Még mindig folyik a harc a Krímért

Fotó: Europress/Getty Images/Spencer Platt / István Hajdu

-

Most már azonban csak diplomáciai fronton. Ukrajna kivonta hadseregeit a félszigetről, most az ENSZ-ben próbálkozik.


Ukrajna egy olyan határozattervezetet járat körbe az ENSZ Közgyűlésében, amely megerősítené az ország területi egységét, és érvénytelennek mondaná ki a krími népszavazást, amelynek alapján Oroszország magához csatolta a félszigetet, írja az MTI. A tervezetben - amelyben egyszer sincs megemlítve Oroszország - Ukrajna arra kéri a közgyűlés mind a 193 tagját, hogy ne ismerje el a Krím jogállásának semmilyen megváltoztatását, segítse elő az ukrajnai válság békés megoldását, tartózkodjon az egyoldalú akcióktól és a gyújtó hatású nyilatkozatoktól, amelyek csak növelnék a feszültséget, és inkább támogassa a nemzetközi közvetítői erőfeszítéseket. Az ENSZ Közgyűlésének határozatai nem kötelező érvényűek az országokra nézve, de jól tükrözik a világ véleményét az adott ügyekben. Ukrajna azt szeretné, ha a túlnyomó többség elfogadná a tervezetét, mert abból látszana Oroszország elszigeteltsége. A közgyűlés - amelyben nincs vétójog - csütörtökön ül össze, és valószínűleg szavaz a tervezetről. A tervezet tartalmát tekintve hasonló ahhoz a biztonsági tanácsbeli tervezethez, amelyet Oroszország megvétózott március 15-én. Azt a határozatot a 15 tagország közül 13 megszavazta, és Kína sem állt Oroszország mellé, hanem tartózkodott. A BT nyolc ülést tartott Ukrajnával kapcsolatban, ami jelzi, hogy a nyugati hatalmak fenn akarják tartani az Oroszországra nehezedő nyomást.


Eközben a félszigeten

A Krímben állomásozó ukrán katonák fele átállt az orosz oldalra, mert a félszigeten kíván maradni – közölte hétfőn Olekszandr Rozmaznyin vezérőrnagy, az ukrán fegyveres erők parancsnoki központjának helyettes vezetője. Közben újabb ukrán hadihajó került orosz kézre, Kijevben pedig felkészültek menekültek fogadására is.

Nem lesz G8

Hétfőn Hágában hivatalosan is bejelentették, hogy elmarad a nyári szocsi találkozó. A krími agresszió elfogadhatatlan a többi ország szerint, és Oroszországnak számolnia kell a következményekkel. Az egyik első lépés pedig Oroszország nemzetközi elszigetelése érdekében, hogy kizárják a G8-ból. Szocsi helyett pedig Brüsszelben fognak találkozni a hetek, szimbolikusan a NATO és az EU központjában.