Máshogy választunk Budapesten - melyik pártnak lesz ez jó?

Fotó: MTI/Földi Imre / MTI/Földi Imre

-

A Fidesz frakció javaslata szerint a fővárosi közgyűlés a főpolgármesterből, a 23 kerületi polgármesterből, illetve egy kompenzációs listán szereplő 9 polgármesterjelöltből fog állni. A nagyobbik kormánypárt szerint a változtatás olcsóbb, egyszerűbb és demokratikusabb rendszert eredményez. A Fidesz egyébként hivatalosan még nem döntött arról, hogy ki legyen a párt főpolgármester-jelöltje, ám Tarlós Istvánon kívül más név nem merült fel. Az ellenzéki pártok szerint elfogadhatatlan, alkotmányellenes, illetve sportszerűtlen a javaslat, a DK Alkotmánybírósághoz fordulna.


Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, és Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, a fővárosiak továbbra is közvetlenül választhatják meg főpolgármesterüket. A törvénymódosító javaslatot még ma benyújtják, amelyet három héten belül a parlament is megszavazhat. A Fidesz egyébként várja az ellenzéki pártok elképzeléseit is, hogy ezúttal konszenzussal módosítsák a választójogi törvényt.


Mi változik Budapesten?

Ha a törvényjavaslatot elfogadja az Országgyűlés, akkor egy fővel - 33-ra csökken a fővárosi önkormányzatban ülő képviselők létszáma. A testület tagja lesz a megválasztott főpolgármester és a 23 kerületi polgármester, illetve egy kompenzációs listáról az a 9 politikus juthat be a közgyűlésbe, akik szintén valamely kerület polgármester-jelöltei, illetve főpolgármester-jelöltek voltak, ám nem kaptak többséget a választáson.  Kompenzációs listát azok a pártok állíthatnak, akiknek a fővárosi kerületek többségében, vagyis legalább 12 kerületben sikerült polgármester-jelöltet állítaniuk. Erről a legjobban szereplő, de többséget nem szerző vesztesek kaphatnak mandátumot. A közgyűlés polgármester tagjai a fővárosi testületben végzett munkájukért nem kapnának külön díjazást, így meg kell elégedniük a polgármesteri fizetésükkel. A jelöltállítás is egyszerűsödni fog. Budapesten már 3-500 ajánlás is elegendő lesz kerületi polgármester-jelöléshez, míg a főpolgármester-jelöltséghez legkevesebb 5 ezer aláírás szükséges.


várható_választási_rendszer_2

Mi változik még?

Kósa Lajos  szerint a tervezett módosítással az ország többi településéhez hasonlóan Budapesten is olyan képviselő-testület alakul, amelynek jelöltjeire személy szerint lehet szavazni. A változtatások bejelentése előtt konzultáltak ellenzéki frakciókkal, és több javaslatukat is elfogadták, de a parlamenti vita alatt várják további módosító indítványaikat.  Az MSZP sajtófőnöke azt mondta, Kósa állításával ellentétben MSZP-s politikusokkal nem egyeztettek a tervezetről. Kósa Lajos elmondása szerint egyszerűbbé is válik a választás, hiszen csak három szavazólapot kell kitölteniük. Az egyiken a kerületi pártlistákra, a másikon a kerületi polgármester-jelöltre, míg a harmadikon a főpolgármester-jelöltre voksolhatnak. Budapesti lista tehát nem lesz. Utóbbival kapcsolatban Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy így "nem lesz például a szocialisták parlamentből kihulló kádereinek a temetője a fővárosi közgyűlés". Az országos szintű önkormányzati választási rendszerben is várhatók átalakítások. A tervek szerint enyhítenek az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, így a jövőben például kórház- és iskolaigazgatók, valamint más intézményvezetők is lehetnek majd jelöltek.


Indul a matek

„Elsőre egy olyan szándék látszik, hogy a változtatás megakadályozza az LMP-t és a Jobbikot abban, hogy képviselője legyen a fővárosi közgyűlésben” - mondta el lapunknak Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója. A politológus szerint ugyanis elég kicsi rá az esély, hogy a Jobbik vagy a Lehet Más a Politika polgármesteri helyet szerezzen Budapesten, és a kompenzációs lista sem nekik kedvez.

„Erős a kényszer, hogy a baloldali pártok egyezkedjenek egymással, és én ebbe az LMP-t is beleértem.  A racionális logika azt követeli meg, hogy az LMP is beálljon ebbe az összefogásba, mert nem nagyon van más lehetőségük bekerülni a közgyűlésbe” - véledetett Magyar. „Hozhatnak egy olyan stratégiai döntést, hogy egyedül indulnak el. Így hivatkozhatnak arra, amire eddig is, de ezek fontos források. Anyagilag sem érné meg a pártnak” - tette hozzá.


Az EP-választás eredményéhez szabta a Fidesz az új választási szabályokat – mondja László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Ennek a legszembetűnőbb jele, hogy 12 kerületben kell polgármesterjelöltet állítani ahhoz, hogy egy pártnak lehessen kompenzációs listája. Ezzel viszont alaposan feladták a leckét a baloldali pártoknak. Így ugyanis a három párt csak nagyon nehezen tudja kimatekozni, hogy mindannyiuknak legyen kompenzációs listája. Legalább hét kerületben mind a három pártnak kellene indítania polgármesterjelöltet ahhoz, hogy a többi kerületben csak egyiküknek legyen jelöltje, és mind a három formációnak meglegyen a listaállításhoz szükséges minimum 12 is. Másik variáció, hogy mindenhol közös jelölteket állítanak, de mivel az EP-választás után mindegyik párt abban érdekelt, hogy saját magát építse, ez politikailag lenne öngyilkosság – miközben a Fidesz azzal kampányolhat, hogy továbbra is csak egy baloldali blokk létezik. Már nagyon sok hatáskör így is átkerült az államhoz vagy a kerületekhez, ha elfogadják ezt a koncepciót, a kerületek tovább erősödnek.


