Magyar boltokba is juthatott a fertőzött nyers tojásból

Fotó: BSIP / HOUIN

-

A Nébih elrendelte, hogy a fipronillal szennyezett tojást tartalmazó terméket vonják ki a forgalomból.


Nem lehet kizárni, hogy boltokba is került a fertőzött tojásból – írja az atv.hu. Nagy Attila, a Nébih igazgatóhelyettese azt mondta: fertőzött nyers tojás is érkezett Magyarországra. Szerinte egyelőre nem lehet kizárni, hogy ezekből a tojásokból a boltokba is juthatott.

A Nébih korábban azt mondta, a fertőzött termékből kizárólag étterembe szállítottak fipronillal szennyezett tojást tartalmazó élelmiszert.

Német bejelentésre az EU élelmiszerbiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett tájékoztatás arról, hogy egy német vállalat Tamago Ei-Omelett-Block nevű, ázsiai jellegű fagyasztott, félkész termékében fipronilt mutattak ki.

A termékből Magyarországra is szállítottak egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez – írja honlapján a Nébih.

A német vizsgálat szerint a termékben kimutatható volt a szermaradék, de az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben, és fogyasztása nem jelent egészségügyi kockázatot. A Nébih elrendelte, hogy az érintett tételt vonják ki a forgalomból. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, és ezt a hatóság felé is igazolta.

A Nébih 4 tétel (1 német és 3 lengyel származású) tojásban mutatta ki fipronil jelenlétét. A szermaradék mennyisége egyetlen esetben sem haladta meg a megengedett értéket.

Először a holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA jelentette be, hogy rovarirtószer-szennyezés gyanúja miatt bezártak 180 tojástermelő telepet. Az első hírek óta több EU-s tagállamban is találtak szennyezett tojásokat, többek között Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Olaszországban, Szlovákiában, Spanyolországban és Németországban.