Megbontotta a vihar a Komjádi uszoda tetejét is

Fotó: MTI/Bugány János / MTI/Bugány János

Tetőket vitt le, fákat csavart ki, irodaházak szigetelését bontotta meg az országon végig söprő, viharos erejű szél. Veszprémben még egy tűzfal is leomlott a nagy erejű légmozgás következtében. A jelenlegi időjárási helyzethez képest, békés, napsütéses napok következnek.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint este öt óráig kétszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat, hogy a szél által okozott károknál segítsenek. Több térségben áramszünet keletkezett, mert megrongálódtak a helyi elektromos hálózatok. A gyakran óránkénti 95 kilométeres sebességgel is fújó szél jellemzően fákat csavart ki, és tetőszerkezeteket bontott meg, szerencsére azonban eddig személyi sérülésről nem érkezett bejelentés. Budapesten a tűzoltók hatvan riasztást kaptak, 26 fa dőlt ki, és 34 egyéb kárt okozott a szél, például az irodaházak szigetelését rongálta meg. A XV. kerületben egy villanyoszlop, a XIV.-ben pedig egy fa dőlt egy-egy parkoló személygépkocsira. A viharos szél Pest megyében több esetben is a villamos vezetékekre és az úttestre döntötte a fákat, a sokszor forgalmi akadályt képező darabokat a fővárosi tűzoltók segítségével távolították el. A nagy erejű szél több helyen gyökerestől tépte ki a fenyőket, Gödöllőn pedig egy tízemeletes lakóház külső szigetelését bontotta meg. De megrongálta a Császár-Komjádi sportuszoda tetejét is a szél Budán. Közel tíz négyzetméteren bontotta meg a tetőt. Jelenleg az Akadémia utca Kossuth tér és Zoltán utca közötti szakasza is le van zárva, mert a szél a főváros V. kerületében mintegy 50 méter hosszan szaggatta meg egy felújítás alatt álló, több emeletes épület homlokzati állványzatát. Győrben a belváros egyik utcáját kellett lezárni, mert a Bajcsy-Zsilinszky út egyik házának tetejéről cserepeket hordott le a szél.Veszprémben szintén fákat csavart ki, Pápán pedig leomlott egy tűzfal a nagy erejű légmozgás miatt.



Vihar utáni napsütés

Hétfőre a napközben várhatóan újra felerősödő viharos szél miatt Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A légmozgás hétfő délutántól mérséklődhet, további viharos erejű szélre az északnyugati és a középső területeken kell számítani. A legenyhébb idő az ország délnyugati, nyugati területein lesz, ahol szinte zavartalan napsütés ígérkezik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában plusz 4 és plusz 10 fok között várható, de az éjszaka is a szeles területeken 11, 12 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet holnap akár 21 fok is lehet. Jövőhéten szinte végig váltakozni fognak a csapadékos és a csapadékmentes napok, szerdán, csütörtökön és vasárnap erősödhet meg a szél. A jövőhét végére viszont a nappali legmagasabb hőmérséklet akár a 23 fokot is elérheti.