„Más, ahogy a melegek csókolóznak?” – interjú Császi Ádámmal

-

HÁTTÉR

Március 20-án kerül a mozikba a Viharsarok. Császi Ádám filmje a Berlinálén az első nagyjátékfilmnek járó díjért szállt versenybe. Mivel a rendezővel megbeszélt interjúnk napján minden, a filmekhez picit is értő kollégánk vidéken ragadt, egy filmes analfabéta ment el a rendezővel beszélni a filmfesztivál utáni héten. Egész jól tűrte.


A Viharsarok melegfilm? Nem, ez a film melegekről szól, de nem melegfilm. Egyébként is elég sikamlós arról beszélni, hogy mi melegfilm, és mi nem az. Mit jelent ez egyáltalán?  A melegpornót? Azt gondolom, nem meleg filmek, hanem melegekről szóló filmek vannak. Az én filmem pedig egy focista srác története, aki egy bizonyos pillanatban otthagyja a csapatot, azért hogy önmagára találhasson, és ezzel együtt szembenézhessen a melegségével. De a film emellett is nagyon sok mindenről szól: a külső és belső diszkriminációról, a homofóbiáról, a kamaszkori lázadásról, önmagunk kereséséről, valamint a homoszexualitás és a foci viszonyáról. Aztán van benne egy szerelmi történet is. De melegfilmnek nem nevezném. Olyan tekintetben sem, hogy vannak benne esetleg elemek, amelyeket nem tudnál elmesélni egy heteroszexuálisokról szóló filmben? Mire gondolsz? Mi lehet egy meleg szerelmi történetben, ami egy másik szerelmi történetben nincs meg? Más, ahogy a melegek csókolóznak?


-


Talán másképpen tekint rájuk a külvilág, nehezebb felvállalni az érzelmeiket. Igen, persze erről szól is a film. Ezt a határt a főszereplőknek nehéz is átlépniük. Nehéz 18 évesen úgy megtalálni a szexuális identitásodat a magyar vidéken, hogy azt mondod, meleg vagy és ezt fel is vállalod. Akár csak önmagad előtt is. Magát a párkapcsolatot nem éli meg másképp a szereplő? Egy heteroszexuális párnak is rengeteg gátlása lehet, aztán ezeket együtt levetkőzik. De eltart egy ideig, mire egymásra hangolódnak, mire kialakul a bizalom, mire meg tudnak beszélni dolgokat. Ha mindketten meg vannak bélyegezve – vagy ha akár csak úgy érzik, hogy a kapcsolatuk miatt meg vannak bélyegezve – ez sokkal nehezebb. Szerintem az, hogy hogyan éled meg a szerelmed, független attól, hogy azt társadalmilag legitim módon megélheted-e. Az érzelem ettől még ugyanaz. A kérdésnek a társadalmi része a problematikusabb: mindaddig, amíg nem ugyanazokat a jogokat élvezed meleg emberként, mint mindenki más heteróként, addig a kapcsolatod sem lehet ugyanaz. Teljesen mindegy, mennyire toleráns egy társadalom, teljesen mindegy, hogy az utcán csókolózhatsz-e: amíg nem házasodhatsz, nem fogadhatsz örökbe gyereket, addig társadalmilag problematikus, megbélyegzett marad a kapcsolatod. Mintha azt mondtad volna valamikor, hogy társadalmi párbeszédet szeretnél elindítani a filmeddel. Igen, azt szeretném, és azt várom a magyar fogadtatástól, hogy fölvesse a témát, esetleg elindítson egy vitát, mert mindenfajta beszéd jobb, mint a hallgatás. Egyetlen egy dologgal tudunk maximálisan ártani: ha hallgatunk.

-


És milyen reakciókat vársz? Kiakadnak szerinted az emberek azon, hogy a homoszexualitást tematizálod? Ráadásul ezt az állami filmalap támogatásával teszed. Igen, tényleg kaptunk rá támogatást. De azt gondolom, hogy a tabukról mindenhol beszélni kell. Ez a művészet kötelessége. Nem volt ez a téma kemény vállalás egy első nagyjátékfilmnek? Nem gondolom, hogy az lett volna. Ez egy olyan téma, amiről most a világban mindenhol beszélni kell. Ha beszélsz a problémás témákról, azzal hozzájárulsz ahhoz, hogy megértsék. Ha nem lehet beszélni valamiről, azt megérteni sem lehet. Ha Magyarországon 2014-ben nem lehet elmesélni egy meleg szerelem történetét, akkor semmi nem hozza közel az emberekhez ezt a témát. Ha megnézed ezt a filmet, akkor valamivelt jobban megérted a melegeket. A kisebbségekről éppen ezért folyamatosan történeteket kell mesélni. Amitől biztonságos távolságot tudsz tartani, azt sokkal könnyebb diszkriminálni és megbélyegezni. Egyébként azért kezdtünk el ezzel a témával foglalkozni, mert épp egy másik játékfilmterven gondolkoztunk, amikor egy újságban elolvastuk egy magyarországi tanyagyilkossági történetét. A történet már az elején megfogott, amikor pedig elkezdtem nyomozni, kiderült, hogy mennyivel több van benne, mint csupán a gyilkosság: ez egyrészt egy gyönyörű szerelmi történet, másrészt a homofóbiának és a diszkriminációnak egy olyan pokla, amelyet el kell mesélni, annak érdekében, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer.

