Kovács Ákos sem kér Orbán lapjából

Fotó: MTI/Mohai Balázs / MTI/Mohai Balázs

-

Téves címre küldött levelek, elírt nevek, bizonytalan válaszok. Nagyjából ez jellemzi azt a légkört, amelyben Kerényi Imre szerzőket próbál toborozni a közpénzből működő Magyar Krónikához. Úgy tűnik, a részvétel a kormányhoz közel álló politikusoknak és művészeknek is kellemetlen. A Fidesz-rendezvényeken rendszeresen felbukkanó Kovács Ákosról is úgy tudni, hogy várhatóan nem ír majd a lapba.


Csütörtök este 6 órakor a Magyar Demokrata Andrássy úti szerkesztőségében tartják a lapindítóját annak a folyóiratnak, amely Orbán Viktor kormányfő kezdeményezésére, közpénzből jönne létre. Az első értekezletet maga a kormányfő tartja. Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott, a lap egyik alapítója nem kívánt válaszolni a VS.hu azon kérdésre, hogy a száz meghívott szerző közül eddig hány fogadta el a felkérést. Kerényi annyit mondott: péntekig semmilyen információt nem kíván kiadni, addig azt a kiszivárgott levelet használhatjuk, amelyet a szerzőknek küldött ki. „Az eredeti tanulmányt használják, ne a leegyszerűsített változatot, amelyet egy pihent agyú készített” - mondta talán a Cink.hu-nak arra a cikkére utalva, amely hétfőn először számolt be a Magyar Krónika indulásáról. Amikor viszont az eredeti levelet kértük tőle, azt felelte: nem szolgálja ki a VS.hu újságíróját. Már hétfőn több kormánypárthoz közel álló közéleti személyiség elutasította, hogy részt vegyen a folyóirat készítésében, többen vacilláltak, de olyanok is akadtak, akik igent mondtak. Nem vállalta a részvételt Ablonczy Bálint, Balogh Ákos Gergely, Stumpf András újságíró, Ráday Mihály operatőr, Vizi E. Szilveszter egyetemi tanár. Navracsics Tibor kormányfő-helyettes, Hankiss Elemér szociológus, Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője úgy szerepelt a listán, hogy előzetesen nem keresték meg őket. Jankovics Marcell filmrendező, Kálomista Gábor producer viszont rábólintott az Orbán Viktorral való közös munkára. A meghívott szerzők közül kedden többet is sikerült elérnünk: Kovács Ákos jelenleg szabadságát tölti, munkatársa szerint a zenész nem kíván nyilatkozni a Magyar Krónikáról. A csütörtöki értekezletre nem megy el, így várhatóan nem ír majd a lapba sem. A folyóirat indulása miatt nem kereste meg senki, erről hétfőn az újságokból értesült. Osztovits Ágnes, a Heti Válasz szerkesztője azt mondta: „Nagyon hamis dolognak tartom, hogy valaki arra hivatkozza mond nemet a felkérésre, hogy nincs ideje, mert túl sok a fóruma. Én nem azért nem akarok részt venni, mert nincsen időm, hanem mert az egész koncepcióval nem értek egyet. Nem hiszem, hogy ilyen lapra szükség van, nem hiszem, hogy a megosztott magyar művészeti életet tovább kéne osztani.” Pálffy István, a KDNP parlamenti képviselője még nem kapott meghívót, de szerinte ennek csak technikai okai vannak. Számára elismerést jelent, hogy felkerült a tervezett szerzők közé. A képviselő szerint a lap indulása előtt több dolgot is tisztázni kell, például azt, hogy milyen minőségében számítanának rá a szerkesztők. Ez azért fontos kérdés, mert ha politikusként, akkor nem kér tiszteletedíjat, ha viszont kulturális témákról kellene írnia, akkor felvenne fizetést, de azt jótékony célra ajánlaná fel. Tisztázni kell azt is, hogy közpénzből készül-e a lap. Ha igen, akkor minél szélesebb közönséghez kell eljuttatni. Ha viszont „az uraknak szól” a lap, akkor sajátos finanszírozási formát kell találni, például a kormány stratégiai partnerei állhatnák a számlát. Balog Zoltán, nemzetierőforrás-miniszter - akinek nevét elírták a levélben - jelenleg szabadságát tölti. Munkatársa szerint csütörtökön vidéken lesz, így nem tud részt venni a kormányfő vezette értekezleten. Prőhle Gergely külügyminisztériumi államtitkár jelenleg külföldön és szabadságon van. Munkatársa szerint naptárában azonban szerepel a csütörtök esti találkozó, így biztosan részt vesz azon. Horkay Hörcher Ferenc egyetemi tanár egyelőre választ vár, hogy pontosan milyen témakörre vonatkozna a felkérés. Lapunknak azt mondta, még nem tudja, de valószínűleg nem fog élni a lehetőséggel. A korábban a Cinkhez eljuttatott levelében kifejtette, nem áll módjában elfogadni a felkérést, de a csütörtöki alapító gyűlésen meg fog jelenni, hogy személyesen mondja el a véleményét az induló lapról. Keserü Katalin művészettörténész egy másik felkért szerzőtől kapta meg Kerényi levelét, amelyet feltehetően rossz címre küldtek neki. Azt mondta, mivel nem kapta meg hivatalosan a levelet, így egyelőre nem tudja megmondani, hogy részt vesz-e a kormányzati projektben. Zalaváry Lajos építész nevét szintén elírták Kerényiék. Az építész még nem tudja, milyen feladatot szánnának neki, így az sem világos a számára, hogy szerepel-e majd a szerkesztőségi munkában. Csík János, a Csík zenekar hegedűművésze örömmel fogadta a megkeresést. Arról, hogy pontosan hogyan fog részt venni a munkában, milyen szerződésben állapodnak meg, nem tudott részleteket mondani. Papp Lajos szívsebész professzor azt mondta, még nem tudja pontosan, miről van szó, de mivel meghívták, elmegy a gyűlésre és majd utána eldönti, alkalmas-e a feladatra. Héja Domonkos karmester már körülbelül fél éve hallott a készülő lapról, múlt héten is keresték, de nem kapta meg, és nem is olvasta Kerényiék levelét. „Úgy szervezem az életem, hogy el tudjak menni” - mondta a csütörtöki összejövetelről.


A lap főszerkesztője Bencsik Gábor lesz, aki a Demokrata-főszerkesztő Bencsik András testvére, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a MÚOSZ korábbi főtitkára. A tervezett havi tízezer példány egy részét ingyen szétosztják majd állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolai igazgatók, határon túli magyar iskolák és intézmények, valamint hazai polgármesterek között. Kereskedelmi terjesztésbe ötezer példány kerülne, darabonként ezer forintért. Mivel a magyar állam nem vállalkozhat, így az eladásból származó bevétellel a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-szekcióját támogatja. “A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom” – olvasható a szerzőknek küldött levélben.