Leszámoltak a gülenista utcanevekkel Törökországban

Fotó: ANADOLU AGENCY / Hayati Akcay

-

Eltűnik a Párhuzamos, az Idő és a Beszivárgás utca. A puccs mártírjairól kapják új nevüket.


Az isztambuli városi tanács 192 út és utca nevét változtatta meg, mert azok valamilyen módon a gülenista mozgalomra utaltak vagy "értelmetlenek, nevetségesek és erkölcstelenek" voltak. Az ankarai kormány szerint Fethullah Gülen követői céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, és az USA-ban élő hitszónok hálózata felelős a tavalyi pccskísérletért. Gülen tagadja, hogy köze lett volna az elvetélt államcsínyhez.

Az isztambuli utcák átnevezést az önkormányzat ellenzéki tagjai is támogatták. A gülenista vonatkozású utcanevek közül több a puccskísérlet halálos áldozatainak, azaz vértanúinak nevét kapta. A Gülen utat például a puccskísérlet hős katonájának tekintett Ömer Halisdemirről nevezték el. Halisdemir július 15-én Ankarában elsőként nyitott tüzet a puccsistákra. A török "gülen" szó magyar jelentése annyit tesz "nevető". 25 további Gülen utca szintén főként vértanúról kapta a nevét, az egyiket viszont – a lakosság ellenállására utalva – Feltámadás utcára nevezték át.

Lecserélték egyebek között a Paralel (párhuzamos) utca, a Zaman (idő) utca és a Sizinti (beszivárgás) utca nevét is. Ankara szerint az összeesküvők "párhuzamos államot" építettek ki, a legnagyobb, időközben bezáratott, gülenista kötődésű lap címe pedig Zaman volt.

A tanács a 112-szeres válogatott, világbajnoki bronzérmes labdarúgó, Hakan Sükür nevét is törölte az utcákról. A Gülen iránti rokonszenvét vállaló játékos maga is az USA-ban él. Az önkormányzat helyette is a puccskísérlet egyik halálos áldozatát választotta névadóként.

Más nevet kapott a Kandil (olajlámpás) utca is. Az észak-iraki Kandil-hegységben található a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) milicistáinak a főhadiszállása. A Harem (hárem) és a Fak utóbbi átnevezését az indokolta, hogy a hárem a többnejű oszmán szultánok feleségeinek lakhelyét jelenti, a fak hangsor pedig angol káromkodást idéz.

2016 augusztusában Törökországban begyűjtötték az összes FG betűpárost tartalmazó forgalmi rendszámot, mivel azok Fethullah Gülenre emlékeztettek. Az országos rendőrkapitányság minden azonosítót törölt a nyilvántartásból, akár magán-, akár állami tulajdonban volt a gépjármű.

Tavaly július 15-én a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Recep Tayyip Erdogan államfő az utcára szólította a lakosságot, és végül megakadályozták az államcsínyt. Az összecsapásokban 249-en vesztették életüket, és 35 puccsista is meghalt.