Megalkuvás nélkül – interjú Szivós Mártonnal

Fotó: Vs.hu/Hirling Bálint / Vs.hu/Hirling Bálint

-

Egyértelmű volt, hogy a riasztó kórisme (kezdődő szívinfarktus) és az azt követő rémálmok ellenére is pályafutása folytatására készül. Az orvosi engedélyt megkapta, most már csak rajta múlik, bekerül-e Benedek Tibor Eb-csapatába. Lehetőség az újrakezdésre. Vagyis inkább a folytatásra.


Te mikor tudtad meg, hogy folytathatod?


Vasárnap (május 25.) volt az utolsó vizsgálat: jó eredményeket mutatott, de Merkely professzornak át kellett még néznie az összes leletet és papírt, és aztán konzultálni a kollégáival. Nem sokkal ezt követően közölték az igent velem is. Fantasztikus érzés volt. Egy megnyugtató visszaigazolás: ennek reményében kezdtük el a rehabilitációt és dolgoztuk végig az elmúlt 5 hetet. Hogy megkapom az engedélyt. (Merkely Béla professzorral készült interjúnkat itt olvashatják.)

Volt B-terved?

Nem, de szerintem ilyen esetben nem is nagyon lehet. Hat hétről beszélünk, ami azért nem egy olyan hosszú időszak, hogy bármilyen tervezgetésbe foghassunk. És persze, úgy is álltam hozzá, hogy csak ez lehet a vége: vízilabdázhatok tovább.

Az megvan még, mi volt a hat héttel ezelőtti első gondolatod?

Az első EKG és az első diagnózis után nagyon megijedtem, sok-sok minden eszembe jutott a kezdődő szívinfarktusról: abba kell hagynom a játékot, óvatosabban kell élnem az életemet, már a busz után sem szaladhatok. És persze, teljesen elmebeteg gondolatok is megtámadtak – mondjuk odáig, hogy elképzelem, meg is halhatok akár, nem jutottam el. Egyrészt mert tudtam, jó kezekben vagyok, az orvosi team folyamatosan magyarázta, hogy mit, miért és hogyan csinálnak majd, másrészt meg a szívkatéterezéses beavatkozást követően folyamatosan jó eredményeket produkált a szervezetem. Nagyon gyorsan jöttek az első jó hírek, amelyek nagyon gyorsan elhessegették a nagyon rossz gondolataimat.


-


Hányszor inogtál meg?


Megingás nem volt, egyszer-kétszer viszont megijedtem. Előjöttek kisebb paranoiák, éreztem valamit, és automatikusan azzal kapcsoltam össze: megint megtörténik. Rémálmaim is voltak ezzel kapcsolatban, de szerintem ez is teljesen normális. Megtanultam kezelni ezeket, amihez Tóvári Zsuzsának, a válogatott pszichológusának a segítsége is kellett, akivel az elmúlt időszakban folyamatosan azon dolgoztunk, hogy meg tudjam oldani ezeket a helyzeteket, és aztán azon, hogy ne is legyenek ilyenek. És most már nincsenek. És nem is lesznek.

Amikor megijedtél, mi történt?

Azonnal átküldtem az EKG-mat Merkely professzornak. Aki visszaírt: minden rendben. Éreztem valamit, megijedtem, aztán kiderült, csak egy húzódás. És aztán a második alkalommal is az jött vissza a professzor úrtól, hogy ez olyan, mintha csak gyomorrontásom volna. Ezek után, hasonló helyzetben már inkább csak röhögtem magamon, hogy mi mindent be tudok képzelni, konstatáltam, hogy mennyi mindenre képes az agyam. Hogy például mennyire el tud bizonytalanítani. De rengeteg erőt is képes adni. És én most már sokkal több erőt érzek, mint bizonytalanságot. Sőt, csak erőt érzek.

A pszichológussal történő munkátok elmesélhető?

Ennek az egésznek a feldolgozásáról szól, az okok megkereséséről, hogy mi miért történt és történik. Lelkileg nehezebben szedtem össze magam, de most már nagyon jól vagyok a bőrömben. És fizikailag is egyre jobb lesz.

A „mi miért?”-re mi a válasz?

Azért dolgozunk csak ketten Tóvári Zsuzsával, hogy ez köztünk maradjon.

Volt, aki megpróbált lebeszélni?

Igen, voltak, akik azt mondták, gondoljam át, azért nem a vízilabda a legfontosabb. Ezeket a mondatokat nem vettem rossz néven, tudtam, azért kaptam őket, mert akik mondták, aggódtak értem.


