Kultúra, politika, vita – hárompárti este a Katonában

Fotó: MTI/Beliczay László / MTI/Beliczay László

-

A meglepetések estéje volt a hétfői a Katona József Színházban: L. Simon László fideszes kultúrpolitikus bejelentette, hogy hamarosan nagy bejelentése lesz a könnyűzenéről. Karácsony Gergely a PM-től kijelentette, nem hiszi, hogy lesz pénz a múzeumi negyedre. Az LMP-s Komlósi Csaba azt mondta, nem készülnek kormányzati szerepre, így a kultúra nem került be azon fókusztémák közé, amelyeket programjukban kiemelten fontosnak tartanak.


A PM-es Karácsony Gergely és a fideszes L. Simon László tavaly már kerültek egymással szembe: nem sokkal azután vitáztak a Terror Háza Múzeumban, hogy utóbbit leváltották a kulturális államtitkári posztról. Mint akkor, most is látszott, hogy azért nincsenek ők olyan rossz viszonyban: előszeretettel cikizték a másikat, de egyáltalán nem szedték le egymás fejét, inkább csak barátságosan megbeszélték, hogy az égvilágon semmiben sem értenek egyet.


Mai politikai kultúránkat ismervén szokatlannak tűnhet, amikor két ellenoldali politikus békésen megbeszéli, hogy egyikük szerint a másik pártjának nincs kultúrpolitikája, míg másikuk ellenfele szemébe mondja, hogy abszolutizálja a függetlenség és a szakmaiság fogalmát. Tény, az lenne a normális, hogy az egymással szemben álló felek még akkor is leüljenek egy asztalhoz, ha gyökeresen mást gondolnak a kultúrpolitikáról. És nem csak arról, hanem általában a politikáról. L. Simon egy ponton, amikor Karácsony épp arról beszélt, hogy a Fideszt csak a hatalom érdekli, kifakadt:

„miért, mégis miért küzd Gyurcsány, a hazáért?”

Vitapartnere és a közönség viszont láthatólag úgy gondolta, igen, így L. Simon is hozzátette:

„örülök neki, mi is.”

A Katona József Színházban hétfő este megrendezett vitaestet Veiszer Alinda vezette, a már említett két politikuson kívül pedig részt vett rajta az LMP egyik eddig önmagát észre nem igazán vétető politikusa, Komlósi Csaba. Míg először általános kultúrpolitikai témákról vitatkoztak, később a szakma képviselőinek videóüzeneteit játszották be, amelyekre aztán a politikusok reagáltak is. És mivel felvételről megszólalt Pataki Ági filmproducer, Varga Líviusz zenész (Quimby), Bodó Sándor (a Budapesti Történeti Múzeum volt főigazgatója), Zoboki Gábor építész (pl. Művészetek palotája) és Pintér Béla rendező (Pintér Béla és Társulata) is, így aztán nem csoda, hogy este nyolctól negyed tizenegyig eltartott a vita. L. Simon, a parlament kulturális bizottságának elnöke utóbb már nehezményezte is, hogy mindenbe belecsapnak, de igazán sehol nem mélyednek el komoly szakpolitikai szinten.

Kétségkívül az LMP-s Komlósi indított a legerősebben: mint mondta, programjukban próbálták behatárolni a legfontosabb fókusztémákat, és ebbe a kultúra területe már nem esett bele. Ráadásul azt is hozzátette, hogy pártja nem készül kormányzati szerepre, ezért hát nem is kell előrukkolnia „száznapos cselekvési programmal”. Mint mondta, ők nem intézményeket, hanem közösségeket támogatnának – és mivel a magyar film olyan kevesekhez jut el, hát arra nem is szánnának annyi pénzt. Míg később egy bejátszásban Pataki Ági arról beszélt: nagyobb energiát kell fektetni az oktatásba, hogy ismét legyen érdeklődés a magyar és a közép-európai film iránt, Komlósi radikálisabb megoldással állt elő:

„a filmfinanszírozást a stadionépítésekhez tudnám hasonlítani – ez kidobott pénznek számít, mert kevés emberhez jut el”.

A kultúrafogyasztásban megvalósuló nagy társadalmi egyenlőtlenségeket persze Karácsony Gergely sem felejtette el kiemelni. Szerinte épp ezért kellene a kultúrpolitikának alakítania a magyar társadalmat – „jobban figyeljünk arra, kik használják azokat az intézményeket, amiket felépítünk”. L. Simon viszont úgy látta, hogy nem lehet az intézményfinanszírozást szembeállítani közösségek támogatásával. Komlósi elnagyolt kultúrafelfogásával (amely valójában elsősorban társadalompolitikai szempontból értelmeződött) szemben L. Simon úgy vélte, a műveket kell támogatni, majd pedig azokat segíteni eljuttatni a közönséghez. „Mindenképpen intézményközpontúnak kell lenni” – húzta alá.

