Lezuhant, felrobbant, túlélte, most egy vírusvideó miatt aggódik

Fotó: Giphy / Giphy

-

A horvát férfi hétszer úszta meg a biztos halált, majd nyert a lottón. Film készült róla, amit utál.


Frano Selak élete Hollywoodért kiáltott. Ha ez nem is jött össze teljesen, a This and That Visuals animációs filmesei alkottak róla egy kétperces remekművet. A horvát zenetanár izgalmai 1957-ben kezdődtek, amikor a busz, amin utazott, beleesett egy folyóba. Nem sokkal később lezuhant a repülője, vonatbalesetbe is keveredett, az autója vezetés közben kétszer is lángot fogott, majd egy hegyi úton hajtva a mélybe zuhant, és még egy busz is elütötte. Ezeket mind komolyabb sérülések nélkül úszta meg. Pár éve pedig nyert a lottón. Akkor játszott negyven év után először. Rögtön ötös találata lett. Nézzék meg a történetet: De hiába nézték meg pár nap alatt több mint egymillióan, Selak úrnak nem tetszett David Ransom rövidfilmje. „Bajuszt rajzoltak rám és összekeverték a baleseteimet. Rengeteg pénzt fognak vele keresni, amíg én a kis nyugdíjamból élek. Legalább küldjenek nekem ezer dollárt” – nyilatkozta Selak a zágrábi Juarnji List nevű lapnak. Frano Selak körülbelül 200 millió forintot nyert a lottón, amit családtagjai közt osztott szét. A történetről a BBC számolt be.