Klein Dávid: „Nem birkózom, mert a hegy lehajít magáról”

Fotó: / sparexpedicio.hu / / sparexpedicio.hu

-

HÁTTÉR

Gyorsabban jutott 7800 méterre, mint ahogy tervezte, a csúcstámadás előtti utolsó akklimatizációs körét pedig szombaton kezdi Klein Dávid a Mount Everest északi oldalán. A nekirugaszkodás előtt kérdeztük.


Az expedíció előtti nagyinterjúban egy nővel való szenvedélyes viszonyhoz hasonlítottad az Everesttel való kapcsolatodat. Most milyen fázisban vagytok, te és a hegy? Eddig nagyon sikeres az expedíció, sőt, ha az elért eredményeket és időpontokat nézem, ez az eddigi legsikeresebb. Úgyhogy továbbra is próbálok mindent megtenni, nagyon elszánt és kiegyensúlyozott vagyok, és igyekszem nem elbízni magam. Nehogy valamit elrontsak a végén. Szétszálazod röviden az eddig történteket? Az első és a második akklimatizációs kört sikerült összevonni, vagyis elsőre 7000 méterig mentünk. Eredetileg 6400-at terveztünk, szóval eléggé örültünk. A következő körnek az volt a célja, hogy fönt aludjunk az északi nyeregben, 7050 méteren, majd onnan följebb másszunk. Ez április 29-én sikerült: valahol 7700 és 7850 méter között lehettünk. Boldog vagyok ezektől – már a második kör után is úgy éreztem, fú, üstöllést vissza kellene indulnunk. De fontos, hogy ne szálljak el. Saját magad józan esze próbálsz lenni? Tulajdonképpen igen. Megvan a szükséges feszült odafigyelés. Kihasználom a lehetőségeimet, de nem megyek fejjel a falnak. És egyelőre úgy tűnik, jókor vagyok jó helyen.


Most az alaptáborban, 5200 méteren beszélgetünk? Nem, lejjebb jöttem 4900 méterre, az alaptábor alatti sátorvárosba, ahol tibeti kereskedők turistáknak árulnak nyakláncokat és mindenféle mást. Olyan, mint egy sörsátor, egy fogadóféle vaskályhával. Itt üldögélek most, délután, vacsorára megyek majd vissza az alaptáborba. És a vaskályha mellett csak töltődsz, vagy elemzel is? Megjavítom a felszerelésemet, inhalálok, mert a száraz levegőtől kiszáradt a torkom, és kenegetem a hidegtől és a napsütéstől kikezdett bőrömet. Mosakszom és mosok. Stratégiát elemzek. És átmegyek a szomszédos expedíciókhoz, hogy az időjárás-előrejelzéseiket összehasonlítsam a mienkkel. Mennyien vagytok az északi oldalon? Volt egy találkozó, amelyre a különböző expedíciók vezetőit meghívták, mindannyian bemutatkoztunk egymásnak, nagyjából négy csapat van most összesen. De olyan mászóval, aki palack nélkül is valóban komolyan gondolná, nem találkoztam.


A túloldalon történt tragédia eljutott hozzátok? Az alaptábori kiszolgálásunkat segítő serpák közül többnek odaveszett közeli vagy távoli hozzátartozója a lavinában. Részvétemet fejeztem ki számukra, és mélyen elgondolkodtam a tragédián. Hallottam, hogy a súlyos lavinabaleset miatt az összes expedíció hazament, de igazából nem vagyok jól informált. Az engem körülvevő világra koncentrálok, amibe semmilyen módon nem zavarhatnak bele a másik oldalon, egy másik országban történő események. A Török Edinával (az alaptábor vezetőjével) történtek sem billentettek ki? Egyáltalán nem ijedtem meg, tudtam, hogy az akklimatizáció három lehetséges forgatókönyve közül melyik lett az övé. Ha gyengülsz, akkor valamivel lejjebb kell menni, ha erősebb vagy, akkor mehetsz följebb, ha bizonytalan vagy, akkor meg várni kell egy napot, hogy kiderüljön, melyikben vagy az első kettő közül. Ez mind az akklimatizáció természetes része, vagyis Edinának nem volt különösebb baja. Nagyon jól van, pénteken elindult a köztes tábor felé, amely 5800 méter körül található, és szombaton várhatóan együtt érkezünk majd meg az előretolt alaptáborba. Nagyon jó az együttműködés, és nagyon ügyesen csinálja, amit csinálnia kell. És a mászótársaddal, Ang Mingmával hogy vagytok? Nagyon-nagyon jól működünk együtt. Szerintem mindkettőnknek jó élményeket ad, hogy eltérő kultúrából érkeztünk ebbe a mászásba. Rácsodálkozunk egymásra. Mondasz példát? Úgy esett, hogy rám jutott az első főzés sora, vagyis én voltam az első szakács. Végig a hátamban éreztem a tekintetét. Hogy mit kotyvasztok neki – nyilván nem a nepáli ízvilág szerint.


