Különbségtétel "magunkfajták" és "magukfajták" között

Marsovszky Magdalena

kirekesztés-kutató, a Fuldai Főiskola oktatója


A 2010-es kormányváltás utáni legelső szavazásra bocsátott törvény az új állampolgárságról 2011. január 1-jével lépett hatályba. Ennek értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását.

Mivel a 2001-es ún. státusztörvény kudarcot vallott, az új állampolgársági törvény a rendszerváltás utáni első áttörést jelentette abból a szempontból, hogy a hosszú évek óta tapasztalható etnonacionalista-népnemzeti és egyúttal köztársaság-ellenes ideológia törvényi szinten is megjelenjék. Hogy a demokratikus ellenzék mennyire nem érezte ennek a veszélyét, jelzi, hogy kis híján egységesen maga is megszavazta a törvényt, így létrehozva azt a „soha nem látott nemzeti egység“-et, melynek nyomán a határon túli magyarok „közjogi értelemben is a nemzet részei“ lesznek – mint ahogy a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt, a KDNP elnöke fogalmazott.

Ezzel  valósult meg - az ellenzék nagy többségű hozzájárulásával tehát -  közjogi értelemben is a „ius sanguinis“, vagyis a származás elve, mint a „nemzeti egység“ alapja.

Hogy egy ilyen „nemzeti egység“ mit takar valójában, azt – az ideológiának megfelelő – német és angol fordításban lehet igazán megérteni. A „nemzeti egység“ azt jelenti, hogy létrejönni látszik egy  - Orbán Viktor kifejezésével - népnemzeti közösség, vagy más szóval népközösség.

A „népközösség“ németül Volksgemeinschaft, angolul pedig (Roger Griffin fasizmuskutató fordításában) „racial-national community“. Magyarnyelvűek számára az angol a fordításban válik igazán érthetővé az ideológia veszélye, ugyanis ebben benne van a „race“ (faj) kifejezés, ami arra utal, hogy etnikai-fajelméletes ideológiáról van szó.

A „nemzeti egység“ létrejötte iránti vágy az etnonacionalizmus sajátja s része annak a nemzeti-önetnizálási folyamatnak, melynek következtében az etnikai nemzet, vagyis a „népnemzet“ vágyálma létrejönni látszik.

A származás elvén alapuló nemzetpolitika vezet ahhoz a fajelméletes feltételezéshez is, hogy létezne olyasmi mint „magyarság“, melyet a „vér“ tartana össze („vérközösség“), mint ahogy ezt Orbán Viktor 2012 őszén az ópusztaszeri Turul szobor avatásán említette. Hogy ez mennyire veszélyes, mutatja a történelem is: a hitleri Németországban és már évtizedekkel Hitler hatalomátvétele előtt is hasonló „németségpolitika“ folyt, mint a a két világháború közötti és jelenlegi magyarországi magyarságpolitika. A népnemzeti etnopolitizálásra vezethetők vissza a kilencvenes évek eleji tömeges mészárlások is a volt Jugoszlávia területén.

Az etnonacionalista népnemzet felfogás egyszerre homogenizáló és egyszerre összeesküvéselméletesen kirekesztő, külhoni „magunkfajtákat“ és belhoni „magukfajtákat“ kreál, így egyrészt belegázol a szomszédos országok kulturális és jogrendszerébe, másrészt szítja az ellentétet a külhoni és magyarországi magyarok között.

A jelen magyarországi etnonacionalista nemzetpolitika a határon kívüli „magyarság“ kulturális homogenizálásán túllépő immár közjogi bevonása a „nemzeti egységbe“ a határon belül az utóbbi négy évben együtt járt több kreált ellenség-, vagy gyűlöletcsoport konkrét megnevezésével és kirekesztésével. S pont a választással kapcsolatos törvények és rendeletek mutatták meg a legplasztikusabban, hogyan működik egyszerre a „magunkfajták“ közjogi homogenizálása és a „magukfajták“ közjogi kirekesztése.

Az új törvény alapján az elmúlt négy évben kb. 500 ezer ember kapta meg a magyar állampolgárságot, ennyivel növekedett tehát a potenciális választópolgárok száma. Ők azok, akik a kormánytól és a különböző határon kívüli magyarságszervezetektől minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy a választási névjegyzékbe regisztrálhassanak. Olyan országokban, melyek tiltják a kettős állampolgárságot, mint pl. Szlovákiában, aktivisták segítik a regisztrációt.

Nehezebb követelmények vonatkoznak azonban azokra, akik bár külföldön élnek, magyarországi lakcímmel rendelkeznek. Az ö esetükben is leggyakrabban azokról van szó, akik az utóbbi néhány évben „magukfajtákká“ váltak és jobbnak látták elhagyni az országot. Csak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazhatnak levélben.

Összességében a különbség az egyik oldalon a külhoni „magunkfajták“ vagyis a kormány retorikájában a „diaszpóra-magyarság“, valamint a másik oldalon a belhoni „magukfajták“ állampolgári jogai gyakorlásának támogatottsága és megnehezítése közötti különbség olyan nagymértékű, hogy joggal merül fel a választásból történő kirekesztés szándékának a gyanúja.

Az állampolgársági és választási törvény plasztikusan mutatja, hova vezet az etnonacionalista nemzetpolitika. Hiába érvel a kormány avval, hogy Németországban is létezik hasonló állampolgársági és szavazási gyakorlat pl. a Lengyelországban élő német kisebbségek esetében. Ezzel szemben áll a demokratikus német Alaptörvényen alapuló garancia, hogy szövetségi szinten nem létezik etnonacionalista nemzetpolitika vagy „németségpolitika“. Nemzetpolitika helyett az univerzális emberi jogok tiszteletén alapuló kisebbségpolitika folyik, melyben minden hatalmi ág feladata az alapvető állampolgári jog, a választás jogának a megsegítése.


Mi közük a határon túliaknak a magyar választásokhoz?


Ők is a nemzet részei.
Fideszes szavazatokat jelentenek.

SZAVAZAT UTÁN