Kiss Noémi: Mi a szép a fociban?

Fotó: AFP / FRANCK FIFE / AFP / FRANCK FIFE

-

Még sosem szurkoltam Elefántcsontpartnak, megvehető vagyok. Mint minden magyar rémes csalódásokon átesett drukker. Eljött ennek is az ideje. Szeretném, ha sokáig játszanának, és hetekig szerepelhetne ez az ország a kamerák előtt. Nem csak, mert esztétikailag szép a focijuk, vannak kenyérfáik és sárga folyóik, hanem mert roppantul akarnak és ki tudnak törni a szegénységből.


Nagy szerencsém van, bámulom a focistáimat. Mindig is a mezek és a vádlik érdekeltek. Aztán az edző, a bírók és a kapusok, na jó, a hordágy, a kispadon világító melegítők és a hosszabbítást jelző óra. Megkaptuk, nekünk lesz a legszebb mezünk, okkerságra, vérnarancs cipővel. Megnyugtató, mégis vad, lehengerlő, Elefántcsontpart most történelmet ír! Többé ne csak a fehér csont és a fekete kávé jusson eszünkbe rólunk. Néhány prostituált becserkészése Brüsszelben levezetőnek. Vagy a malária (Touré elkapta, de Allahnak hála felépült). Hanem a sárga testek labdázása. Íróválogatott - Kiss Noémi

Sortban nőttem fel, nem szoknyában. Hiába úsztam és vízilabdáztam, edzésszünetekben a Spartacus pályán rugdostuk a labdát, a nyarakat strandfocival töltöttem, nagybátyám focista volt, de családunk legnagyobb focistája nagymamám. Hétvégén Tatabánya-meccsekre jártunk, volt szotyink, aztán mikor már csak szotyink volt, magyar foci nem, spanyol és német zászlókat tettünk a kínai vázába. Tudom, mi a les. Még az egyetemi szigorlatra is úgy készültem nyelvészetből és Ráskay Lea kódexmásolataiból, hogy nagymamám üvöltve és tapsolva szurkolt a nappaliban. Sztojcskov és Szalenko gólkirály. Amerikai világbajnokság, ahol már saját csapatom van nagymamám németjei ellen (hah, ki más, mint a holland), és először volt ott Nigéria és Szaud-Arábia. Elefántcsontpart, írók, Mi a szép a fociban?

Még sosem szurkoltam Elefántcsontpartnak, megvehető vagyok. Mint minden magyar rémes csalódásokon átesett drukker. Eljött ennek is az ideje. Szeretném, ha sokáig játszanának, és hetekig szerepelhetne ez az ország a kamerák előtt. Nem csak, mert esztétikailag szép a focijuk, vannak kenyérfáik és sárga folyóik, hanem mert roppantul akarnak és ki tudnak törni a szegénységből.  Elefántcsontparton évi 260 eurót keresnek a gazdagok.  45 évig élnek az aggastyánok, a csecsemőhalandóság több mint tíz százalék, és az anyák is sokszor belehalnak a szülésbe.  Focizni igen, írni és olvasni a lakosság fele képtelen.  De miből épülne iskola, ha tiszta ivóvízhez is csak kevesen jutnak, és a lakosság hét százaléka AIDS fertőzött. Állandósult lét a polgárháború, amit a vébé idejére rendszerint felfüggesztenek a városokban és mindenhol, ott, ahol amúgy az erőszak az úr (nők, gyerekek ellen is). Elefántcsontpart, írók, Mi a szép a fociban?

A foci a szabad iskola és maga a csoda Nyugat-Afrikában. 22 millióan élnek az országban, 800 ezer ember focizik, 23 ezer igazolt játékosuk van. Történelmük legnagyobb büszkesége az 1992-es Afrika Kupa győzelem, ahol az egyenes kiesés szakaszban egyszer hosszabbításban, kétszer 11-esekkel nyertek. A döntőben Ghána ellen 24 tizenegyest rúgtak a felek, mire az Elefántok 11-10-re nyertek. Minden idők leghosszabb mérkőzése.