Megint Rosbergé a Monacói Nagydíj

Fotó: Getty Images / Julian Finney / Getty Images / Julian Finney

-

A Mercedes német pilótája visszavette az első helyet a világbajnoki pontversenyben csapattársától, Lewis Hamiltontól.


Noha az egész mezőnyt lazán verik a Mercedesek, azért alakul a feszült és izgalmas szezon a német kocsigyár két pilótája között, pláne azok után, hogy Nico Rosberg vitatott körülmények között szerezte meg a pole pozíciót szombaton. Rosberg a rajt után meg tudta tartani az első helyet, ami Monte-Carlóban háromnegyed győzelmet ér, és az első pár köre a vártnál is nyugisabb volt, ugyanis be kellett küldeni a safety cart azután, hogy Jenson Button beleforgatta a falba Sergio Pérezt. A mexikóinak nem sokáig tartott A mexikóinak nem sokáig tartott A következő biztonsági autós fázisig nem történt semmi rendkívüli, azonban amikor Adrian Sutil törte össze autóját az alagút utáni szakaszon, a Mercedes egy körön belül, közvetlenül egymás után hívta ki két pilótáját a kötelező kerékcserére, ami elvette Hamilton egyetlen esélyét arra, hogy csapattársa elé vághasson. Ekkorra már rég nem volt versenyben Sebastian Vettel, a világbajnoki címvédő ugyanis megint műszaki probléma miatt adta fel a versenyt. Csapattársa, Daniel Ricciardo a Spanyolországban elért dobogós helyezés után ezúttal még a második helyért is tudott csatázni az utolsó körökben. A Rosberget követő Hamiltonnak ugyanis valami belement a szemébe az 56. kör környékén, így kicsit szétesett, lelassult, és a végén utolérte a Red Bull ausztrál pilótája, de a brit összeszedte magát a végére, így megtartotta második helyét. Rosberg örült, Hamilton a közelébe se ment Rosberg örült, Hamilton a közelébe se ment A vége tehát Rosberg, Hamilton, Ricciardo, és ez a világbajnoki pontverseny állása is az első három helyen – a díjátadón amúgy szinte megfagyott a levegő az önbizalmát helyrerántó Rosberg és Hamilton között, úgyhogy várhatóak még itt érdekes dolgok a szezon során, mert nyilvánvalóan egymás között fogják eldönteni a bajnoki cím sorsát. Negyediknek Fernando Alonso jött be a Ferrarival, mögötte már mindenki kört kapott, és a Monte-Carlóra jellemző sok kieső miatt a Marussia a kilencedik helyen befutó Jules Bianchi révén első F1-es pontjait szerezte meg.

Monacói Nagydíj, végeredmény

1. Nico Rosberg (Mercedes) 1:49:27.661 2. Lewis Hamilton (Mercedes) +9.210 3. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) +9.614 4. Fernando Alonso (Ferrari) +32.452 5. Nico Hulkenberg (Force India-Mercedes) 1 kör hátrány 6. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1 kör hátrány 7. Felipe Massa (Williams-Mercedes) 1 kör hátrány 8. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1 kör hátrány 9. Jules Bianchi (Marussia-Ferrari) 1 kör hátrány 10. Kevin Magnussen (McLaren-Mercedes) 1 kör hátrány 11. Marcus Ericsson (Caterham-Renault) 1 kör hátrány 12. Kimi Raikkonen (Ferrari) 1 kör hátrány 13. Kamui Kobayashi (Caterham-Renault) 3 kör hátrány 14. Max Chilton (Marussia-Ferrari) 3 kör hátrány   Feladta: Esteban Gutierrez (Sauber-Ferrari) 59 kör után Valtteri Bottas (Williams-Mercedes) 55 kör után Jean-Eric Vergne (Toro Rosso-Renault) 50 kör után Adrian Sutil (Sauber-Ferrari) 23 kör után Daniil Kvyat (Toro Rosso-Renault) 10 kör után Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 5 kör után Sergio Perez (Force India-Mercedes) az első körben Pastor Maldonado (Lotus-Renault) nem tudott elrajtolni