És? Kínai tésztalevest bolondítottam meg hegyisajttal és olasz füstölt sonkával. Csokoládét is ettünk hozzá. Szerintem bírta, jó étvággyal fogyasztotta el. Amennyire ez 7000 méteren, oxigénhiánnyal és gyenge emésztéssel lehetséges. De nekem is bejött, ahogy 7400 méteren, a hógerincen ücsörögve elővettem egy marcipántömböt, és ő, ahelyett, hogy mohón hozzálátott volna, elmormolt egy tibeti áldást. Az előtted álló feladatok lépésről lépésre hogyan néznek ki? Az utolsó akklimatizációs kör indul szombaton. Néggyel számoltunk, de ebből az első kettőt összevontam, vagyis túl vagyok a harmadikon, most jön a negyedik, az utolsó. Ezeknek az a lényege, hogy meg kell aludnom az eddig érintett kettes táborban, majd valamivel afölé kell másznom – nyilván minél magasabbra szeretnék. Utána visszatérek ide, az alaptáborba. És akkor az akklimatizációval végeztem. Onnantól kezdve az időjárásra várunk, hogy egy jó ablak nyíljon. Várhatóan 7-én fogunk a kettes táborból följebb mászni, majd visszatérünk az előretolt alaptáborba. És a csúcstámadást várhatóan mikorra teszed? Igazából az időjárás az úr. Ha ezt az utolsó akklimatizációs kört nem rontom el, és sikerül minden, amit elterveztem, akkor 7-én az alaptáborban leszünk, és készen állunk majd arra, hogy amikor nyílik egy időjárási ablak, akkor fölmenjünk. Ez legkorábban május 16. környékén lehetne. De ez a mi tervünk, innentől már sokkal inkább a hegy terveihez kell alkalmazkodnunk. Ha mi végeztünk 7-én, már megcsináltuk a saját házi feladatunkat. Egy akklimatizációs kör mi mindenen tud megcsúszni? Bármin. Az időjáráson, azon, hogy gyenge vagyok, elrontom a gyomromat, rosszul alszom. Ez az utolsó kör már 8000 méter fölé megy, szóval pont olyan, mintha egy nyolcezres csúcs megmászásáról lenne szó. Most mitől vagy ennyire jó? Sokféle helyzetben voltam már itt, 2007-ben például nagyon közel a csúcshoz (kétszáz méterre – a szerk.), akkor is nagyon jól ment minden. Sikerként éltem meg, 8650 méterre másztunk föl, de kifogytunk az időből. És megfordultunk… Hogy mitől megy most jól? Attól talán, hogy átgondoltam a korábbi expedíciók tanulságait, a saját kondíciómat is rendbe tettem, sokat foglalkoztam a mentális felkészüléssel, és nem hanyagoltam el a fizikait. Igazából ez egy bonyolult kirakós játékhoz hasonlítható, amelyben nagyon sok elemnek a helyére kell kerülnie. És úgy érzem, most figyeltem a fontos elemekre.


Mi a három legfontosabb elem? Az egyik a fizikai felkészültség: ha nem ettem meg a spenótot, akkor nincs miről beszélni. Nagyon fontos, hogy érzékeny, rugalmas legyek, tudjak alkalmazkodni a változó környezethez. Mert egy nálam sokkal nagyobb erő mellett kell léteznem, nem birkózom, mert a hegy egy pillanat alatt lehajít magáról, ha akar. Tehát nagyon fontos, hogy rugalmas legyek, odafigyeljek magamra, a többiekre a hegyen és a hegynek a rezdüléseire. Tehát a figyelem a második. A harmadik pedig a kíméletlen motiváció. Hogy hajlandó legyek rávenni magam arra, hogy amit kell, azt megtegyem. És ha ez a három dolog együtt van, a figyelem, a kíméletlen motiváció és a megfelelő fizikai alap, akkor talán sikerülhet. Hogyan viszonyul hozzád a hegy? Nem vagyok babonás, de senki nem tud úgy Tibetben járni, hogy ne ragadna rá valami az itteni szellemiségből. Eddig mindenki jó jelekről beszélt. Amikor egy barlangban megáldott bennünket egy láma, ő is biztatóan mosolygott ránk. Úgy érzem, kemény tánc ez az idei is, de eddig nagyon jól mozgunk együtt. (Klein Dávid a SPAR Everest Expedíció és a Hegymánia matricás album hegymászója. A fotókért köszönet a sparexpedicio.hu-nak)