Megbuktatták Einsteint a laikusok

Forrás: AFP

-

Százezer laikus bizonyította be, hogy Albert Einstein tévedett a kvantum-összefonódással kapcsolatban. A világ tényleg őrültebb – derült ki – ahhoz képest, ahogy Einstein gondolta.


Több mint százezer laikus vett részt a világ eddigi legnagyobb kvantumfizikai kísérletében, és bizonyította be, hogy Albert Einstein tévedett, amikor a kvantum-összefonódás jelenségét lekezelően „kísérteties távolhatásnak” nevezte.

A Big Bell Testnek nevezett szerdai kísérletben a világ tizenegy tudományos intézete vett részt – közölte pénteken az Osztrák Tudományos Akadémia.
A cél az volt, hogy először mutassák be, hogy az emberi döntések is hozzájárulhatnak a tudományhoz.
A százezer résztvevő több mint kilencvenmillió bit információt termelt, és újabb bizonyítékot alkotott arra, hogy az összefonódás nem „kísérteties”, hanem valós.


Bécsi kísérletünk a véletlenszerűen generált adatok segítségével bizonyította, hogy az összefonódás létezik, és a világ valóban olyan »őrült«, ahogyan azt a kvantumfizika állítja

– fogalmazott Thomas Scheidl kvantumfizikus.