Lemond az LMP frakcióvezetője

Fotó: MTI / Kovács Attila

-

Schmuck Erzsébet február 16-án köszön le a képviselőcsoport éléről, utódja Szél Bernadett lesz.


Távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet, - írja a Magyar Nemzet.

A frakcióvezető a lapnak elmondta, lemondása február 16-i hatállyal érvényes. Döntését azzal indokolta, hogy életútja során nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség. Hozzátette, frissen került be a párt elnökségébe, és ott is úgy látták, hogy a következő időszakban így tudja leginkább segíteni az ökopárt jövőjét és megerősödését.

Schmuck Erzsébet döntését azzal indokolta, hogy életútja során nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség. Frissen került be a párt elnökségébe, és – mint mondta – ott is úgy látták, hogy az elkövetkező időszakban azzal tudja leginkább segíteni az ökopártot, hogy a hálózata kiépítésén és jobbá tételén dolgozik.

A valóban fejlesztésre szoruló LMP-s hálózat megerősítése mellett Schmuck Erzsébet az úgynevezett szellemi erőtér, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne. Véleménye szerint nagy szerepe lehet abban, hogy megértesse minél több emberrel az ökopolitika lényegét, ami a XXI. század egyik legnagyobb kihívása.

Ezzel tehetek a legtöbbet, hogy az LMP 2018-ban ne egy ötszázalékos, hanem egy ennél jóval magasabb támogatottságot elérő párt legyen – mondta Schmuck Erzsébet.