Kúria: jogsértő volt az ATV politikai reklámáradata

Fotó: MTI/Kollányi Péter / MTI/Kollányi Péter

Egy közvetítésben 11-szer reklámozták a „közösen országos listát állító pártokat”.


Jogsértő volt, hogy az ATV a Rendkívüli Egyenes beszéd című műsorában - a baloldali összefogás választási gyűlésének élő közvetítése során - összesen 11 alkalommal politikai reklámot sugárzott, amelyekben a közösen országos listát állító pártokat népszerűsítette – döntött a Kúria kedden. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy magánszemély kifogása alapján a múlt héten megállapította, hogy az ATV törvénysértően közölt politikai reklámokat a baloldali összefogás március 30-i, az Operaház előtt tartott választási gyűlésének élő közvetítése során. A kereskedelmi televízió ugyanis csak akkor sugározhatott volna politikai reklámot, ha február 15-ig jelezte volna az NVB-nél, hogy a választási kampányban politikai hirdetést kíván közzétenni. Ezt azonban egyetlen médium sem tette meg. Az NVB a jogsértés megállapításán és az eltiltáson túl egymillió forint bírság megfizetésére is kötelezte az ATV Zrt. médiaszolgáltatót. A Kúria helybenhagyta az NVB döntését és a bírság mértékét sem találta túlzónak.