Marton-ügy: bocsánatkérés és újabb áldozatok

Fotó: MTI / Czimbal Gyula

-

A rendező mellett kiállt néhány pályatársa. A most megszólalt áldozatok szerint nem kaptak segítséget a kollégáktól.


“Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy


oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket“

– írja közleményében Marton László.

Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy


bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket.

Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását“ – írja a rendező.

Marton lemondása előtt a Vígszínház főrendezője és a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára volt. Most azt írja, továbbra is az intézmények rendelkezésére áll, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat.

Marton szerint a személyét érintő hírek “mindent összetörtek“ körülötte. Azt írja, igyekezett egész életében “teremteni, alkotni és átadni“. Szerinte ez most megsemmisült, és a – “nagyrészt névtelen – közlésekben egyoldalú értékelések is találhatók“.


Elfogadta

Sárosdi Lilla “példaértékűnek és paradigmaváltónak“ tartja, hogy Marton “kiállt és őszintén elismerte tettét és képes volt bocsánatot kérni” – írja a Zoom.

A színésznő volt az első, aki először írt arról, hogy a rendező zaklatta. Marton először perrel fenyegetett, majd lemondott a főrendezői posztjáról és a tanítást is felfüggesztette. Sárosdi után még hét nő mesélte el, hogy Marton közeledését zaklatásként élték meg.

A rendező mellett több pályatársa is kiállt – írja a Zoom.


Újabb esetek

Csütörtökön Marton két új áldozata is megszólalt. Egyikük azt mondta, a rendező tapogatta a combjait és a melleit – írja az Index. Hiába utasította vissza, Marton nem hagyta abba. Többeknek elpanaszolta, mit tesz vele Marton, de nem kapott segítséget. Azt mondták, hogy


Ja, a tanár úr szereti a fiatal, csinos lányokat, jár a keze.”

Egy másik áldozat gimnazistaként kezdett a Vígszínházba járni próbákra. Marton maga mellé ültette, a combját fogdosta, egy premieren mellé ült, a lány kezét a combjára tette, majd a lány combjai közé nyúlt.