-


Mennyi ideig tartott, mire elkészült a film? 2010 végén kezdtük el írni, és 2013 júliusában fejeződött be az utómunka. A folyamat azért volt ilyen hosszú, mert közben nem volt magyar filmtámogatás egy kerek évig. A Magyar Mozgókép Közalapítvány nem sokkal azelőtt szűnt meg, hogy elkészültünk a forgatókönyvvel, és a Magyar Nemzeti Filmalap egy évvel később állt csak fel. A Filmalap hogyan viszonyult a filmhez? Jól. Semmibe nem kötöttek bele? Úgy érzem, hogy a kifogásaik a könyvvel kapcsolatban egy forgatókönyvfejlesztési folyamat sztenderd medrén belül maradtak. Szóval semmi probléma nem volt. Azt gondolom, hogy a Filmalap forgatókönyvfejlesztői is azt gondolták, hogy jó az ötlet és időszerű a téma. Esztétikai vitáink voltak csak: ugyanis sokkal közönségbarátabb esztétikát képzeltek el a filmnek. Ez a vita később a döntőbizottságnál is megvolt, de bizalmat szavaztak nekünk. Kevés támogatást kaptunk ugyan – hatvanmillió forintot kapott végülis a filmem – de én azt gondolom, hogy ez leginkább azért volt, mert eleve kis költségvetésű első filmként volt pozícionálva, én meg hamar szerettem volna elkezdeni forgatni, ugyanis akkor egy éve fiókban volt már a forgatókönyv. Szóval ez nem a Filmalap sara volt. Mik lettek volna a közönségbarátabb változtatások? Azt gondolom, hogy a döntőbizottság több tagja azt szerette volna, ha olyan filmet csinálunk, mint a  Brokeback Mountain – Túl a barátságon, és nem olyat mint egy európai szerzői film. Azt szerették volna, ha könnyen fogyasztható, közönségbarát, klaszikusan fogalmazott dráma lesz a filmből.


Merthogy nálatok van meztelenség és szex is? Igen, meztelenkedés és szex is van benne, és ez volt az, amire azt mondta a Filmalap, hogy túl merész, és el fogja riasztani a nézőket. Én azt gondolom, hogy most már a sokadik nemzetközi filmkritikán van túl a film, és a zsűri egyöntetűen méltatta azt, szóval a Filmalapnak nem volt oka aggodalomra. Mondtam nekik akkor is: annak ellenére, hogy ez a film egy kemény ábrázolásmódot választ, se pornó nem lesz, se érzelemmentes. Azt gondoltam: ha ma egy heteró aktus még Hollywoodban is ábrázolható úgy, hogy azt a maga teljességében látod, akkor ennek egy homoszexuális jelenetnél sem kell problémát jelentenie. De hoztam egy alkotói döntést, hogy ezek a jelenetek ne legyenek hosszabbak, durvábbak, explicitebbek. Nem akartam háromórás filmet, mert szerintem a tömörség erény. Egy explicit szexjelenet nem fog többet jelenteni csak azért, mert öt percig kell nézned, vagy akár 15 percig. Attól csak unalmasabb lesz. Másfél perc alatt is ugyanakkora hatást lehet kifejteni. Nagyon jók a színészeid. Az összes színész, akivel dolgoztam – Sütő András, Varga Ádám és Sebastian Urzendowsky főszereplők, valamint Börcsök Enikő, Horváth Lajos Ottó és Horváth Kristóf kiemelt mellékszereplők – azért lettek kiválasztva, mert nagyon egyszerű, nagyon spontán jelenlétre képesek. Én soha nem arra voltam kíváncsi, hogy milyen színészek, hanem hogy milyen emberek, akik a filmemben játszanak. En embereket kerestem, nem színészeket. Ráadásul olyan embereket, akiknek hiszek, amikor azt látom, hogy megcsinálnak egy jelenetet. Azért választottam ezt a három főszereplőt, mert mindannyian nagyon eszköztelen alakításra képesek. Horvát Lajos Ottó és Börcsök Enikő pedig el tudtak oda jutni a velem való munka során, hogy ugyanannyira eszköztelenné váljanak. Mi értesz az eszköztelenség alatt? Ez alatt azt értem, hogy soha nem azt érzem, hogy egy színész mondja el a film mondatait, hanem azt érzem, hogy egy igazi ember mondja azokat a mondatokat, és egy ember is játssza el azokat a dolgokat. Nem érzek semmi közvetítettséget, hanem nagyon egyszerű, nagyon spontán emberi jelenlétet érzek.

