Klein Dávid ismét vendégségbe megy a Mount Everestre

Fotó: AHICO Everest Expedíció

-

Míg április 6-án a tisztes választópolgár éppen az urnákba dobja majd be a szavazócédulát, addig Klein Dávid elindul megmászni a Mount Everestet. Megint. Szám szerint nyolcadik alkalommal. Újra oxigénpalack nélkül. Nem a hírverés miatt, hanem mert a világ legmagasabb hegye számára olyan, mint egy nő, egy viharos kapcsolat másik fele, akitől nem lehet elszakadni. Még akkor sem, ha a csúcstámadás esetleg ezúttal sem sikerül.


Egy nemzetközi csapat, a SPAR Everest Expedíció tagjaként indul Dávid a csúcsnak. 10-én már Nepál fővárosában, Kathmanduban lesz, öt napra rá vélhetően eléri az 5200 méter magasan fekvő alaptábort, innen pedig egy pontosan megtervezett úton, és szinte már előre kiszámított lépésekkel megkezdi az akklimatizációt. Ennek során egyre feljebb és feljebb megy a hegyen, hogy a csúcs megmászásakor a szervezetét ne érje meglepetés a fokozatosan csökkenő oxigén miatt. Az akklimatizáció alatt azonban mindig vissza is ereszkedik az alaptáborba, hogy erőt gyűjtsön az újabb emelkedéshez. Majd jön a végső előtti nekifutás, már nem néz lefelé, hanem megérkezik az előre tolt alaptáborba, majd az általa kiépített egyes, kettes és hármas táborba (ez utóbbi 8300 méteren van), és várhatóan május vége felé megtámadja a csúcsot is. Most, ez előtt a kiruccanás előtt vagyunk, Dávid jó formában van, teljesen nyugodt, a most kezdődő folyamatos médiafigyelem zaklatja egy kicsit. Még mielőtt leülnénk beszélgetni, beszerez egy doboz epret, egy fürt banánt, egy liter limonádét, egy darab félig füstölt, félig nyers húst a hentestől, amibe rögtön bele is harap. Miért eszel ilyeneket? Nem teljes mértékben, de lényegében megpróbálok a paleo-diéta szerint étkezni. Kevés szénhidrátot fogyasztok, és sok fehérjét eszem. Miért szükséges paleo-diétázni az expedíció előtt? Mert, ha viszonylag gyors mászásra és mozgásra készülök a hegyen, akkor jó, ha csak kevés felesleg van rajtam. Csúnya szóval mondva „agresszívan nyomulok majd előre”, és ugyanígy vonulok is majd vissza az alaptáborba, tehát sok mozgásos, gyors, intenzív stratégiám lesz. Ehhez az szükséges, hogy jelentős állóképességi tőkét halmozzak fel még idelent, az alaptáborban jól regenerálódjam, és a kevés súlyomból ne veszítsek túl sokat. Így tudom az itthon felhalmozott állóképességi tőkémet odafent akklimatizációra váltani.

