Koporsókat küldtek Oroszország felé

-

Szakadárok látványosan szállíttatták haza azoknak az orosz állampolgároknak a holttesteit, akik az ukrán kormányerő elleni harcokban haltak meg. Oroszország segítségét szeretnék. Az új ukrán elnök közben bosszút esküdött.


Csütörtökön a donyecki hullaház épülete előtt több tucat piros koporsót sorakoztattak fel és meghívott újságírók előtt orosz állampolgárságú felkelők holttesteit helyezték el bennük, hogy „visszakerüljenek oda, ahová tartoznak, Oroszországba” - írja a Daily Beast.

Az elmúlt napon szintén a kelet-ukrajnai harcokban elesett, több tucat csecsen fegyveres holttestét szállították vissza Csecsenföldre. Korábban Ramzan Kadirov, az észak-kaukázusi csecsen köztársaság vezetője azt mondta, szó sincs arról, hogy támogatnák az oroszbarát szeparatistákat a kijevi kormányerőkkel szemben. A csecsenek részvételéről itt írtunk részletesebben.


Pénteken Ukrajnában

Gáz Az ország nem fizette ki az orosz gázszállítások után fölhalmozódott tartozását a csütörtöki határidőig – ezt Berlinben közölte az orosz energiaügyi miniszter. Az ukrán fél azzal fenyegetőzött, hogy stockholmi döntőbíróság elé citálja a Gazprom orosz állami vállalatot.

Tévé Csehország azt javasolta visegrádi partnereinek, hogy hozzanak létre közösen egy orosz nyelvű hírtelevíziót, hogy Ukrajnába sugározza műsorát.

Elvonulnak Putyin május elején ígérte, hogy az orosz katonák elvonulnak a határtól, és úgy tűnik most vonták el annak a közel 40 ezres haderőnek a nagyobb részét, amelyet tavasszal vezényelt a térségbe – közölte az amerikai védelmi minisztérium.

Csütörtökön Ukrajnában

Három ukrán katonai helikoptert lőttek le a szeparatisák, 14-en meghaltak. A kormányerők visszavágtak és a hírek szerint megöltek minden szakadárt, aki részt vett az akcióban. A frissen megválasztott Porosenko Facebookján csütörtökön későn este azt írta, „a katonáink szlovjanszki halála felett érzett fájdalom az egész nemzeté”.