-


Az egyik kritikában azt róják fel neked, hogy a szereplőid mind tőmondatokban beszélnek. (Interjúnk a Berlinalé után, a hazai bemutató előtt készült.) Nehéz erről úgy beszélni, hogy nem láttad a filmet, hiszen akkor észrevetted volna, hogy egyáltalán nem beszélnek tőmondatokban. Az, hogy szereplőink nem a szavak mesterei, annak köszönhető, hogy egy olyan világot mutatunk be a filmben, ami a valóságban sem egy verbális világ. Az egyik főszereplő egy fiatal futballista, aki nem az önelemzés bajnoka, a másik meg egy kőműves. Az egyikük apja zöldséges, a másiknak az anyja pedig egy szegény, leszázalékolt asszony egy zsákfaluban. A verbalitás visszaszorításával azt szerettük volna bemutatni, hogy ezeknek az embereknek lehetetlen elemezniük a helyzetüket. A falu nem egy olyan közeg, ami egy komplett argumentatív készletet ad a fiúknak arra, hogy megmagyarázzák a melegségüket. Saját maguknak sem tudnak erre reflektálni nyelvileg, nemhogy egymásnak. De a szülők sincsenek arra felkészülve, hogy megmagyarázzák maguknak, mi ez a tapasztalat. Emellett rengeteg olyan dolgot is csinálnak a szereplők, ami közben nem szoktak beszélgetni. Például házat építenek vagy épp fociedzésen vannak. De akkor sem fecseg az ember sokat, amikor az apja kirángatja őt a szerelme mellől az ágyból, berakja a kocsiba, aztán elindul vele a pusztában, hogy hazavigye. Ezek nem olyan szituációk, ahol elmés, pörgős dialógusoknak helyük lehetne. Ezért ennyire szűkszavú a film. A jövőre nézve mik a terveid? Vinnéd még tovább ezt a témát? Nagyon sok mindent ki lehet még fejteni ezen a témán belül, de most nem a meleg témával szeretnék foglalkozni. Hanem vissza fogok térni ahhoz a forgatókönyvhöz, amelyet még Szabó Ivánnal írtunk azelőtt, hogy elkezdtük volna ezt a filmet. Ez egy kamaszdráma, ami egyszercsak átcsap thrillerbe, aztán meg nagyon véres horrorba. Egy műfajkeverő dráma lesz.

Császi Ádám

-


Kicsit idegenül hangzik számomra a magyar thriller és a magyar horror. Mintha nálunk csak a vígjátékok és a művészfilmek működnének. Ez a film sem horror vagy thriller, csak használja az elemeiket. Alapvetően kamaszdráma marad. A felnövés és illúzióvesztés története, de több helyen is műfaji eszközök épülnek bele. Hogy miért nem sikerült eddig ezeket a műfajokat megszólaltatni magyarul, hogy miért nem volt nagyon horror vagy thriller próbálkozás nálunk, azt nem tudom megmondani. Nem hiszem, hogy hatalmas tragédia lenne, hogy Magyarországon nincsenek jó thrillerek, és az én filmem sem ezeknek a hiányát hivatott pótolni. Az érdeklődés viszont mintha nőtt volna ezek iránt a filmek iránt is, mintha kezdenének a nézők felfigyelni arra, hogy van még más is a komédia műfaján túl. Mellesleg korábban nálunk is szélesebb volt a paletta: a hatvanas-hetvenes években például, amikor sok iradalmi művet dolgoztak fel Magyarországon, eléggé mentek nálunk a kalandfilmek. A thriller meg a horror kimaradt. Pedig ezekre is ugyanannyi lehetőség lenne nálunk, mint bárhol máshol a világon. Végülis van távolkeleti meg német thriller is. Tisztán műfaji filmet bárhol lehet készíteni. Ez nem lehet, hogy ezeknek annyira magas a költségvetésük, hogy a magyar ipar már nem bírná? Nem hiszem. Nézz meg egy olyan filmet, mint a Hetedik. Azt leszámítva, hogy a maszkosok sokat dolgoztak a kipukkadt kövér emberen, nem volt ez egy drága film. A színészek nyomták fel valamelyest a költségeket. Egy Alien 4 szintű szörnyes horror más lenne: az épített díszletek meg a CGI miatt ez Magyarországon tényleg elképzelhetetlen.

