Kósa: a Fidesznek nincs őszödi beszéde

Fotó: MTI / MTI

-

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint megfékezték az államadósság növekedését, pártprogramok helyett pedig azt kell nézni, hogy mit tettek eddig. Kósa Lajos a kétharmadról azt mondta: 2010-ben sem rajtuk múlt, hanem a baloldalon.


„Tudom, hogy van a baloldalon egy fixa idea, egy olyan várakozás, hogy egyszer majd Orbán Viktornak, a Fidesznek is lesz őszödi beszéde, de elfelejtik, hogy ez lényegében kizárt. Teljesen máshogy vagyunk összerakva, mint a szocialisták” - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere a Népszabadságban közölt interjújában. Kósa szerint a Fidesznél azért nem lesz soha sem egy őszödi beszéd, mert egy „értékvezérelt politika mindig sokkal konzisztensebb, nem igényli, hogy egyszer csak »coming out«-oljon valaki”. Úgy látja: Gyurcsány azt mondta 2006-ban, hogy „tudatosan összeszövetkezve becsaptak mindenkit”. A fideszes politikus elismerte, hogy nem tudták csökkenteni az államadósságot, de úgy fogalmazott: „mi azt tudtuk elérni négy év alatt, hogy a további érdemi növekedést megállítottuk.” „Rólunk pontosan lehet tudni, mit fogunk csinálni, meg kell nézni az elmúlt négy évet” - beszélt Kósa arról, hogy a Fidesznek miért nincsen szüksége nyilvános pártprogramra. Szeirnte a baloldal is bizonyíthatott, ezért az eddigi teljesítményt kell a választóknak figyelembe venniük. A rezsicsökkentésről feltett kérdésre válaszolva elmondta, eddig a rezsiárak megfékezését tudták megoldani, de mostantól csökkenteni is tudnak majd. A választások kapcsán Kósa közölte, hogy óvatosak a becslésekkel, a kétharmadról pedig elmondta, „2010-ben sem rajtuk múlt, a Fidesz »kiváló« politikáján múlott”, hanem a baloldalon. Úgy látja, ez most sem lesz másként.