Lex CEU: Szijjártó szerint az amerikai kormányon múlik a megállapodás

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

-

A külügyminiszter szerint a thai, a maláj és a kínai kormány kedvezően fogadta a kormány kezdeményezését.


Az amerikai tárgyaló kinevezésénél dőlhet el, van-e nyitottság és jószándék a megegyezésre, mivel az államközi, kormányközi megállapodáshoz olyan tárgyalófél kell, aki rendelkezik a megfelelő mandátummal a megállapodás megkötéséhez az adott ország kormánya részéről – mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: nem lát olyan okot, amely miatt egy ilyen megállapodás ne jöhetne létre. Ha a maláj, a thai és a kínai kormány meg tudja kötni a magyar kormánnyal a megállapodást a Magyarországon működő egyetemeik működésére, akkor a "kiváló amerikai egyetemek" esetében sem hiszi, hogy nem kötné meg az amerikai kormány a vonatkozó megállapodásokat.

Három egyetem működik Magyarországon, ezek a külügyminiszter szerint "elég komoly intézmények" ahhoz, hogy államközi, kormányközi megállapodás rendezze a működési feltételeiket.

Szijjártó szerint a tárgyalásokra kijelölt helyettes államtitkár mind a négy unión kívüli ország nagykövetségével egyeztetett. Az eddigi tárgyalások során a thai, a maláj és a kínai nagykövetség nem látott nehézséget a feltételek teljesítésében, megkérik a megfelelő mandátumokat a fővárosuktól.