-


Anyukád?


Az nyilván nem kérdés, hogy mennyire féltett. De bízott a szakemberek véleményében, és el is fogadta, amit mondtak. És mivel pontosan tudja, mit jelent számomra a vízilabda, szerintem egyetlen másodpercig sem volt számára kérdéses, hogy ha engedélyt kapok az orvosoktól, akkor folytatom.

De most egyáltalán nincs kockázat?

Szerintem nem vállalok nagyobb kockázatot annál, aki nem is csak az, hogy sportol, egyáltalán: él.

Figyelned és kontrollálnod kell magad?

Nem. Ha kontrollálnom vagy bármiben is vissza kellene fognom magamat, akkor nem folytatnám a vízilabdát, mert úgy nem lenne értelme számomra. Mindent engedélyeztek és ugyanúgy fogom csinálni, mint előtte. És a felszabadultságérzés is egyből visszajött, ahogy az orvosok visszaengedtek a társaim közé. Azzal, hogy folytathatom.


-


Visszamenni közéjük milyen volt? Óvtak és kíméltek?


Júliusban Európa-bajnokság lesz Budapesten, senkit sem szabad kímélni. Engem se. És ha kímélnének, attól nagyon ideges lennék: hogy tehetik ezt meg? De szerencsére semmi ilyenről nincsen szó, úgy állnak a kérdéshez, ahogy én : ez egy sérülés volt, minden mehet tovább

47 nap van az Eb-ig, a mostani keretből lesz egy csapat. Hol tartasz a társaidhoz képest?

Azt gondolom, nem indulok sokkal rosszabb helyzetből, mint a többiek, inkább az van, hogy én más jellegű munkát végeztem az elmúlt öt hét alatt: ők meccseket játszottak, én meg pihentem, ők most szusszanhattak kicsit, én meg nem. Ezt kell áthidalnunk, a meccsbe kell visszatérnem. Amihez elég sok mérkőzésünk lesz a felkészülés alatt. És abban, hogy elég gyorsan visszarázódjak a játékba, az a 23 év is segít majd, amit a vízilabdában töltöttem. A komfortérzetem fizikailag még nem jött vissza, de annak a munkának, amit az elmúlt 5 hétben végeztünk, hogy folyamatosan emeltük közben a terhelést, az is volt a lényege, hogy ne mínuszról kelljen elkezdenem a válogatottal az edzéseket, hanem olyan jó állapotban legyek a felkészülés kezdetére, mint amilyenben most vagyok.

Az, hogy a szövetségi kapitány még azelőtt betett az Eb-keretbe, hogy megérkezett volna az orvosi engedély, mennyit dobott rajtad

Először is az, hogy Tibi végig velem volt, már első este, a kórházban is, és onnantól fogva végig követte az eseményeket, Merkely professzorral együtt megtervezte a rehabilitációs időszakot, azt levezényelte, majd a rehabilitációs edzéseken bejött velem a medencébe, hogy nekem ne legyen olyan monoton, és mielőtt még az igent megkaptam volna a folytatásra, ő már a keretbe nevezett engem – nekem nagyon jólesett. Elég jó érzés, arra ösztönöz, hogy ezt a bizalmat és energiát, amit kaptam tőle, megháláljam neki a játékommal, vissza tudjak neki ebből adni valamennyit az elkövetkezendő időszakban. És persze, remélem, hogy azután is. És nem csak Tibinek, hanem a családomnak, a barátaimnak, ismerősöknek és ismeretleneknek, akik végig rengeteg energiát adtak nekem ezekben a hetekben.



Tök magabiztosan jelentetted ki a sajtótájékoztatón, hogy ott leszel az Eb-n…


Nem állhatok másképp hozzá. Ha bármilyen sportember úgy áll hozzá egy versenyhez, hogy a tisztes helytállás a célja, az soha nem nyerhet. Magasra kell rakni a lécet, ami a vízilabdában amúgy is magasan van, de ezért is ilyen sikeres ez a sportág. Nem engedjük, hogy visszaessünk, összecseng a sportolói és a szurkolói elvárás: mindig a legmagasabbra kell törni.

De közben fontos, hogy megőrizd a józan eszed, nem?

Nem hajszoljuk mi túl magunkat, egy verseny során általában minden sportoló átlépi azért a saját határait. Legalábbis azok érnek el nagy eredményeket – szerintem amúgy minden területen –, akiknek ez sikerül. A sport talán annyiban különbözik, hogy nekünk ezt többször kell megtennünk.