Megint bírósághoz fordulnak a kisemmizett takarékszövetkezetek

Fotó: MTI/Máthé Zoltán / MTI/Máthé Zoltán

-

Csalafinta megoldást próbáltak kifundálni a Takarékbank újdonsült tulajdonosai, hogy akkor is birtokon belül maradhassanak, ha az Alkotmánybíróság jogszerűtlennek ítéli a tulajdonosváltást megalapozó tavaly nyári törvényt. A bankban kisebbségbe szorult takarékszövetkezetek azonban úgy látják, az újabb akcióval több formai és tartalmi hibát is elkövettek a Takarékbank meghatározó szereplői. A VS.hu-nak úgy nyilatkoztak, ismét perre mennek.


Ha nem lehet részvénytulajdonossá válni, hát kötvénytulajdonosként tesszük magunkévá a kiszemelt jószágot. Nagyjából ez a logika vezette a Takarékbank közgyűlését összehívó vezető testületet, miután a bíróság egyelőre megakasztotta a kormány által levezényelt tulajdonosváltást a banknál. A kormány tavaly nyáron egy olyan jogszabályt hozott, amelynek alapján állami szereplők, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta került többségbe a Takarékbankban, és ezzel kisebbségbe szorították a takarékszövetkezeteket. Az indoklás az volt, hogy meg akarják erősíteni a takarékszövetkezeti rendszert, hogy legyen tőkéjük a hazai vállalatok hitelezésére. Csakhogy az állam már decemberben úgy döntött, túlad a takarékbanki részvénycsomagján, és a vételi jogot az a kör szerezte meg, amely már az átmeneti időben is ott sertepertélt a Takarékbank körül: a Spéder Zoltán nevével fémjelezhető FHB Bank, valamint a takarékszövetkezetek egy kiválasztott köre. A kiebrudalt többi takarékszövetkezet érdekvédelmi szervezete, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) azonban bírósághoz fordult, a cégváltozás bejegyzését aggályosnak tartó cégbírák pedig az Alkotmánybírósághoz. A Fővárosi Törvényszék bírája a per során egyrészt úgy döntött, hogy a tulajdonosváltás folyamatát felfüggeszti, másrészt az egész eljárást megakasztja az Alkotmánybíróság határozatának megszületéséig.  

Spéderék így betonoznák be magukat

Ezt az időhúzást szerették volna az új tulajdonosokat tömörítő Magyar Takarék Zrt., valamint az állam részéről megtorpedózni. Ezért találták ki, hogy ha a Magyar Posta nem adhatja el a birtokában lévő részvényeket, akkor a Magyar Takarék úgy juthat birtokon belülre, ha a Takarékbank kötvényt bocsát ki, azt pedig történetesen éppen a Magyar Takarék jegyezheti le, majd utóbb ezeket a kötvényeket részvényre válthatja. És máris Spéderék a tulajdonosok. Az OTSZ azonban egyrészt azon az állásponton van, hogy sem a Magyar Posta, sem a Magyar Takarék nem lehetne most szereplő ebben az ügyletben, ha a tavaly júniusi törvény nem született volna meg. Vagyis ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti azt a jogszabályt, akkor ennek az egész hercehurcának a szereplői sem szereplők már. Másrészt a közgyűlési meghívó előterjesztői formai hibát is elkövettek. A meghívót legalább 8 nappal a közgyűlés előtt postázniuk kellett volna, ehelyett csak egy-két nappal előtte ment ki a levél, másrészt pedig az alapszabály módosításának javaslatát csak a helyszínen ismerhették meg a részvényesek. Az OTSZ-hez közeli forrásból a VS.hu-t úgy tájékoztatták, hogy a takarékszövetkezetek bíróságon támadják meg ezt a takarékbanki közgyűlést is.