-


Ezzel a tőke szóval egy nagyon racionálisan, pontosan megtervezett túra érzetét kelted. Nagy baj akkor nem érhet... Ez így nem teljesen igaz, de az igen, hogy ezzel az attitűddel lehet a leginkább minimalizálni a tragédia lehetőségét, ami egyben a másik feladatom a siker elérése mellett. De persze van ebben a pontos megtervezésben valami, mert a felkészülő, kemény állóképességi edzés során is szikár fiziológiai paramétereket kell feltornásznom: a tüdőkapacitásomat igyekszem növelni, a légző izmaim állapotát javítom, és a VO2 maxon, vagyis a vérem oxigénszállító képességén dolgozom. Terheléses vizsgálatokon veszek részt, amelyeknek az eredményeiből az edzőm sok mindent kiolvashat, és ezekre építhetjük rá az edzésprogramomat is, amely az alap, állóképességet javító terheléstől kezdve a szinte gyógytornaszerű gyakorlatokig mindenféle mozgást tartalmaz. Miért pont most indulsz újra a Mount Everestre? Alapvetően is így tervezted? Eredetileg is úgy terveztem, hogy visszatérek, de én 2015-re gondoltam. Szerettem volna összehozni még idén egy népesebb expedíciót, ami új lendületet adott volna a programszerű magyar expedíciózásnak.  Mostanra néhány hegymászó kiöregedett, családos ember lett, és hát volt néhány szomorú haláleset is, Várkonyi Laci, Erőss Zsolt, Kiss Peti és mások is a hegyen vesztették életüket. Mindeközben pedig feltűnt néhány fiatalabb hegymászó, mint Suhajda Szilárd, Varga Csaba, akiket én korábban nem ismertem, viszont most próbálom őket megismerni. Ők az eddigi egy-egy expedícióikon nagyon szép teljesítményt nyújtottak, ezért azt terveztük, hogy összehozunk egy pakisztáni expedíciót, ahol egy kicsit jobban megismerjük egymást és mászunk egy jót. Két „kis nyolc ezressel” próbálkoztunk volna. Ilyen tervek közepette jött a SPAR ajánlata, amire azonnal igent mondtam. Most már nyolcadik alkalommal próbálod meghódítani a csúcsot, ami akaratlanul is elvárást generál a társadalom felől, hogy elérd végre azt. Ebből a nyomásból fakadóan van benned teljesítménykényszer? Nem, hiszen ez nem olyan különös dolog. Várkonyi László, volt mászótársam hétszer próbálkozott az Everesttel. Lehet, hogy van egy elvárás az emberek felől, hogy most már teljesítsek, de valójában csak az szólhat bele, hogy végül a csúcsmászás napján miként döntök, mit teszek, aki ott van. Tehát én, vagy ha másokkal mozgok, akkor még a többiek is. Nem fogom most csak azért ész nélkül, sok kockázat vállalásával végig csinálni az expedíciót, hogy az elvárásnak eleget téve megmásszam a csúcsot. Nyilván mindent bele fogok adni, hiszen fel szeretnék jutni, de felelősségem van a családommal, a szeretteimmel szemben is, mert ők mindig támogattak, bátorítottak, hogy járjam a saját utam, nem próbáltak meg visszafogni, tehát az a minimum, hogy visszajövök. Hogyan lehet végig észnél lenni egy ilyen vállalkozás során? Sok edzéssel, jó felszerelésekkel és következetes stratégiával. Figyelembe kell venni az időjáráson kívül azt is, hogy fent vannak-e a rögzítő kötelek, és ha nincsenek, vállalhatóak-e kötelek nélkül a kérdéses szakaszok, van-e nálad megfelelő felszerelés, hogy éppen milyen a fizikai állapotod, hol tartasz az akklimatizációs programodban. Nem csak a következő órára tervezel, hanem a következő napokra, hetekre, és mindent össze kell hangolnod, optimalizálnod, amit lehet. Ami pedig nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, ahhoz alkalmazkodnod kell, reagálnod a megváltozott körülményekre.

-


Nemzetközi csapatban indulsz. Mennyire ismered az összetételét, és lesz-e, aki szintén oxigénpalack nélkül fog mászni? Nem ismerem az összetételét, de azt biztosan tudom, hogy palackkal mennek a többiek, arról tudnék, ha valaki mellőzné azt. Ha tippelnem kéne, mondjuk 10-15 expedíció lesz a hegy északi oldalán, ha pedig a Mount Everest déli oldalán összesereglő mászókat is hozzászámítom ehhez, akkor akár 600 ember is összegyűlhet egy szezonban. Persze nem csak mászók, de lesz ott szakács, konyhás fiú, összekötő tiszt, jakhajcsár is, aki beleszámít ebbe a pár száz emberbe. Mindebből pedig csak ketten-hárman leszünk, akik palack nélkül vágunk majd neki. Ezek szerint nem szólóban fogsz mászni.  Nem, mert egyrészt már ott lesznek a kötelek a hegyen, amit nem én raktam föl, másrészt tele lesz a hegy emberekkel, harmadrészt pedig feltétlenül együtt szeretnék majd működni a nemzetközi expedíció többi tagjával, nyugatiakkal és nepáliakkal egyaránt. Itthonról három magashegyi sátorral, elegendő felszereléssel és élelemmel indulok, így felszerelés tekintetében, munkaerőben is lesz mit beadnom a közösbe. Ez azt is jelenti, hogy ha baj van, akkor ott lesz segítségként egy palackkal mászó is az oldaladon? Biztonságot jelent az együttműködés? Bár a hegy valóban tele lesz palackkal mozgó mászókkal, ez valójában csalóka biztonságérzetet jelentene csak: úgy kell mozognod, döntened odafent, mintha egyedül lennél. Az együttműködés más tekintetben adhat sokat: szeretném megosztani például a táborépítés terhét. Az 5200 méteren lévő alaptábornak a kiépítettségét még az ügynökség biztosítja. Itt lesz konyhasátrunk, lakósátrunk, közösségi sátrunk, miegymás… Még a 6400 méteres előretolt alaptáborról is az ügynökség gondoskodik, de e felett már nekem kell kiépítenem a táboraimat. Ezt a feladatot pedig örömmel megosztom másokkal. Mit eszel a hegyen? Az alaptáborban igyekszem olyan jól étkezni, amennyire csak lehet, és mindent megeszem, amit kívánok, bár arra figyelek, hogy a könnyen emészthető dolgokat fogyasszam. Mivel azonban mindenhez oxigén kell, ahhoz is, hogy gondolkozz, hogy mozogj, hogy fűts (például ha nincs oxigénpalackod, akkor jobban fázol, mert a szervezeted nem tud mit elégetni), az emésztésed működéséhez is oxigénre van szükség. Ha nincs elég oxigén, elégtelen az emésztésed, csökken az étvágyad is. Éppen ezért jó, ha olyan étel van a hegyen, amit tényleg kívánsz. Jó trükk például, ha kiviszed a kedvenc fűszeredet, vagy egy olyan kaját, amiről biztosan tudod, hogy azt kint is meg fogod enni. Az alaptáborban a szakács még főz rendesen krumplit, meg húst, mint bármelyik menzán. Nem pont azt eszed, amit szeretnél, de jól lakhatsz. A magaslati táborokban azonban még jobban csökken az étvágyad, egyre kevesebbet, és kevésbé változatos dolgokat eszel.

