Macskabarát gitáros karriert keres

Fotó: AFP / The Picture Desk / AFP / The Picture Desk

-

Nem születhet mindenki Justin Biebernek. Nem volt ez másképp a ‘60-as évek New Yorkjában sem, azzal a különbséggel, hogy akkoriban Bob Dylannek nem születtek a legtöbben. Május 15-től mozikban a Llewyn Davis világa.


A kor egyik legfontosabb zenei központja a New York-i Greenich Village volt, ahol 40-es évek óta több fordulaton átesett folk zenei szcéna épp az utolsókat rúgta. A rockzene térhódítását közvetlenül megelőző, a folk felszínen maradásért folytatott küzdelmében lebeg a címszereplő Llewyn Davis (Oscar Isaac) is, megtéve a maga néhány lábtempóját az ügy érdekében. Legutolsó mozifilmjükben a rendező testvérek a 2010-es Egy komoly ember vonalához lépnek vissza, habár a filmet nem egészen frissen kapjuk meg, hisz a Llewyn Davis világa eredeti bemutatója a 2013-as Cannes-i fesztivál volt. Természetesen a sajátos humor, szürreálisan igazi valóságábrázolás és visszafogottságában is tökéletes karakterrajz a Coeneknek valószínűleg álmukból felkeltve is megy, nagyot lépni tényleg nem kell hozzá.



A cselekmény többé kevésbé a legendás Bleecker Street-i bárok közegében játszódik, de a hangsúly nem a korszak vagy a hely sajátosságain van. A környezet inkább csak nosztalgikus játék. Davis egy hajóskapitány fia, aki bátyjával alkotott folk duójukkal viszonylagos sikereket ért el. Testvére tragikus halála kilökte röppályájáról, a hivatásának tartott zenélésben, csakúgy, mint magánéletében. Llewyn a film kezdetén fél lépéssel van a klasszikus Jack London-i hobó felett: még van néhány barátja, aki nem küldi el, egy-egy kanapé ahol megalhat. Innen indul Davis utazása, a saját szólókarrier keresésének Szküllája és a kereskedelmi tengerészethez való visszatérés Kharübdisze közt. A Johnny Cash és Woody Allen közt megrekedt figura,  családi okokból mindkét utat jelentős lenézéssel kezeli. Ennek megfelelően viszonylag sikeresen dobatja ki magát munkahelyül szolgáló bárokból, tengerész szövetségből, de szerettei lakásából is. Egy magatehetetlen apával, teherbe ejtett baráttal, lassan elhasználódó emberi kapcsolatokkal és egy talált kóbor macskával indul útnak Chicagóba, az utolsó esélyként felvillanó Gate of Horn klubba szerencsét próbálni. Bár a valódi utazás csak itt, a film közepén veszi kezdetét, Davis fizikai és lelki otthontalansága az egész filmet az átlagember Odüsszeiájává változtatja. Egy üveggömbbe zárt roadmovie ez, ahol az önkritikus antihős kanapék és bárszékek között kalandozik. A segéderők, mint a romjaira hulló, heroinista jazz-zenészt játszó John Goodman, a felszarvazott folk-bohócot alakító Justin Timberlake, vagy a legszótlanabb roadmovie sofőrt alakító Garrett Hedlund a szokásos hozzáértéssel lettek kiválogatva. Belőlük épít a szerzőpáros fantasztikus-realisztikus életteret Davis bolyongásához, hogy a roadmovie-kban megszokott sötét csattanó is helyet kaphasson, persze egy kis fricskával.



A testvérekkel általában együtt dolgozó Roger Deakins helyett Bruno Delbonnel keze állítja a finomra hangolt, sötét pasztell színeket és puha rajzolatokat a történet szolgálatába. Mintha csak egy korabeli olajprintet néznénk az amerikai álom fonákjáról. A design makulátlan, de olyannyira visszafogott, hogy könnyű elfelejteni pontosan hányat is írunk. Az igazi hangsúly a zenén van, legalábbis elsőre így tűnik. Bob Dylanhez, azaz Bob Zimmermannhoz hasonlóan a Coen-testvérek is Minnesotában nőttek fel, majd onnan költöztek New Yorkba. Sihederként élték át a kor emberjogi mozgalmaihoz is szorosan fűződő könnyűzenei változásokat, a folk és rock hullámait. A zene olyannyira fontos volt nekik ennek a film-gondolatnak megformálásában, hogy még 2013 telén egy koncertet is összehoztak (amiről természetesen film is készült), ahol régi és új sztárok keltették életre a Llewyn Davisnek is otthont adó dalok világát. Természetesen újra és újra előkerülő folkzene béleli ki a filmet, nem véletlen, hogy a főszereplőt szinte nem lehet gitár nélkül látni. Szerencsére viszont nagyot téved aki indokolatlanul dalra fakadó musicalszereplőket vizionál. A dalok nem tolakodóak, nem elcsépeltek, a főszerepet alakító Oscar Isaac előadásmódja nagy eséllyel a folk rajongóinak egy újabb generációját nevelheti ki. A zene annyira elemi részévé válik a történetnek, és a Davis által testet öltött időtlen átlagember útkeresésének, mint bármelyik párbeszéd a film során. Ebben természetesen nagy szerepet játszik az a véresen komolyan vett valóság és végtelenül irónia közti, nagyon finom mezsgyén való természetes lavírozás, ami a Coenek által is mesterien előadott zsidó humor sajátja.


daviskep