Tarlósék egyelőre nem nyilatkoznak

A VS.hu kereste Tarlós Istvánt is, ám a a főpolgármester egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.


Az MSZP számára elfogadhatatlan a javaslat

  Végképp irányíthatatlanná tenné, és 23 részre szakítaná Budapestet a Fidesz bejelentett önkormányzati javaslata - reagált közleményében a Fidesz javaslatára az MSZP fővárosi frakcióvezetője. Horváth Csaba szerint a kormányban annyira félnek az őszi önkormányzati vereségtől, hogy inkább teljesen felszámolnák a budapestiek demokratikus döntéshozatalát. Kósa Lajos és Rogán Antal bejelentése szerint most arra készülnek, hogy a kerületi polgármesterek gyűlésévé alakítsák a Fővárosi Közgyűlést, ez a megoldás végképp városrészi érdekek irányíthatatlan káoszává züllesztheti Budapest kormányzását. A döntést semmilyen szakmai érv nem támasztja alá, ezért a fővárosi szocialisták azt követelik, hogy a szóban ismertetett javaslatot elő se terjesszék az Országgyűlésben.


A Jobbik szerint alkotmányellenes a tervezet

A Jobbikkal nem egyeztetett a Fidesz az önkormányzati rendszer átalakításáról - tudta meg a VS.hu. Az ellenzéki párt szerint egyébként a tervezet alkotmányellenes és súlyosan torzít. Egyrészt aránytalan, mert egyes kerületek lakossága között hatszoros különbségek is vannak, de az általuk megválasztott polgármesterek ugyanúgy 1-1 szavazattal bírnak majd a közgyűlésben. Másrészt pedig egy szavazattal két mandátumot lehet adni, hiszen egy polgármester a kerületét is vezeti majd, illetve adott esetben a közgyűlésben dönthet a kerületének érdekeivel szemben is. Az ellenzéki párt szerint egyébként a javaslat célja nem más, mint a Fidesz fővárosi kétharmadának a bebetonozása, valamint egy olyan kétpólusú rendszer kialakítása, amelyben az MSZP-n és a Fideszen kívül más pártok nem jutnak szerephez. Az új szabályok szerint ugyanis nagy valószínűséggel a Jobbiknak nem lenne képviselője a Fővárosi Közgyűlésben.


A DK Alkotmánybírósághoz fordul

Választási csalásnak értékeli a DK a budapesti választási rendszer átalakítására vonatkozó fideszes javaslatot - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja.  Az ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a törvénymódosítás életbe lép és ugyanezt javasolják az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek. Kerék-Bárczy Szabolcs szerint oly módon próbálják a törvényt változtatni, hogy a polgároknak közvetlenül ne lehessen ráhatásuk arra, hogy kik és milyen módon intézik a közös fővárosi ügyeket. A Fidesz "ezt a pályát is a maga irányába próbálja lejteni".


Együtt-PM: a Fidesz el akarja csalni az önkormányzati választást

Az Együtt-PM véleménye szerint a Fidesz képviselői pénteken "bejelentették", hogy végképp szeretnék tönkretenni Budapestet és elcsalni az önkormányzati választást - közölte Karácsony Gergely.  A szövetség politikusa azt mondta, hogy az a javaslat, amelyik kerületi polgármesterekkel töltené fel a fővárosi közgyűlést, végképp tönkretenné Budapestet. A választási rendszer törvényesített választási csalás, mert vannak olyan kerületek, ahol néhány tízezren élnek és vannak olyanok, amelyekben több mint százezren. Egyes kerületek lakosságszáma között körülbelül ötszörös különbség is lehet, ezért a javaslat sérti a választók közötti egyenlőség elvét - hangsúlyozta. Az Együtt-PM az összes jogi és politikai eszközt felhasználja a tiltakozásához és mindent megtesznek annak érdekében is, hogy az Alkotmánybíróság foglalkozzon vele, miközben egy budapesti népszavazás lehetőségét is mérlegelik.


Schiffer: Ott lehetünk

„Semmiképpen sem sportszerű a játékszabályokat néhány hónappal a választások előtt egyoldalúan módosítani” - közölte Schiffer András a VS.hu megkeresésére. A Lehet más a Politika társelnöke ugyanakkor elmondta, nem látja reménytelennek a pártja helyzetét. Schiffer szerint a főváros átszervezése nem oldja meg a városvezetés legnagyobb problémáját. „Ha a kormány felelősen bánt volna a kétharmaddal, akkor felszámolhatta volna ezt a kétszintű vezetést” - tette hozzá. Meglátása szerint az 1950 előtti rendszerhez való visszatérés is jobb volna, mint a huszonhárom kerületi és egy polgármesterre osztott rendszer. Bár több elemző is úgy véli, hogy az új rendszerben az LMP-nek szinte semmi esélye nincsen bejutni a közgyűlésbe, Schiffer optimista. „Ha megismételjük az áprilisi választáson elért eredményünket, akkor akár két embert is delegálhatunk” - véli az LMP társelnöke.