-


Csúcstámadás: absztrakt akvárium, űr a hegyen

Mikor fent vagy 8000 méteren, amit sokan halálzónának is hívnak, akkor egyszerűen más tudatállapotba kerülsz. Fel lehet készülni a szellemi állapotod kontrollálására készülni itt lent? Valóban beszűkül a tudatod odafent. Sutává válik a mozgásod is. Tompább vagy, olyan mintha lenne egy hártya a külvilág és közted, néha olyan érzés, mintha akváriumban lennél, és azt veszed észre, hogy nem tudsz számot adni az utóbbi negyed óráról. Mindeközben a mozgás is nagyon megerőltető, nem tudsz lépni rendesen, vagy ha néhányat léptél is, akkor meg kell állnod, össze kell görnyedned, és meg kell várnod, amíg a légzésed helyre áll. Ilyen állapotban a legjobb segítség a társkontroll. Úgy tervezem, hogy nem egyedül megyek majd fel a csúcstámadás napján, és vagy a logisztikát biztosító cég egyik emberével, vagy egy másik expedíció hegymászójával fogok együttműködni. Ilyenkor, ha furcsa dolgokat mondunk vagy teszünk, azt egy társ jó eséllyel észreveszi és visszajelzi. De a kontrollért felel majd Edina is az alaptáborban. Vele most egy csomó olyan helyzetet modellezünk, amik a csúcsmászás során előállhatnak. Átbeszéljük, hogy ha fent vagyok 8600 méteren, reggel 8 óra van, és azt mondom neki, hogy nagyon fáradt vagyok, és ülök a hátizsákomon, akkor erre ő mit kérdezzen, mit javasoljon. Megkérdezheti például, hogy milyen az idő, és ha a válaszom nem koherens, a beszédem kásás, nem adekvát, akkor jelezheti, hogy furcsán beszélek, és tanácsolhatja, hogy jöjjek le, még akkor is, ha a végső döntés mindig az enyém. Végül ott van az önkontroll is, az, hogy ellenőrzöd a felszerelésedet, a hágóvasad hevederét, az időjárást, rendszeresen felteszed magadnak a kérdést, hogy ki vagy és hol vagy éppen. De ha fent nem vagy magadnál, akkor azt sem tudod, hogy nem vagy magadnál. Nem az egyik pillanatról a másikra homályosodik el a tudatod, hanem fokozatosan veszíted el a kontrollt, és ennek a felismerésében segít a tapasztalat. Fent a balesetek esélyét milyen eszközökkel tudod minimalizálni? A lavinarádió például jól jöhet, mint segítség? Szerintem a lavina ellen az a legjobb módszer, ha egyszerűen nem kerülsz bele. Itt a megelőzésen van a hangsúly. Mert egy lejtőnek az állapotát fel lehet mérni, a hó rétegződéséből és állagából meg lehet állapítani, mekkora az esélye annak, hogy lavina jöjjön le az adott lejtőn. Számba vesszük, hogy mikor volt havazás, olvadás, fagyás, és ezekből a paraméterekből megbecsülöd, hogy egy leejtő veszélyes-e, és ha igen mennyire. De például a 2010-es baleset során, amikor Várkonyi Laci életét vesztette, egy jégfal roskadt össze felettünk. Ezt nagyon nehéz lett volna előre megjósolni. Sokszor lefuttattam magamban a balesetet, de nem láttam, hogy mit kellett volna másként csinálni. Most szintén egyetlen helyen lehetséges jégomlás, az a jégfal, de onnantól kezdve gerincek mentén haladunk, ahol nem kell számítani lavinára, ebből kifolyólag nálam se lesz lavinarádió.  