Persze, nem maradhatott el a szokásos kör az MMA-ról sem, nem épp L. Simon legnagyobb örömére. A volt kulturális államtitkár nem habozott elmondani, hogy szerinte a magyar demokrácia szempontjából nem központi kérdés a Magyar Művészeti Akadémia ügye, és amúgy is, olyan közösségeknek és aktivitásoknak is van helye Magyarországon, mint amilyen az MMA. Karácsony viszont úgy látta, ezzel szemben az MMA nem pusztán egy intézmény a sok közül, „olyan kompetenciákkal bír, amikkel semmilyen más intézmény”. Itt sütötte el a PM-es politikus a már idézett részt: hogy ti.


Karácsony szerint a kormánypártoknak csak einstandpolitikájuk van, és ezen a vitán valójában L. Simon sem a Fideszt képviselte. Utóbbi ezt máshogy látta: szerinte annak, amit ő a kultúráról gondol, mindenképpen be kell épülnie közössége politikájába.

„Te is biztos mást gondolsz a kultúráról, mint Gyurcsány, Lendvai vagy Vitányi Iván – nem lehet egységes vízióról beszélni”

– mondta. A filmes rendszerrel kapcsolatban aztán arra jutottak, hogy ez a terület még egész jól működik. Persze Karácsony hozzátette: ha Vajna helyett „betennének egy másik futóbolondot, katasztrofális lehetne a rendszer”. A politikus szerint viszont így is szereptévesztésben van a Filmalap, amikor újra akar vágatni filmeket. L. Simon elmondása szerint szintén szkeptikusan fogadta a vágás problémáját, de végül akikkel ez megtörtént, szerinte utólag azt mondták, „úristen, jobb lett a filmem!” Szerinte demokráciában mindig minden erőteljesen személyfüggő is – Andy Vajna pedig jó rendszert épített fel, vélte L. Simon.

Komlósi itt is a közönségteremtés fontosságát említette: szerinte például zene kapcsán nem az az elsődleges, hogy új nagytermeket adjanak át, hanem hogy minél többen játsszanak valamilyen hangszeren. Filmes folyóiratokkal és az art mozikkal kapcsolatban viszont nem sok jóval kecsegtetett L. Simon: mint mondta, „tudomásul kell venni, hogy vannak formák, amiknek leáldozik a csillaguk”. Szerinte pazarlás, amit artmozikra fordítunk, mivel kevesen látogatják az ott játszott filmeket – a volt államtitkár szerint máshogy kellene eljuttatni a közönséghez ezeket a filmeket. Például úgy, hogy nagyobb mozikat szorítsanak rá ilyen filmek vetítésére.



Pop-rock: L. Simon nagy dobásra készül

A PANKKK program megszűnése is szóba került, L. Simon pedig elmondta: készen áll egy nagyszabású dologgal, amit szeretne még a választások előtt bejelenteni. Ennél közelebbit viszont egyelőre nem árult el. Azt azért elmondta: vannak dolgok, amelyeket rosszul mért fel, „a könnyűzene közösségépítő részéhez máshogy kell viszonyulnom”. A jogdíjrendszert viszont hosszú távon fenntarthatatlannak nevezte Európában.

A letöltés témakörében aztán volt kis nézeteltérés: Komlósi elmondása szerint az LMP kissé a kalózpártos álláspontot képviseli: a hozzáférést szerinte könnyíteni kell. Karácsony ezzel vitatkozott: „a fájlletöltést mindig is elleneztem”. De, mint mondta, azóta eljött az LMP-ből, így volt pártja már abszolút beleállhat a kalózpártos álláspontba.

Múzeumi negyed: vita a pénzről és a vitáról

Szóba került a múzeumi negyed ügye is. Karácsony Gergely gyorsan leszögezte: szerinte biztosan nem lesz rá elég pénz, és így a múzeumi negyed sem fog megvalósulni. Úgy látja, az EU erre biztosan nem fog költeni, kormányváltás esetén pedig ebben a formában ez biztos nem valósulna meg. Komlósi hozzátette: megérne egy társadalmi vitát, mire fordítsák a pénzt. Több se kellett L. Simonnak, aki kijelentette: egyszer majd valaki tényleg meghatározhatná, mi az, hogy társadalmi vita, illetve az, hogy társadalmi konszenzus. Mint mondta, az idei költségvetésben még nincs meg az összeg a múzeumi negyedre, de majd ha nyáron ők tervezhetik majd a következő költségvetést is, meglátják, mit tudnak ebből betervezni.

Végül nagy derültséget okoztak Pintér Béla szavai, aki bejátszásában kerek perec leszögezte: „nem szeretném, hogy a konzervatív kultúrpolitika érvényesüljön a jövőben”. Karácsony elmondta, ők átalakítanák azt a megkülönböztetést, hogy vannak a kőszínházak és külön az alternatívok: elválasztanák egymástól intézmények és társulatok támogatását. L. Simon szerint viszont nem szabad abszolutizálni sem a szakmaiság, sem a függetlenség fogalmát, főleg, mivel ő úgy látja, a szakma mindig a status quo-t védi. Szerinte ha változásokra szükség van, azok mindig sérteni fogják egyesek érdekeit – de máskülönben soha nem történne semmi változás.