta verseny és a tisztességes vállalati működés iránt, ezért mindenben együttműködik a hatósággal és segíti a GVH munkáját. A Telenor Magyarország anyavállalata közleményt adott ki a vizsgálat tényéről és tárgyáról, hogy tájékoztassa a részvényeseket és biztosítsa őket a Telenor magatartásának jogszerűségéről, de a folyamatban lévő jogi eljárást a vizsgálat lezárultáig nem kívánták bővebben kommentálni.

A Magyar Telekom is azt írta, hogy mindenben együttműködött és együttműködik a hatósággal. A Magyar Telekom mindenkor, így a múltban is a hatályos jogszabályok betartásával jár és járt el, így nem folytatott egyeztetést versenytárssal a 2014-es frekvenciapályázattal összefüggésben – írta a cég.

A 800 MHz-es frekvenciasávra vonatkozó frekvencia-haszonbérleti szerződést az NMHH a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, még az együttműködés megkezdése előtt jóváhagyta. Emellett a Magyar Telekom és partnere a hálózatmegosztási megállapodásról a GVH-t proaktívan, jóval a megállapodás aláírása és az együttműködés megkezdése előtt tájékoztatta, és ezt követően is folyamatosan, mindenben támogatta a GVH munkáját.

Idézik korábbi közleményüket, amely szerint a Telekom a széles sávú (4G) mobilinternet szolgáltatás vidéki régiókban történő javítása érdekében kötött megállapodást a 800 MHz-es frekvenciamegosztásról és közös 4G hálózatfejlesztésről és -üzemeltetéséről. A hálózatmegosztás elmúlt közel három évében az előfizetők a lefedettség folyamatos bővülését tapasztalhatták a 4G/LTE hálózaton.

A 2014-es frekvenciapályázat sikere a Digitális Magyarország megvalósításának meghatározó állomása volt. A 4G lefedettség bővülésének köszönhetően újabb lehetőségek nyíltak meg az ügyfelek előtt, valamint javult és javul a vállalkozások és az ország versenyképessége – áll a Telekom közleményében.