Már csak Ascari rekordja van Vettel előtt

Fotó: szpot.hu / Béla Fotós

Sebastian Vettel lenyomta Michael Schumacher 2004-es rekordját, amikor Schumi az Európaitól a Magyar Nagydíjig mindent vitt, sorozatban hétszer győzött. Vettel most már nyolc győzelemnél tart, hiszen a belga, az olasz, a szingapúri, a koreai, a japán, az indiai és az abu-dzabi után magabiztosan nyerte az amerikai GP-t is.


Hogy most akkor Vettelé-e az abszolút rekord, vagy sem, arról megy a vita. Az ugyanis már homályba vész, és mivel hatvan évvel ezelőtt volt, ezért kevesebben emlékeznek rá, hogy amikor Alberto Ascari zsinórban kilenc versenyt nyert (1952 júniusától 1953 júniusáig vitt mindent, azaz Belgiumtól Belgiumig), akkor közben volt egy indianapolisi 500 mérföldes is, amin Ascari nem állt rajthoz. Ezt a versenyt ugyan nem F2-es szabályok szerint futották, mint az ’53-as szezon többi versenyét, de a bajnokságba beleszámított, így ebből a szempontból Ascari is csak hetet nyert zsinórban, de azt továbbra is mondhatjuk, hogy kilenc olyat, amelyen rajthoz is állt. Vettelnek tehát mindenképp lesz motivációja arra, hogy továbbra is unalomba fullassza a hétvégéinket, mert, ahogyan a csapatrádión fogalmazott „addig kell kiélvezni, ameddig tart”.



Ezen az Amerikai Nagydíjon gyakorlatilag semmi nem történt, azt leszámítva, hogy a Pastor Maldonadóval összekoccanó Adrian Sutil jobban összetörte a Force Indiáját, mint délelőtt Michelisz Norbi a Hondát Makaóban. Érdekes, hogy Maldonadóval idén keveset foglalkoztak az ellenfelek, talán azért, mert 2013-ban inkább csak a középmezőny autóit veszélyeztette – nem úgy, mint tavaly. Vele egyébként azon kívül, hogy nagyon drága a kötelező biztosítása, az is gond, hogy marhaságokat beszél, botrányosan gyenge időmérője után például arra utalgatott, hogy a Williams szándékosan machinált az autójával.

Adrian Sutil (Photo by Clive Mason/Getty Images)


Maldonado tehát viheti máshova az olajbolívarokat, hacsak a PDVSA nem gondolja úgy, hogy mégis inkább marad a Williamsnél – de hát miért tenne ilyet? Az csak bullshit volt a venezuelaitól, hogy a PDVSA a Williams szponzora, nem pedig az ő személyes mecénása, hiszen sokra hivatott, és semmiképpen sem fizetős pilótaként próbálja pozicionálni magát. Nos, ameddig a fejében nem tesz rendet, és továbbra is veszélyesen vezet és nyilatkozik, addig bizony bármely csapat számára komoly kockázat a jelenléte. Igazából ebben a formában nem hiányozna a 2014-es rajtrácsról, de lehet, hogy a pénznek köszönhetően végül bekerül a Lotushoz, mert úgy tűnik, még sincsenek megoldva az istálló anyagi problémái. A befektetőnek jelentkezett, és Abu-Dzabiban zavarba ejtő magabiztossággal nyilatkozó, befektetőjelöltről, Mansoor Ijazról közben kiderült, hogy üzleti körökben nem a legjobb a híre. Így könnyen lehet, hogy venezuelai olajpénzzel kell majd kisegíteni a Lotust, ahol Maldonado Romain Grosjean ellen bizonyíthatja be végleg, hogy a tavalyi barcelonai győzelme csak kifutott eredmény volt. (Csak a lap szélére: a másik Williamsben az újonc Valtteri Bottas mostani nyolcadik helyéért kapott négy pontjával máris négyszer annyit gyűjtött, mint Maldonado.) Közben persze, még az is lehet, hogy a Lotus marad a Räikkönen helyére beugró Heikki Kovalainennél, aki az időmérőn kiválóan teljesített, hiszen a Q3-ig jutott. (Bár a verseny már nem sikerült neki, és csak olyan pozícióban tudott célba érni, ami legfeljebb a Caterhammel számított volna dicséretre méltó eredménynek.) És akkor ott van még Sergio Pérez is, akit Martin Whitmarsh próbál meg bedumálni minden lehetséges csapathoz azok után, hogy ő is rájött, mennyire kiszúrtak szerencsétlen mexikóival így, hogy kevesebb, mint két héttel a szezon vége előtt szóltak neki: kispajtás, jobb, ha most kipakolod az öltözőszekrényedet, mert a tengeren túlról már nem kell visszajönnöd!


Az, hogy az austini GP mindössze egy fél körig volt érdekfeszítő, köszönhető a Pirellinek is, az olasz gumiszállító ugyanis vállaltan semmit nem bízott a véletlenre, és olyan keverékeket hozott az Államokba, amiket lerobbantani se lehet az autókról. Az, hogy némely pilótáknak így nem melegszik fel a gumi az egyéni probléma, hadd csúszkáljanak, a fő, hogy senki nem kap defektet! – Ha csak végletek közül lehetne választani, akkor rendben van, ez a jobbik, semmint, hogy folyamatosan szakadjanak cafatokra az abroncsok, de azért valami érdekesebb megoldás igazán elvárható lenne egy ekkora gumigyártótól. A Pirelli egyébként már fél szemmel a jövő évre nézve verte oda a képünkbe ezeket a kinyírhatatlan gumikat, amelyekkel a mezőny nagy része egy kiállással végig is tudott menni. 2014-ben ugyanis ez lesz, nem a boksztaktikától kell várnunk tehát, hogy izgalmat csempésszenek a versenyekbe, mert az a mondás, hogy lesz épp elég bajuk a csapatoknak a turbómotorokkal, és az átszabott kasztnikkal, fölösleges lenne még a gyorsan elnyíródó abroncsokkal is nehezíteni a dolgukat. Oké, kíváncsian várjuk, csak aztán nehogy az legyen, hogy legföljebb más sorrendben ugyan, de hasonlóan eseménytelenül telnek a futamok, mert a csapatok ettől tartanak.


Persze, az eseménytelenséghez lehet némi köze az újabb hibátlan versenyt teljesítő Sebastian Vettel zsenialitásának, illetve az egyre jobb és jobb Romain Grosjeannak is, akit az utolsó előtti F1-es versenyét futó Mark Webber egyszerűen képtelen volt utolérni. Vettel méltatására nemrég egy egész cikket szántunk, már nem nagyon van rá jelzőnk, és amúgy is várható volt, hogy behúzza ezt a futamot is, ahogyan valószínűleg Interlagosban is nyerni fog. Viszont Grosjean teljesítményét szövegkiemelővel kell jeleznünk, nem véletlen, hogy Webber is külön kitért a Lotus pilótájára, és elmondta, hogy rá se lehet ismerni, a tavalyi négy keréken érkező katasztrófához képest idén a mezőny egyik legjobbja. Na meg az sem elhanyagolható tény, hogy francia létére meglepően jól beszél angolul, ami jól is jön neki, mert állandóan ott van a dobogón, és egy nagyobb tömeg meg a tévé előtt kell nyilatkoznia élőben... Interlagosban természetesen esőt mondanak a hétvégére, de ha végül száraz lesz az idő, azt is kibírjuk, aztán rápihenünk az új szezonra, legalábbis azt hisszük. Márciusra már ugyanis mindenképpen elvonási tüneteink lesznek.