Lázár János 23 millióért megy vadászni

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt / MTI/Szigetváry Zsolt

-

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár 23 millió forintért rendelt fácánvadászatot idén novemberre Csehországban. Vagyonnyilatkozata szerint Lázárnak nincs ennyi készpénze. Ő azt állítja, a költségeket többen, közösen fizetik.


Az atlatszo.hu megszerezte azt a szerződést, amelyben Lázár magánszemélyként rendelte meg a vadászatot november 7-8-ra. A megállapodás szerint 2500-3000 fácán elejtéséről van szó, a lelőtt állatok darabjáért áfával együtt 30 eurót kell fizetni. Bár 3000 ezer példánnyal számolva 90 ezer euróba, azaz mintegy 27 millió forintba kerülne a vadászat, a szerződés 75 ezer eurós, vagyis nagyjából 23 milliós összeggel számol. Előlegként - e hó végéig - utóbbi összeg 40 százalékát, 30 ezer eurót (mintegy 9 millió forintot) kell kifizetni. A következő, ugyanekkora részletet október 1-jéig kell utalni, a maradék 20 százalékot pedig a helyszínen a vadászat után rendezik. A fácánvadászat Prágától 40 kilométerre, a Konopiste nevű, egykori főurak által is kedvelt vadászterületen lesz. A vadásztársaság igazgatója az atlatszo.hu megkeresésére azt ígérte, utánanéz, hogy megérkezett-e az előleg. A 23 milliós fácánvadászat annak fényében lehet érdekes, hogy Lázár Jánosnak tavalyi vagyonnyilatkozata szerint 12,6 millió forint készpénze van. Meg kell említeni ugyanakkor, hogy a nyilatkozatban a képviselői és a miniszterelnökségi államtitkári jövedelem mellett a Fidesz politikusa feltűntette, hogy többek között földbérleti díjból és osztalékból is származik jövedelme. E mellett értékpapírban elhelyezett megtakarítása ugyancsak jelentős. De nem is egyedül fizeti a költségeket: többen, közösen állják a kiadásokat, közölte az államtitkár. Lázárnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vadászatot ő szervezi, de ilyenkor bevett szokás, hogy a költségeket nem csak a megrendelő, hanem a vadászaton résztvevők együtt fizetik. Így nincs is ellentmondás vagyonnyilatkozata és a vadászat ára között. „Lázár János hangsúlyozta, hogy az esemény magánélete része, senkinek az adóforintját nem érinti, és az üggyel kapcsolatban nem kíván további nyilatkozatot tenni” - írja az MTI.


Lázár János és a soponyai fácánvadászat

Úgy tűnik, Lázár az év vége felé rendszerint fácánvadászatokon lazít. A novemberi csehországi kikapcsolódásról óhatatlanul eszébe jut az embernek  a tavaly decemberben a Fejér megyei Soponyán rendezett fácánvadászat, amelyen az államtitkár és felesége mellett arisztokraták és Oszter Sándor színművész, illetve neje, Donatella Failoni zongoraművész vett részt. A társaság 913 fácánt lőtt, a vadászat szakértők szerint 3-3,5 millió forintba kerülhetett. Lázár János vendég volt, vagyis a számlát nem ő fizette. Hogy ki volt e vadászat megrendelője, nem derült ki; a vadásztársaság vezérigazgatója ugyanis nem árulta el. Az esemény részleteiről itt olvashat.