Meghallgatható Kondor Vilmos Budapest Noirja

Fotó: Europress/AFP/Keystone / Europress/AFP/Keystone

-

Frissen az internetről, ingyen. Letölteni is lehet, nem sok pénzért. Aki olvassa: Németh Kriszta.


Kondor Vilmos regénye, a Budapest Noir 2008-ban jelent meg, azóta még öt kötet jött ki. Nagyjából 2100 napja nem tudjuk, kicsoda az író valójában. Kondor kilétéről viták folynak, interjút nem ad, kerüli a nyilvánosságot.

A könyvet itt lehet meghallgatni.

Korábbi feldolgozásról és a regényekről itt írtunk részletesebben.


És hogy miért beszélünk egy hat éves könyvről?

A magyar krimi nem érezte magát túl jól 2008-ban. Az utcán feküdt a latyakos, sós hóban, és vérzett. Vagy válasszanak egy másik közhelyet, ha az jobban tetszik. Aztán, ha nem is egyik napról a másikra, az azért túlzás lenne, de lett egy krimi, amiről mindenki beszélt. Amit illett olvasni. Először csak az terjedt, hogy ez talán nem vacak, aztán kiderült, hogy konkrétan jó. Átlépte azt a problémát, hogy a magyar regényolvasónak nem hőse a rendőr. Nyomozó helyett kaptunk egy újságírót, aki ugyan még mindig nincs a társadalmi ranglétra csúcsán, de már hajlandók róla elhinni, hogy a jó ügy érdekében cselekszik. Mostanra már nem kérdés, hogy van-e magyar krimi. Nem Lengyel Péter Macskakövét kell emlegetni, vagy nosztalgiázni, hogy Berkesi de szép férfi volt, igazán kár, hogy III/3-as. Akad a polcon irodalmi krimi, amelyben elmerülhetünk a nyomozó tengermély lelkében, akad utazgatós ponyva és társadalmi kérdéseket feszegető gyémántkemény szöveg is. És Kondor volt az első... fecske.