Meghalt a Keresztapa operatőre

Fotó: MTI/MTVA / Chris Pizzello / MTI/MTVA / Chris Pizzello

-

A nyolcvankét éves korában elhunyt Gordon Willis több Woody Allen filmet is jegyzett, köztük az Annie Hallt és a Belső tereket.


„Jelentős veszteség ért minket. Egyike volt azoknak az óriásoknak, akik teljesen megváltoztatták a mozit” – mondta róla Richard Crudo, az amerikai operatőrök társagának elnöke. Willist többször jelölték Oscar-díjra, de egyszer sem kapta meg. Jelölték például Az elnök emberei, a Manhattan, A Keresztapa 3., vagy Woody Allen Zelig című filmjének operatőri munkájáért. Az amerikai filmakadémia végül életműdíjat adott neki 2010-ben. Utolsó filmjét 2012-ben forgatta. Ez Woody Allenről szólt. A címe: Woody Allen: A Documentary. Nézzenek meg egy feledhetetlen jelenetet a Keresztapából: