Medvegyev szerint határtalanul cinikus a G7

Fotó: Europress/AFP/Alexey Druzhinin / Europress/AFP/Alexey Druzhinin

-

Határtalan cinizmusnak minősítette Dmitrij Medvegyev csütörtökön, hogy a világ hét legfejlettebb ipari országának vezetői támogatásukról biztosították az ukrán hadseregnek az oroszbarát felkelők elleni műveleteit. Eközben az ukrajnai Donyec-medence lakosaitól kért segítséget csütörtökön a területén bekövetkezett humanitárius katasztrófa felszámolásához a „donyecki népköztársaság” legfelsőbb tanácsa.


Az orosz miniszterelnök kormánya ülésén, az Ukrajnából a határ menti orosz területekre érkező menekültáradattal kapcsolatban bírálta „az úgynevezett heteket”, akik szavai szerint

„az ukrán hadsereg saját népe elleni visszafogott akciójáról okoskodnak”.
A G7-ek szerdán Brüsszelben elfogadott nyilatkozatukban arra bátorították az ukrán kormányt, hogy visszafogott műveletekkel állítsa helyre a törvényességet és a rendet Kelet-Ukrajnában. Oroszország folyamatosan elítéli a kijevi hatóságok szerinte aránytalan mértékű katonai beavatkozását az ország keleti, jelentős részben orosz ajkú részében. A múlt héten Moszkva azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy megsérti a polgári lakosság védelmére vonatkozó, 1949-es genfi egyezményt. Medvegyev szerint az emberek megrémültek, félnek, de az ukrán hatóságok nem látnak semmilyen humanitárius problémát, azt állítva, hogy nincsenek menekültek. Csupán a délnyugat-oroszországi Rosztovi területre naponta ötezren érkeznek. Az Ukrajnát elhagyók többsége nő és gyermek, és sokan Oroszország más részeibe igyekeznek. Az orosz hatóságokhoz menekültstátuszért fordulók száma pedig elérte a négyezret. „Ez példátlan helyzet” – tette hozzá Medvegyev. A kormányfő egyben utasította Igor Suvalov és Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyetteseket, hogy tekintsék át azoknak a régióknak a pénzügyi támogatását, amelyek az ukrán menekülteket fogadják.


Eközben a „donyencki népköztársaságban”...

Az ukrajnai Donyec-medence lakosaitól kért segítséget csütörtökön a területén bekövetkezett humanitárius katasztrófa felszámolásához a „donyecki népköztársaság” legfelsőbb tanácsa. A dokumentumban azt írták, hogy ártatlan emberek százai halnak meg a humanitárius katasztrófában. „Honfitársak! Gyertek segíteni, segítsetek mindenkinek, akinek csak lehet” – tartalmazza egyebek között a felhívás, amit Denisz Pusilin, az úgynevezett donyecki népköztársaság legfelsőbb tanácsa elnökségének elnöke írt alá. A dokumentumban azt is írták, hogy szükség van

„erős, bátor fiatalokra, tapasztalt katonákra, akik (a helyiekkel együtt) készek megvédeni földjüket”.
További kérésként sorolták fel, hogy szükség van élelmiszerre, gyógyszerekre a betegeknek és a sebesülteknek. Hangoztatták, szeretnék, hogy „a világ megtudja az igazságot arról, ahogy meghalnak az egyenlőtlen küzdelemben”.