Lauda kiborult a Hamilton-Rosberg háború miatt

Miközben a Mercedesnél hozza a győzelmeket, a csapat hangulatáról mindent elmond, hogy Nicki Lauda nyilvánosan elismerte: igen rossz a helyzet a német istállónál. A csapatfőnök még a következő, Kanadai Nagydíj előtt leül Hamiltonnal, és átbeszélik a helyzetet.


Hamilton nem gratulált a győztes Nico Rosbergnek a múlt vasárnapi, monacói futam után, ez pedig szemlátomást kiborította az istálló sportigazgatóját, Nicki Laudát. A feszültség akkor tört igazán felszínre, amikor a szombati időmérő edzés végén Rosberg nemes egyszerűséggel (valahogy úgy, ahogy annak idején Schumacher) beparkolt a Mirabeaunál lévő kanyarba, miközben mögötte épp Hamilton érkezett, ám mivel a pályabírók sárga zászlóval integettek, így a brit pilóta nem tudott értelmezhető kört futni (a német pilótát nem büntették meg a sportbírók). Lauda most elárulta, hogy nem ez az első kellemetlen eset az istállón belül. A barcelonai futamon például rá kellett szólni az egyik pilótára, akkor Hamiltonra, mert túl agresszív volt. Ekkor Hamilton elnézést kért (ahogy szombaton Rosberg is megtette ugyanezt, kiegészítve azzal, hogy mindez egy rossz fékezés miatt történet). A volt világbajnok szerint a pilóták nem gyerekek, hanem profik, akiknek megvannak a saját problémáik, de ő szívesen segít őket megoldani, ha kell. Ezt szerinte a pilóták meg is értik. A Mercedes irányítója elmondta: nem probléma, ha két csapattárs egymással küzd a bajnoki címért és közben feszült köztük a viszony. Példaként 1984-et hozta, amikor ő és Alain Prost küzdött egymással a bajnoki címért. De még ők is mindig gratuláltak egymásnak - említette meg a háromszoros világbajnok. “El fogom mondani nekik, hogy viselkedjenek profibb módon, és harcoljanak egymással keményen. Más nem számít.” A történethez hozzátartozik, a hétvége előtt derült ki, hogy Rosberg szerződését meghosszabbítják.