Martonyi: Putyin történelmi hibát követ el

Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina

-

A távozó külügyminiszter a Le Monde francia napilapnak adott interjút az ukrajnai válság kapcsán.


„A nagy kérdés az, hol lesz Oroszország helye a XXI. században. Európában. Meg vagyok arról győződve, hogy az oroszoknak szükségük van Európára és nekünk szükségünk van Oroszországra” - mondta Martonyi. A külügyminiszter szerint ugyanakkor Vlagyimir Putyin elnök „történelmi hibát követ el, amely sajnálatos a nemzete számára”, amire „transzatlanti és európai egységgel”, valamint szankciókkal kell válaszolni.

Martonyi  János azt mondta, Putyin néhány hét alatt talán nyerhet valamit, „a Krímet, talán egy kicsit még többet”, de ennek ára „hosszú távon nagyon súlyos lesz”. „Oroszország érdeke a stratégiai együttműködés Európával” - szögezte le. Az esetleges további szankciókat érintően azt is jelezte, hogy az orosz gáz Magyarország számára a gazdasági túlélést jelenti, ezért mindenképpen meg találni az eszközt ahhoz, hogy az ország továbbra is hozzájusson a gázhoz. A Le Monde felvetésére, hogy Magyarországról az Európai Unióban az a kép alakult ki, hogy a demokrácia határait feszegeti, Martonyi így válaszolt: „Magyarországnak az Európai Unióban van a helye, az emberek erre szavaztak. Érkeztek bírálatok Magyarországgal szemben, de ezeket az intézményi problémákat a jog keretein belül rendeztük. A sajtóval más a helyzet, voltak félreértések”. Szóba került az is, hogy a miniszterelnököt eddig nem hívták meg Washingtonba. A külügyminiszter szerint erről nem Orbán Viktor tehet. „Kár. Én azt mondom a minket bíráló sajtónak, hogy kinek jó ez? A radikális jobboldalnak. Önök erősítik a szélsőséget”.