Másfél éve tartó hátszél repíti Fa Nándort

Fotó: MTI / MTVA / Illyés Tibor

-

HÁTTÉR

Júniusban 17 éves szünet után 60 évesen tér vissza a tengerre a napokban elkészült high-tech hajóval, ami egy generációval a mezőny előtt jár. Időben viszont egy nemzedékkel mögéjük nyúlik: a riválisokkal ellentétben a régi kalandozós, borulós hajózásban és a mai űrtechnikás versenyzésben is otthon van. Fa Nándor az első nagy dobásával negyven évet alapozott meg, most megelégszik három évvel, és egy 80 napos Föld-kerüléssel a szólóvitorlázók csúcsversenyének számító Vendée Globe-on.


Az első Föld-kerülést a saját maga által, öt éven át épített hajóval, két borulással tette meg két év alatt. A most felépült hajóját viszont egy Dakarra épült Mitsubishihez hasonlította. Örül annak hogy nem most 30 éves, így megélhette a kalandozós és az űrkorszakot is?  Örülök, mert szerencsés generáció tagja vagyok. Akkoriban kimentünk a vízre, és úgy navigáltunk, ahogy Kolumbuszék, mostanra pedig egy pályán belül eljutottam oda, hogy űrtechnológiával hajózok. Hozzá tudtam fejlődni a mostani technológiához, így több évszázadot jártam be, és ez nem sok mindenkinek adatott meg. Hányan vannak hasonlóak a mezőnyben? Kevesen, az én generációm már kiöregedett. A partra ki fognak jönni, ahogy korábban én is, de nem tudok róla, hogy bárki is vissza akarna térni közülük. Utoljára a balul elsült 1996-97-es Vendée Globe-on versenyzett. Azt mondja, hihetetlenül jól érzi magát, mióta eldöntötte a visszatérését, a cégvezetésbe (saját hajóépítő cégét irányítja - a szerk.) viszont kicsit belesatnyult. Nem várt túl sokat ezzel a 15 évvel? Nagyon nehéz megmondani, hogy mit kellett volna másképp csinálni, de ennek most jött el az ideje, mert most kaptam esélyt az élettől. Kár volna most a múlton gondolkodni. Korábban úgy fogalmazott, a Szent Jupát építése markánsan megváltoztatta az életét. A mostani megépítése is visszahat az életére? Beszélhetünk hasonló fordulatról a visszatéréssel? Nem, ez egészen más helyzet. Akkor fiatal voltam, az egész életem előttem volt, és nyertem hozzá egy biztos szemléletet, ami máig működik. Most viszont nem arról van szó, hogy a következő negyven évet mivel fogom tölteni, hanem arról, hogy az elkövetkező ötöt, teljesen más élethelyzet.

-


A visszatéréséhez egy high-tech minőségű hajót építtetett, a Spirit of Hungary másfél éves munkával készült. Vannak olyan elemek, amik egy laikus számára is érzékeltetik a különlegességét? Nem könnnyű megfogalmazni, mert itt egyszerre minden különlegesnek számít. Maga a hajó anyaga, ami százszázalékban karbon, és maga a technológia, amivel csináltuk. De a belső szerkezet, a külső forma megtervezése, a vitorlázat, az elektronika, a tőkesúly mozgatása is mind-mind a legmagasabb technológia irányába mutat. Azért még össze lehet vetni a legutolsó óceánjárójával? Olyan mintha Tazio Nuvolari (a 30-as évek legendás autó- és motorversenyzője - a szerk.) idejében levő autókat vetnénk össze a mostaniakkal. Semmilyen képességben nem lehet összehasonlítani, öt generációval később készült a Spirit of Hungary. Lesz versenyelőnye az építési technológiából vagy a legjobbak hajói közt nincs számottevő különbség? Nincs meghatározható versenyelőny, viszont azt tudni kell, hogy az új generáció első hajója a miénk. Négy további ilyen hajó épül majd, de azok még csak a tervezőasztalon vannak. Ez számukra tehát előny, de hátrány is, mert az én hajómra már vonatkoznak olyan szabályok, melyek nem feltétlenül teszik gyorsabbá. Igaz, ez más területen kompenzálódik. Lényeg, hogy a Vendeé Globe leggyorsabb hajóival tudunk egy szinten vitorlázni. Persze az más kérdés, mit tud ez a hajó, és hogy mennyi idő alatt tudjuk belőle azt kihozni. Mégis nagyjából mikor derül ki, hogy hogyan sikerült a Spirit of Hungary? A teszteken már meglesznek róla az első benyomásaink, de csak az első verseny után tudunk majd többet. A végleges választ pedig csak egy év elteltével, hiszen rengeteg tudományos jellegű feladat lesz, aminek csak később derül ki az eredménye. A fő célja a Földet megkerülő Vendée Globe-ra való visszatérés 2016-ban. A legjobb eredménye az ötödik hely volt 1993-ban, 128 napos idővel. Most hanyadik hellyel lenne elégedett? Ezt nem helyezésben mérem. Ha sikerül teljesítenem, és 80 nap körül célba érek, az már óriási dolog lenne. Ez egyébként az első hathoz elég lehet.

