Meghalt Balogh Balázs András festőművész

Fotó: MTI/Bruzák Noémi / MTI/Bruzák Noémi

Hetvennégy éves korában elhunyt Balogh Balázs András salgótarjáni, roma származású festőművész - közölte az MTI-vel csütörtökön Gáspár István Gábor író-újságíró, a művész barátja.


Balogh Balázs András Kassán született 1940-ben. Szüleit a deportáláskor veszítette el, így először nagyanyja nevelte, majd intézetbe, később nevelőszülőkhöz került, akik iskola helyett koldulni küldték. Dolgozott kőművesként, acélgyárban és bányában. 1975-től kezdve festett rendszeresen. Művészete igen rendhagyó, főleg éjszakai képeket festett, apró festékpontokból állítva össze monumentális hatású, szimbolikus kompozícióit. Műveit a gyermekkori keserű emlékek inspirálták, vásznain a szegénységet, a kirekesztettséget a stiláris elemek és figurák monoton ismétlődésével hangsúlyozta. Számos csoportos kiállításon vett részt az elmúlt évtizedekben, Szolnokon, Ózdon, Salgótarjánban, Nagykanizsán, Budapesten. Mindhárom alkalommal szerepelt a Roma Képzőművészek országos tárlatán. Életmű-kiállítását 2001-ben rendezték meg Budapesten a Balázs János Galériában. Balogh Balázs András kilenc évvel élte túl szintén roma származású festőművésznő feleségét, Oláh Jolánt.