Már költözik is a leváltott dél-koreai államfő

Fotó: MTI/EPA/Pool/AFP / ED JONES/POOL

-

Két nappal az után, hogy a dél-koreai alkotmánybíróság végleg eltávolította hivatalából, elhagyta vasárnap a Kék Háznak nevezett elnöki palotát Pak Gun Hje.


A leváltott dél-koreai államfő, miután négy évig volt a Kék Ház lakója, saját otthonába tér vissza, amely Szöul déli részén, a Kangnam negyedben fekszik. Távozásakor hívei várták, akik azt kiabálták, hogy „Pak Gun Hje az elnök”. Pak otthonához mintegy ezer rendőrt vezényeltek ki, hogy megakadályozzanak bármilyen rendbontást.

Pak az országot a múlt század 60-as éveiben irányító katonai diktátor, Pak Csong Hi lánya, aki az ország első elnöknője volt. Sok olyan idős koreai szavazott rá 2012-ben, aki hősnek tekinti Pak Csong Hit.

Pak Gun Hjet pénteken mozdította el végleg hivatalából a dél-koreai alkotmánybíróság, amikor kimondta: a parlament decemberben jogszerűen kezdeményezte az államfő elmozdítását.

Az ország első elnöknőjét azért függesztette fel decemberben hivatalából a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött. Leváltásával Pak mentelmi jogát is elveszítette, így bíróság elé kell állnia korrupció miatt.