-


Egy szabályváltoztatás miatt a tőkesúlyt újra kellett építeniük, így a tavaly őszre tervezett visszatérése az idei nyárra tolódik, ez nagy veszteség a felkészülésben? Rengeteg más szabály is változott, ami jelentős késedelmet okozott (összesen száz oldalas szabályzatnak kell megfelelni – a szerk.), de szakmailag nincs nagy veszteség, mert a lekésett viadal nem tartozott hozzá a világbajnoki programhoz. Ami igazán fontos, az a júniusi, New York-Barcelona viadal, ezen viszont már ott lehetek, és benne van a világbajnokságban is. A változtatás mennyire növelte meg a költségeket? Így mennyibe került a hajó? A tőkesúly költségeit kétszeresére emelte, és 20 százalékkal emelte az összköltséget, de hogy az mennyi pénz, hadd ne mondjam el, nem publikus. Az első vízre tétel után egy daruval felborítják, és egyedül kell visszaállítania. Milyen messze van attól egy birkózó, hogy ezt meg tudja tenni?  Ez nem fizikai kérdés, vagyis nem az én fizikumomhoz kapcsolódó fizika. Nem történik semmi más, minthogy belülről kibillentem a tőkesúlyt, és hagyom felállni a hajót. Egy egyszerű művelet, arra kell figyelnem, hogy miközben áll talpra a hajó, ne sérüljek meg. Itt inkább a hajónak kell bizonyítania, hogy az óceán közepén, extrém körülmények között, ha árbocát veszíti, és felborul, akkor vissza tudom tenni a helyére. Annak idején a Szent Jupáttal két életveszélyes borulásuk is volt, most előfordulhat hasonló helyzet? Azok a hajók még könnyen borultak a nagy hullámok között, a mi gyors hajóink viszont elszöknek előlük, és ilyen módon megvédik magukat. Csak az a hajó borul fel, amit utolér egy meredek nagy hullám, tehát ma már nagyot kell hibázni a boruláshoz.



A Vendée Globe-ot szólóban, külső segítség nélkül kell teljesíteni. Ennyi év nyugodt családi élet után nem lesz nehéz visszaszokni a magányos hónapokhoz? A megoldást a belső erő és a kerek világkép adja, ez pedig változatlan bennem. Ez egyrészt velünk születik, másrészt az élet nevel rá. Mitől kerek ez a világkép, és mi a legfőbb gondolata? Az élet arra tanított, hogy kizárólag munkával lehet bármiben bármilyen eredményt elérni, az összes többi tényező kiszámíthatatlan. Ha például az emberre ráesik a kályhacső, azzal amúgy sem tud mit tenni. Az állandó építkezés azért is fontos, mert nem létezik olyan, hogy valaki sok pénzhez jut, és boldoggá válik. Nem, mert nem fog tudni felnőni hozzá. A nagy pénz akkor ér valamit, ha az ember magának teremti meg. A pénz az értékmérő, de alapvetően nem érték. Teremtéssel, alkotással lehet értéket létrehozni, lehetőleg olyat, ami másnak is hasznos. Engem mindig ez motivált az életemben. Ezt kaptam a szüleimtől, ezt tanítom a gyerekeimnek. A visszavonulása előtti Vendée Globe-on balszerencsés balesetek sújtották, a visszatérés eldöntése után viszont azt mondta, most minden egy irányba taszítja. Másfél év után is megvan ez az erős hátszél? Tényleg létezik ilyen, hogy az embert minden egy irányba sodorja. Az újrakezdés óta nem érzek változást a sorsomat meghatározó faktorokban, jól jönnek a dolgok egymás után, és összeállnak. Úgy érzem, hogy ez most egy zöld lámpás vonulás.

Egyre zsugorodó Föld-kerülés

A világ egyik legjelentősebb vitorlásversenye, a Vendée Globe indulóinak külső segítség és kikötés nélkül, szólóban kell megkerülniük a Földet, 36 ezer kilométert megtéve franciaországi rajttal és érkezéssel. Az 1989-es első versenyen 13 indulóból 7 ért célba, 2008-09-ben a 30-ból 19 adta fel, a legutóbbi, 2012-13-as viadal 20 indulójából 11 ért célba. Utóbbin erősen megmutatkozott a a technikai fejlődés, a verseny alatt sorra dőltek meg résztávos rekordok, és végül a győztes Francois Gabart 78 napos új rekorddal ért célba. Az első versenyt még 109 nappal nyerte meg a francia Titouan Lamazou.


Előbb megkerülte a Földet, aztán megépítette az óceánjárót

Fa Nándor 27 évesen 1980-ban kezdte el építeni a Szent Jupát nevű túrahajót a barátjával, Gál Józseffel. 1985-ben fejezték be, 1986-ban elindulva két év alatt körbehajózták vele a Földet. 1988 és 1990 között egyedül építette meg az első magyar óceáni vitorlást. A két halálesetet hozó 1992-1993-as Vendeé Globe-on nagy sikert aratva a legjobb nem francia versenyzőként az ötödik lett. Az 1996-97-es VG-ot páratlan balszerencse-sorozat (a daru által elejtett hajó, egy bemutatón darabokra törő orrárboc, karambol egy panamai tankhajóval) jellemezték. Utolsó versenyén 1997-ben 4. lett az Atlanti-óceánt átszelő Transat Jacques Vabre-versenyt.