Matteo Renzi lesz az új olasz miniszterelnök

Fotó: Europress/AFP/Filippo Monteforte / Europress/AFP/Filippo Monteforte

Az olasz államfő hétfőn Matteo Renzit, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkárát bízta meg kormányalakítással. Renzi keddtől egyeztet a pártokkal.


A kijelölt miniszterelnöknek konkrét tervei vannak, ráadásul hónapra lebontva: kormányával februárban nekikezd a választási reformnak, márciusban a munkanélküliség ellen dolgoz ki intézkedéseket, áprilisban megreformálja a közigazgatást, májusban pedig az olasz adórendszert. Miután egyeztetett a pártokkal, az olasz belpolitikai gyakorlat szerint az új kormány eskütétele következik, majd Matteo Renzi bemutatja kormányprogramját a római parlament felső- és alsóházában. Az ütemezés szerint ennek a jövő hét második felére kellene lezárulnia. Olaszországban pénteken mondott le Enrico Letta miniszterelnök, mert előző nap pártja, a PD megvonta tőle a bizalmat.


Renzi, a ragazzo és a gátlástalan karrierista

Egyszerre tartják ígéretes srácnak, azaz „ragazzo”-nak és gátlástalan karrieristának az olaszok leendő miniszterelnöküket. Renzi politikai pályafutása valóban nem mindennapi, mint ahogy személyisége, politikai manőverei is megosztják a közvéleményt. Hihetetlenül fiatalon, 19 évesen vált ismertté hazájában, bár akkor még nem politikusként, hanem azzal, hogy a Szerencsekerék című tévés vetélkedőben 48 millió lírát (mintegy 7,5 millió forint)  nyert. (Apróságnak tűnhet, de inkább vicces: a műsor a korábbi többszörös miniszterelnök, Silvio Berlusconi egyik kereskedelmi csatornáján futott...)  Renzi fiatal korában cserkészkedett, az Olasz Néppártnál volt aktivista, majd egy kereszténydemokrata mozgalomhoz csatlakozott. Mindössze 34 éves volt, amikor Firenze polgármesterévé választották. Három évvel később alulmaradt pártja, a PD miniszterelnökjelölt-választásán; kampánya során lakókocsival járta Olaszországot, ez meglehetős feltűnést keltett. Olasz lapok megítélése szerint valójában Renzi buktatta meg Lettát. Egyesek úgy látják, Renzi tapasztalatlan, de nem hiányzik belőle a merészség és a politikai ügyesség. Egy Berlusconihoz közel álló lap azt írta, Renzi valójában kinevezte saját magát miniszterelnöknek, de kérdés, meddig tart ki kormánya.