Kirúgta az Operettszínház a zaklatással vádolt rendezőt

Fotó: MTVA Fotóarchívum / Zih Zsolt

-

Miután egy táncos megnevezte, mint zaklatót, az Operettszínház elküldte Kerényit.


Azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Kerényi Miklós Gábort az Operettszínház – írja az Origo. A színház korábbi művészeti vezetőjéról Maros Ákos, a társulat egykori táncosa mondta el az ATV-ben, hogy 18 éves korában zaklatta. Az Index vasárnap – még nevesítése nélkül – arról írt, hogy a rendező több fiatal színészt és táncost fenekelt el vagy pofozott meg.

Kerényi vasárnap kérte a nyugdíjazását, és akkor a színház még kiállt mellett, ám Maros megszólalása után minden megváltozott. Az Operettszínház vezetése közleményében azt írta, hogy "a leghatározottabban elítéli a fizikai bántalmazás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal való visszaéléssel együtt valósulnak meg. Kijelenti, hogy elkötelezett az ilyen ügyek felderítésében, a zaklatást vagy fizikai bántalmazást elszenvedett áldozatok minden lehetséges eszközzel történő megsegítésében, továbbá kéri, hogy az érintettek az igazság törvényes keretek között történő tisztázása végett a megfelelő lépéseket tegyék meg."


Magyarázkodás és elnézéskérés

Menesztése után Kerényi a Facebookon gyakorlatilag elismerte a vádakat, és magyarázkodott. Az írta: “a személyemmel kapcsolatban felmerült vádakra reagálva kijelentem, ha bárkit bármivel megbántottam, ezúton kérek elnézést!

Be kell, hogy valljam, sok élethelyzetben, sok megoldásban, stílusban, viselkedésben valóban közelítettem ahhoz a határhoz, ami még szerintem elfogadhatónak tekinthető. Tettem ezt a művészi érzékenység és a teljes belefeledkezés, a mérhetetlen művészi szabadságvágy okán. Megalázni valakit sohase volt célom! Ha valaki ezt mégis így érzi ezúton, de személyesen is szívesen kérek tőle elnézést, bocsánatot, bár szándékom szerint mindig a művészet valamilyen típusú megjelenéséért, a különleges belső világok felszabadítására törekedtem. Előadásaimban éppen úgy, mint a hétköznapi alkalmakor.

Bízom benne, hogy ezt minden magát sértettnek érző kollégám elfogadja!

A legnagyobb büntetés számomra az, hogy imádott színházam nyugalmának biztosítása érdekében meghoztam azt a döntést, amelyről már vasárnap tájékoztattam a nyilvánosságot!”


Közös megegyezés

A rendező máshogy emlékszik a Maros által elmondott történetre, de nem tagadta, hogy megtörtént az eset. Ám szerinte ez két felnőtt között történt, és bármikor abba lehetett hagyni – írja az ATV.

„Ez egy szimpatikus fiatal táncos volt, természetesen homályosan emlékszem az eseményekre, mert 23 év nagy idő. Nagyon furcsa, hogy ő 23 év után jelentkezik egy ilyen történettel. Amit elmond, annak van alapja, de az én emlékezetem szerint nem pontosan így történt, és nem pontosan ez történt. De ez tulajdonképpen mindegy, mert ez csak egy vita lenne. A tény, amit ő alapvetően elismer, az arról szól, hogy ez egy közös megegyezés alapján történő valami volt két felnőtt ember között. Tulajdonképpen neki ezt bármikor joga lett volna abbahagyni, amit abba is hagyott, az ő saját elmondása szerint” – mondta Kerényi.

Szerinte az esetet Maros sem minősítette szexuális zaklatásnak. „Nem is volt az. Semmilyen szempontból nem volt az” – mondta Kerényi, aki szerint sok edző keményen bánik a növendékeivel az eredmény érdekében. Azt mondta: nem követett el senkivel szemben erőszakot.