Meghalt Hitler kedvenc műgyűjtőjének fia

Fotó: AFP Photo/Wildbild / AFP Photo/Wildbild

-

Cornelius Gurlitt azzal vált híressé, hogy 2012-ben világhírű művészek kétes úton szerzett képeit találták meg müncheni lakásán.


Kedden késő délelőtt hosszú betegeskedés után, 81 éves korában hunyt el Gurlitt müncheni lakásában. A műgyűjtőről akkor hallott először a szélesebb közönség, amikor 2012-ben a több mint 1400 műtárgyból álló kollekcióját a német hatóságok lefoglalták, mert egy része tisztázatlan eredetű volt. Cornelius Gurlitt – akinek az apja, Hildebrand Gurlitt Adolf Hitler egyik műkereskedője volt – gyűjteményébe olyan képeket találtak, amelyeket feltehetően a nácik loptak el, majd apja vehette meg tőlük 1933 után. A művek között voltak Renoir, Monet, Manet és Pissarro alkotásai is. A gyűjteményről itt írtunk bővebben. Idén áprilisban feloldották a zárlatot, mert Gurlitt engedélyezte, hogy a műkincseket szakértők vizsgálhassák meg, valamint vállalta, hogy azokat a képeket, amelyekről kiderül, hogy náci rablásból származnak, visszaadja a jogos tulajdonosoknak. A műgyűjtő 2013 végén adott interjút a német Spiegelnek, amelyben elmondta:

„A képeimnél jobban semmit sem szerettem az életemben”.
Ugyanebben a beszélgetésben hangzott el az is:
„Várhattak volna addig a képekkel, amíg meghalok.”