Magyar vétó: a NATO külügyminiszterei nem találkoznak az ukránokkal

Fotó: Getty Images/iStockphoto / selensergen / Getty Images/iStockphoto / selensergen

-

Magyarország megvétózta a NATO-Ukrajna Bizottság ülését. A döntés mögött az ukrán oktatási törvény van, ami ellen Budapest eddig is tiltakozott.


December 6-án hívták volna össze a NATO-Ukrajna Bizottságot a NATO külügyminiszteri szintű találkozója alkalmából. A bizottság Ukrajnának nagyon fontos, hiszen ez mutatja a nyugati országok támogatását Ukrajna felé az Oroszországgal szembeni konfliktusban – írja az Origo. Ezért jelent nagy csapást Kijevnek a magyar vétó.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrán oktatási törvény brutálisan csökkenti a kisebbségek jogait, elveszi ötödik osztálytól az anyanyelven tanulás jogát. Ezt a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, és amíg Ukrajna nem helyezi hatályon kívül a törvénynek ezt a részét, addig a magyar diplomácia minden nemzetközi fórumon blokkolni fogja az Ukrajna számára fontos ügyeket.

Az Origo úgy tudja, a Külügyminisztérium hivatalos álláspontja szerint Ukrajna jelenleg nem azt az utat járja, ahol az ország integrációs törekvéseinek további támogatásáról kellene beszélni. Az oktatási törvény esetében nem többletjogokról, hanem a már meglévő jogok elvételéről van szó, ez súlyos következményekkel jár az Ukrajnában élő kisebbségekre.

Az ukrán kormány az ukrán nyelv ismeretének bővítésével magyarázza a törvényt, ehelyett azonban a a kisebbségi nyelveket korlátozza. A magyar álláspont szerint az ukrán nyelv oktatásának nem az a módja, hogy elveszik az anyanyelven tanulás jogát, mert ez álságos, más módszert kell kidolgozni.

A magyar kormány többször kifejezte, hogy kész a konzultációra, de annak sikere azon múlik, hogy a törvénynek azokat az elemeit, amelyek a kisebbségi jogokat rendkívüli módon sértik visszavonják, vagy legalább a hatályát felfüggesztik. Szijjártó szerint az ukrán kormány és a kárpátaljai magyarok vitájában Budapest mindig és a végsőkig a magyar közösség mellett lesz.