Meghalt Martin McGuinness

Fotó: AFP / DANIEL LEAL-OLIVAS

-

A volt észak-írországi miniszterelnök-helyettes, az ulsteri katolikus republikánus mozgalom radikális irányzatának egyik vezetője 66 éves volt.


Martin McGuinness halálhírét kedd reggel jelentették be Belfastban. 2007-től néhány héttel ezelőtti lemondásáig töltötte be a protestáns-katolikus felekezetközi hatalommegosztáson alapuló észak-ír kormányzati rendszerben a miniszterelnök-helyettesi tisztséget.

Martin McGuinness az észak-írországi köztársasági mozgalom radikális politikai erejének, a Sinn Féinnek alelnöke is volt. Legalábbis az 1970-es évek közepéig a britellenes fegyveres csoport, az IRA katonai tanácsának egyik parancsnoka volt, éppen Derryben, az ulsteri katolikus radikalizmus egyik gócpontjában.


Kulcsfontosságú szereplő

Az állította, hogy 1974-ben otthagyta az IRA-t, de a brit elhárítás meg volt győződve arról, hogy még az 1980-as években is kulcsszerepet játszott a csoport újjászervezésében és fegyverzetének fejlesztésében. Az IRA terrorhadjáratának egyik csúcspontját jelentette az 1984-ben Brightonban elkövetett merénylet, amelynek célpontja Margaret Thatcher miniszterelnök volt. Thatcher a konzervatívok éves kongresszusán vett részt, és csodával határos módon sértetlenül vészelte át a szállodai szobájának közelében elhelyezett hatalmas erejű pokolgép robbanását.

1979-ben az IRA pokolgépes merényletének áldozata lett Lord Mountbatten, India utolsó brit alkirálya, aki II. Erzsébet királynő néhai édesapjának, VI. György királynak távoli, a brit uralkodó férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, és ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt még 1939-ben. Ő a brit királyi család egyetlen tagja, aki IRA-merényletben halt meg.

Az IRA három évtizedes terrorhadjáratában becslések szerint háromezren vesztették életüket vagy sebesültek meg, köztük hétszáz brit katona. A brit elhárítás szerint Martin McGuinnessnek az 1969-ben kezdődött merényletsorozat jelentős részében, ha nem is végig IRA-parancsnokként, de a radikális köztársasági mozgalom egyik legbefolyásosabb irányítójaként mindenképpen kulcsfontosságú szerepe volt.


Elképzehetetlen koalíció

Mégis ő lett a megbékélési folyamat egyik vezető szószólója és jelképe. Az IRA terrorhadjáratát hivatalosan az 1998-as nagypénteki megállapodás zárta le, a tényleges áttörés azonban 2007-ben történt, amikor a katolikus milícia felszámolta arzenálját.

A megbékélési folyamat sikerét jelezte, hogy egészen a legutóbbi hetekig a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a Sinn Féin együtt kormányozta Észak-Írországot – ez a koalíció korábban elképzelhetetlen volt. Ebben a kormányban töltött be miniszterelnök-helyettesi tisztséget tíz évig Martin McGuinness. A megbékélés jelképes mozzanata volt az is, amikor II. Erzsébet királynő gyémántjubileuma, trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából 2012-ben körutat tett az Egyesült Királyságot alkotó tartományokban, és Belfastban találkozott és kezet fogott Martin McGuinness-szel is.

A DUP és a Sinn Féin azonban az idei év elején összeveszett, és McGuinness lemondásával a kormánykoalíció megszűnt. A nem sokkal később megtartott tartományi parlamenti választásokon a Sinn Féin jelentősen megerősödött, de új kormány kialakításáról egyelőre nem sikerült megállapodni.