-


Mennyi időt szánsz majd a csúcstámadásra? Az akklimatizációs időszak után a negyedik napon érem el a hármas tábort. Ekkor 8300 méteren leszek, ezért ott nem is próbálok már aludni, csak pihenni fogok, havat olvasztok. Megpróbálok még valami olyat enni, ami lemegy a torkomon, magvakat, halkonzervet, vagy valami levest, és aztán 8300 méterről várhatóan este 10 és éjfél között elindulok a csúcs felé, amit legkésőbb másnap dél körül kell majd elérnem. Onnan maximum fél óra elteltével legalább 8300 méterig vissza akarok ereszkedni sötétedésre, de abban reménykedem, hogy még aznap vissza tudok érni a kettes táborig, mert ott már biztonságban tölthetem az éjszakát. Milyen az éjszaka 8000 méter felett? A hegyekben, havas terepen általában nincs teljesen sötét, van valami derengés, és ilyen körülmények között a fejlámpával bőven el lehet boldogulni. Ami az éjszakai mászást sokkal nehezebbé teszi, hogy sokkal hidegebb van ilyenkor, mint nappal. Mindeközben a szervezeted nem termel elég hőt az oxigénhiány miatt, tehát jobban fázol, a beszűkült érhálózat és az akklimatizáció során besűrűsödött véred pedig megnöveli a perifériák – kezek, lábak – elfagyásának veszélyét. Ezért nagyon nagy élmény a csúcstámadás során, amikor végre pirkadni kezd. Feljön a nap és meleg lesz. Melyik az a szín, amelyik a leginkább hiányzik majd a sok fehér és kék között? A zöld, méghozzá az a zöld, ami bármi élő dologhoz kapcsolódik. Nagyon szép az a világ, ami ott fönn van, de egyértelműen életidegen. Az benne a kísérteties és izgalmas, hogy belopakodsz egy olyan világba, ami nem a te élettered, ahol szigorúak a szabályok és ahol egyértelműen a tudtodra adja a környezet, hogy itt csak rövid ideig vendégeskedhetsz. Fél óra a legmagasabb ponton, aztán leszel szíves visszatérni. Látogatás ez egy furcsa, absztrakt térben, geometriai formák között, eltompult (bizonyos értelemben kiélesedett) tudattal, a sziklának a szürkéje, feketéje, a hónak és az égnek a fehérje és kékje vesz körül, miközben látod a horizonton, ahogy tőled elfelé hajlik a Föld. Éjszaka pedig tele van szórva csillaggal az ég. Olyan mintha a világűrben slattyognál.  

-


Ha most sem sikerül a csúcstámadás, újra próbálkozol majd? Nem tudom. És ha sikerül, és te leszel az első magyar, aki feljutott oxigén nélkül az Everest csúcsára? Nem gondolsz-e arra, hogy akkor valóban a csúcson kell abbahagyni? Nagyon sokadlagos szempont, hogy én legyek az első magyar. Nem akarok senkinek csalódást okozni, de én magamért mászom, szeretek magasztos élményeket átélni odafent, szóval ez egy önző dolog. De még csak azért sem megyek a hegyre, mert az a legmagasabb. Nem a „leg” a fontos, hanem az, hogy annyira magas. Szeretek 8000 méter felett lenni, és persze pont ennek a hegynek a hangulatát, a karakterét, formáit is nagyon megszerettem. Miben más a Mount Everest hangulata, mint mondjuk egy pakisztáni nyolcezresé? Alapvetően mindegyik hegy más: más az alakjuk, más országban vannak, mások a hegy lábánál élő emberek, eltérő a hangulata a pakisztáni hegyi falvaknak, mint mondjuk a tibetieknek. És aztán ott van a falvak közül kiemelkedő hegy is, amely van, hogy inkább filigrán, tűszerű, és van, hogy inkább robusztus és széles. A hegyek, formavilága, időjárása, nehézségei és szépségei is mind-mind különbözőek. Milyen emberhez hasonlítanád az Everestet? A sok éves viharos viszonyunk miatt inkább egy női entitásról van szó, amit nagyon szeretek, és egy nagyon szenvedélyes kapcsolat fűz hozzá. Meddig fogsz még palack nélkül mászni? Én azt gondolom, hogy ahogy öregszem majd, a hegymászásom is átalakul. Most még nyolcezreseket mászok meg palack nélkül, majd később palack nélkül megyek fel a Gellért-hegyre. Nem azt akarom, hogy egyre több eszközzel, „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” menjek fel ugyanazokra a hegyekre, hanem inkább alakuljon át a hegymászásom, talán kisebb célokat fogok kitűzni magam elé, megszelídülök, lelassulok. Az a lényeg, hogy életem egyes szakaszaiban megtaláljam azt, amit a hegy jelent nekem akkor. Megtaláljam az én hegyemet akkor is, ha már mondjuk gyerekem, családom lesz.