Köszönőkampány lesz a nemzeti konzultáció után

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A nemzeti konzultáció utáni köszönő- és eredménykampány központi üzenet az lesz, hogy "Magyarország erős és büszke európai ország" – írja a Magyar Idők. A lap szerint a résztvevők több mint 90 százaléka támogatja a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló javaslatot.


Kormánypárti körökben komoly eredménynek tartják, hogy majdnem 1,7 millió ember vett részt a nemzeti konzultációban, ami "azért is komoly fegyvertény, mert a választások előtt szűk egy évvel nagy jelentősége van annak, hogy a kormány ilyen sok állampolgárt tud maga mellé állítani nagyobb horderejű ügyekben".

A kormány köszönő- és eredménykampányt indít, és "ez azért is indokolt, mert a konzultációban foglalt kérdések továbbra is napirenden maradnak, különös tekintettel a migrációra és a határvédelemre". A köszönőkampány központi üzenete az lesz, hogy "Magyarország erős és büszke európai ország".

Csütörtök kora délután a kormány hivatalos Facebook-oldalán is megváltoztatták a borítóképet, és most a "Minden idők legsikeresebb Nemzeti Konzultációja. Köszönjük. Magyarország erős és büszke ország" felirat szerepel.