Lex CEU: Lázár szerint nem számítottak ekkora hisztériára

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A miniszter szerint az egyetem tudtak a vizsgálatról, mert engedélyüket meg kell újítani.


Már 2016-ban megkezdődött a magyarországi külföldi egyetemek vizsgálata, mert 2017-ben lejár az engedélyük – mondta Lázár János. Az engedélyt 5 évre kapják, utána meg kell újítani – írja az Origo. Az Oktatási Hivatal vizsgálata alapján indokoltnak látták a felsőoktatási törvény módosítását, és annak célja a törvényesség visszaállítása – mondta a miniszter.

A javaslat lényege, hogy 2018 szeptemberétől csak olyan harmadik országbeli egyetemek működjenek itthon, amelyekről egy nemzetközi szerződés is rendelkezik a magyar kormány és a származási országok között. „Az előterjesztés megtárgyalásakor


a kormányban nyugodt légkör uralkodott, nem számítottunk ekkora hisztériára”

– mondta a miniszter, aki siralmasnak tartja, hogy 28 Magyarországon működő egyetemből 27-nél szabálytalanságok vannak.


Jön a kampány, ez egy politikai ügy, hisztéria szerintem”

– mondta Lázár. Szerint a CEU nem fog megszűnni, ha betartja a szabályokat. Senki számára sem lehetett meglepő, hogy vizsgálat folyik, az tervezhető volt, és minden érintett tudott róla – mondta Lázár. Szerinte nem megengedhető, hogy ma kiadhat egy külföldi felsőoktatási intézmény magyar és külföldi diplomát is úgy, hogy a származási országában nem folytat képzést. Egy magyar egyetem nem adhat ki külföldi diplomát ugyanígy.

Kovács Zoltán szóvivő azt mondta, bízik benne, hogy a CEU pótolja majd a hiányosságokat.