Császi Ádám

-


És hogyan lehet a nézők érdeklődését felkelteni ilyesmi iránt? Ennek nagyon sok komponense van: Nálunk a magyar filmek promójára jóval kevesebb pénz jut, mint egy amerikai vagy európai filmére. Szerintem a magyar filmek bemutatóit jobban körül kellene bástyázni marketinggel, hogy az emberekben meglegyen az igény, hogy ezt bizony meg kell nézni. A Viharsarok promóciójának azért elég sokat segített, hogy kikerült a Berlináléra. Ezzel Magyarországon is generál valamifajta igényt, nem? Bízom benne. Az artfilmeknek van egy ilyen útja, hogy valamelyik nagy fesztivál résztvevőjeként sajtófigyelmet kapnak, ez pedig segít a forgalmazónak itthon is bedobni a köztudatba. De ennek ellenére sem tud egyik forgalmazó sem teljes sajtófigyelmet garantálni egy ilyen típusú filmnek. Egy külföldi fesztivál mennyire nyitott az újfajta próbálkozásokra? Magyarországról szerinted bejáratott műfajokat várnak, vagy nyitottak arra is, ha érkezik valami szokatlan? Cannes-nak is Berlinnek is teljesen heterogén a felhozatala, nem a megszokott értelemben vett művészfilmeket látod ott. Nagyon erősen nyitnak a közönségfilmekkel vagy zsánerfilmekkel kísérletező megoldások felé. A versenyprogram egy része mindig műfaji film, csak épp egy kicsit más szemléletű műfaji film. Az európai filmnek újra utat kell törnie a nézőhöz, és ezt a fesztiválok is pártolják. Persze a közönségfilmek közül azokat szeretik a legjobban, amelyek kicsit kísérletezőbbek, többrétegűek, mélyebbek és tartalmasabbak. Meleg témájú filmet csinálnál még? Igen, abszolút szeretnék még foglalkozni ezzel a témával. Nagyon sok szegmense van még. Attól, hogy csináltunk három meleg fiúról egy filmet, még egyáltalán nem merítettük ki a témát. Például meg lehetne nézni, mi történik Magyarországon egy ötvenes éveiben járó meleg párral. Milyen lehetett nekik húsz-harminc évig úgy együtt élni, hogy azt a világ elől titkolniuk kellett? Vagy ott vannak a transzszexuálisok: hogyan éli meg ezt a létet az ember? Ez is egy olyan szegmens, ami tele van nagyon súlyos emberi drámákkal. Én még nagyon szívesen foglalkoznék ezzel a témával, de nem tudom, mikor jutok el oda, hogy megint foglalkozzak vele. - -

Decemberben mutatták be a homoszexualitásából „kigyógyuló” rádiós műsorvezetőről szóló Coming Outot. Szerinted ez a film nem tett rosszat a homoszexualitás tematizálásának Magyarországon? Azt gondolom, hogy a Coming Outnál nem az a kérdés, hogy milyen a film, hanem azt kell értékelni benne, hogy egyáltalán felhozta a témát. Nagyon fontos, hogy egyáltalán van igény arra, hogy a filmesek tematizálják, nagyon kevés film készült ugyanis melegekről Magyarországon az elmúlt 15-20 évben. Szóval a Coming Out megágyazott a Viharsaroknak? Igen, én nagyon örültem neki, hogy volt ez a film és ennyien megnézték. Hátha ezeknek a nézőknek egy része kíváncsi a téma olyan feldolgozására is, ami nem komédia.  A Viharsarok hősei egy olyan témával néznek szembe, amivel mindenki találkozik fiatal korában: önmagukat keresik, és ahhoz, hogy legyen egy öndefiníciójuk, traumák sorozatán kell végigmenniük – mint ahogy nekünk is. Ez összemberi tapasztalat, és ez lüktet a filmben. Szerintem egy olyan néző is meg tudja nézni, aki amúgy a meleg témára nem kíváncsi. Hiszen az énkeresésről szól, amin mindannyian átesünk. Életünkben többször, még felnőttként is. Hiszen az „én” nem egy konstans dolog. Újra meg újra értelmezzük magunkat az életben.