Kivonul a szerb állam a médiából

Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic / MTI/EPA/Andrej Cukic

-

Aleksandar Vucic szerb kormányfő arról beszélt egy interjúban, hogy bár a szerb médiaszereplők félnek, hogy állami segítség nélkül nem tudnak fennmaradni a piacon, őt ez nem érdekli.


„Irány a magánszektor!” – jelölte ki az irányt Aleksandar Vucic, a szerb miniszterelnök Nedeljnik című hetilapnak adott interjújában, ahol bejelentette: a szerb állam kivonul a médiából. Hozzátette, hogy a szerb parlament még a tavaszi ülésszakban elfogad három médiatörvényt – ezek részleteire viszont nem tért ki. Vucic emlékeztetett: a jobbközép Szerb Haladó Párt kormánya az első olyan hatalom, amelyik nem cserélte le a szerb közszolgálati tévé (RTS) vezetőit és újságíróit. Hozzátette, hogy az ellenzéki Demokrata Párt elnöke, Dragan Djilas viszont a márciusi előrehozott parlamenti választás kampányában nyolcszor szerepelt ő pedig csak kétszer. Viszont Vucic azt állította: „Nekem ezzel nincs problémám. Támogatom, és kérem is, hogy folytassák a kritikus hozzáállást, mert az jobbá tesz minket”. Hivatalos adatok szerint a több ezer szerb írott és elektronikus sajtótermékeknek mindössze tíz százaléka kap állami támogatást. A pontos számok viszont nem ismertek, mert a nyilvántartásból nem törlik azokat a sajtótermékeket, amik már felfüggesztették tevékenységüket. Állami pénzből működik az RTS mellett a nemzeti kisebbségek nyelvén is sugárzó Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) is. Ezeket viszont egyelőre nem privatizálják, ahogy a Tanjug szerb nemzeti hírügynökséget sem (bár az utóbbiról többször is felröppent a pletyka, hogy ez a jövő vár rá).