Majálisra menni, jaj, de csudaszép! A munkásosztály a Városligetben

Fotó: Vs.hu

-

Életemnek egy része volt, mondja, az volt a legjobb. Régi ismerős, biztonsági őr volt a Rádió C-ben, felidézünk. Ki hol, kit láttál, aztán tovább tolja a gyereket. Nekem is, szólok még utána, de már nem hallja, mennie kell, a többiek már beálltak a sorba a körhintánál. A munka ünnepén a dolgozó nép a Városligetben szórakozik.


Vasútnál lakom. Mondjuk földalatti, de azért sínen megy, én meg ott szoktam lenni a végállomásánál. Pár utcára a háztól, ahonnan a költő figyelte magát, ahogy áll az elrobogó vonat ablakában. De hagyjuk a csábító József Attila-i szálat (pedig nemsokára Che mellett a proletárköltő néz vissza legtöbbször a sátraknál): sokszor látom a nagyobb tüntetésekre innen startoló tömegeket. Tömegeket pedig évek óta csak a Fidesz képes öszehozni, úgyhogy ma délben a Békemenetre igyekvőkről szóló emlékeimet vethetem össze a városligeti majálisra tartókkal. Mások, nem vitás. Nem látszik rajtuk az emelkedettség, a büszke, de kicsit feszélyezett magyarságtudat, nem öltöznek (enyhén szólva) olyan decensen, több foguk hiányzik, és valahogy lazábbak, mint a fideszesek. A Ligetbe mennek, ahogy évtizedek óta teszik – valamikor tán a melósok, de igazából mindig – a csóróbbak. Persze a ligeti szakszervezeti majális nem egy szabadságharc újabb ütközete, amit egy Fidesz-tüntetésre igyekvő ember érez 2002 óta (látszik is a baloldal választási eredményein), hanem lazulás, nagy tavaszi seregszemle, a májusegy. Kevés politikával, sok tetkóval, együtt a család, megyünk fel-alá, játszunk a kölkökkel, ők is soká maradhatnak, aztán hazamennek az asszonnyal, mi még harsánykodunk egy kicsit, szép az idő. Holnap nincs meló. Vagy nincs már évek óta.


-


Apjuk is jött, tán a nagyapjuk is, ha a nagyapa nem a szocializmus nagy olvasztótégelyében keveredett Pestre valahonnan vidékről, szóval a fene tudja, van-e még többgenerációs munkásság, osztálytudattal, kivívott jogokkal, belátható életpályával, kiskerttel a földszintes házsor ajtajai előtt vagy aládúcolt gangon ordibálással a Garay utcában, eltűntek a kopott pinceborozók is, a melósok már a madaras teszkóban veszik és otthon isszák meg inkább a sört, de szerintem ide még kijárnak. Mert a Liget az Liget, és az a proliké.



Polgárok ők is, ha másmilyenek is. (Hogy hova szavaznak, azt már senki sem tudja, a savanyú szakszervezetisek vagy a fáradt show-t nyomó unott szoci vezetők sem.) Munkásünnep, amelyet a munka ünnepévé változtattak akkor, amikor kivezényelt tömegek integettek a tribünre az első titkár elvtársnak, aki visszaintegetett, szervusz, nép, aztán a nép fogta magát, és bevette magát a sörök közé, ugyanoda, mint most. (A virslidolog nem is igaz, csak egy helyen láttam, ott is kuponra ingyen adták, itt ilyen a hagyományőrzés). Szóval ez igazából egy majális (nem, semmiképp nem buli, ez majális), még ha a szociális jogok kiharcolásának ünnepén rendezik is. Először vagyok itt, könnyű elkerülnöm a minden évben olvasható médiafanyalgást: nekem tetszik.



Emlékeztek még rám? – Kádár-arcképes vörös pólón felirat. A csontsovány Moldova György egy kis asztalnál árulja a könyveit. Menjünk oda, ott kétszáz egy pohár sör. A ringlispílen mindenki ugyanúgy nevet, izgatottan és fölényesen. Indul a menet! A csórók Szigete.


-


Persze, a sátraknál szónokolnak, vannak standok, de az egészet elnyeli a vurstli, a sültkolbászhurkalacipecsenye, a ringlispíl meg a tamtaram. Nem lógnak ki a szocik, meg a szakszik, meg a hardcore balos géppuskafészkek (Nem ünnepelünk, harcolunk!), de nem erőlködnek nagyon, nem telepszik rá az egészre a politika. Meg hogyan is lehetne einstandolni egy ünnepet, amit 1891 óta tartanak meg? Vagy a plazmatévé végleg kiölte volna a forradalmi potenciált? És a közmunkásnak jár-e cafeteria?



Bolgár, Herényi, Lendvai, amint Népszavákat dedikálnak. Véradósátor. Hevernek a plédeken, üvöltenek a gyerekkel, aztán fociznak vele, és kólát kap, a megfáradt hatvanasokon vajszínű blézerek, anyu is casualben, régen ők is többen voltak kint, erősen és szépen, ma már csak egymás kezét fogják, a férfin még imbolyog a tetoválás,  Pedró, a fiakon és az unokáikon már pontosan felvarrt színes sárkányok tekeregnek. De jönnek ők is, mert szokás ez, kijönni május elsején a Ligetbe a magunkfajták közé.


Majális 2014

-


Szanyi, Kósa Ádám, Krasztev, Meszerics, Niedermüller: több Európát vagy kevesebbet? Itt nem gond, ha a kukából a csöves kapkodja ki a fémdobozokat, nagy fogás. 500-ért már van buciban hamburger, szatyrokban hazai, de azért pár doboz sör belefér itt is, a gyerek is felülhet ma valamire. Láttad, apa, milyen chopper volt? Izompóló, szépen romló dámák, akik szemérmesen vihognak, hogy ne látszódjon hiányzó foguk, mert aki teli szájjal röhög fogatlanul, az már kijjebb lépett egy körrel.



Üdvözöljük a népet, magasba a kezeket – Dopeman hangolja az övéit –, mi nem verünk át, mint az Orbán. Itt nem sokan tudják, mi az a sztartap, talán csak a több ezer ember között kicsit tájidegen elemként üldögélő LMP-sek. Náluk nem nagyon állnak meg, sietnek beljebb, ahol pörög, zenél, él a tömeg. Ők nem a Morrison’s-ba és társaiba járnak, nem is a romkocsmák, sem az alterhelyek vendégei, ha mennek is valahová, akkor is csak a Mátyásba vagy a Derűsbe, csak ide a szomszédba, idegenben óvatosak lesznek, zavartak, amit harsánysággal lepleznek meg furcsán álló inggel, de itt nem, mert ez a Liget, ami nekik gyülekezőhelyük. Úgy ötmilliójuknak. Köszönik, megvannak. Kimenőn a rezervátumból. A pitbull bőrmaszkban szuszog.