Kincsre bukkantak a gleccseren, megindult a harc érte

Fotó: Europress/AFP/Jean-Pierre Clatot / Europress/AFP/Jean-Pierre Clatot

-

Regénybe illő sztoriról írt a BBC, amelynek főszereplője egy francia polgármester, egy hegymászó, egy történész és egy gazdag zsidó drágakő-kereskedő, akiket egy zsáknyi kincs köt össze.


Történetünk 1966. január 24-én kezdődik: az Air India 101-es járata megkezdte ereszkedését Genf felé, de a pilóta kissé elmérte a magasságot és egyenesen a Mont Blanc csúcsa felé vette az irányt. A Boeing 707-es lezuhant, a fedélzeten utazó 107 ember közül senki sem élte túl a katasztrófát. A gép „hatalmas krátert” robbantott a hegyoldalba, „minden elporladt, semmi sem maradt felismerhető néhány levélen és csomagon kívül” – mondta akkor egy hegyi vezető, aki elsők között érte el a baleset helyszínét. Többször próbálkoztak a holtak azonosításával, és azzal, hogy lehozzák őket a hegyről, de a rossz idő miatt egy idő után letettek erről. Az elmúlt közel öt évtizedben persze előkerültek különböző tárgyak – egy kerékagy, a Hindustan Times című újság egyik száma és egy diplomáciai leveleket tartalmazó zsák –, de megcsavarodott fémlemezek is hevernek a csúcshoz közeli zugokban.


-


Ötven évvel később

Közel ötven évig kellett várni, hogy a balesettel kapcsolatban a legnagyobb szenzáció is napvilágot lásson. A zuhanás következtében ugyanis egy kis csomag nagyot repült és belefúródott a Bossons-gleccser jegébe, olyannyira, hogy csak nemrégiben bukkantak rá. 2013 szeptemberében egy francia hegymászó talált rá a „Made in India”-feliratú fémládára, amelyet megtarthatott volna, de úgy döntött, hogy leadja a helyi csendőrségen. És hogy mi volt a ládában? Száznál is több, különböző színű és fajtájú drágakő, amelyek összértéke több mint 77 millió forint lehet. A sztori itt vélik még érdekesebbé. A ládát ugyanis a csendőrök továbbadták a közeli Chamonix polgármesterének, aki a városháza pincéjében őrizte azt, egészen addig, amíg a sajtóba be nem került a megtalált láda híre. A BBC újságírója tovább szaglászott a furcsa történet után, szerette volna lefilmezni a drágaköveket, de amikor megkereste a csendőröket, elhajtották, mondván: megtiltották számukra, hogy a sajtónak az ügyről beszéljenek.

Francia bürokrácia

A csendőrök továbbküldték az újságírót a feletteseikhez az Alpok gyöngyszemének is nevezett Annecybe, onnan ismét elküldték: vissza Chamonix-ba, a polgármesterhez. Francois Bouquin, a polgármester irodavezetője szintén elhárította, mondván már nem felelős a ládáért, továbbirányította hát a BBC munkatársát a Bonneville-i bíróságra. Ők az Albertville-i bíróságra küldték, akik pedig vissza Bouquinhez. Az újságíró kitartott. Több órányi telefonálgatás és a várakozás közbeni Mozart-hallgatás után a polgármester irodavezetője vallott. „Nem akarok önnek nemet mondani, de nem láthatja a köveket. Jelenleg ez biztonsági kérdés, saját nyomozásunk zajlik az ügyben. Nem hisszük, hogy a média jelenléte szükséges lenne, vagy segítené az ügyet” – mondta Chamonix polgármestere. Végül az újságíró rávette, hogy küldjön már két fényképet a drágakövekről. Na, és mit küldött Bouquin? Két fényképet, amelyeken egy férfi félig-meddig átlátszó rendőrségi zacskókat fog a kezében. Hát ezekben vannak a kövek.

„Ez tipikusan francia történet. Meg szeretnéd nézni a köveket, erre küldenek két képet, amelyeken zsákokban vannak a drágakövek.”

Ezt már Francoise Rey helyi történész mondta, aki azt is elmesélte, hogy a fenti repülőgép-szerencsétlenség nem az első volt a hegyen. 16 évvel korábban az Air India egy másik gépe is lezuhant a közelben – Rey Crash au Mont Blanc című könyvében dolgozta fel a két esetet.

-


Nem biztos, hogy a ládát megtaláló hegymászó rendes fickó

A történész úgy véli, hogy a francia jog egy furcsa rendelkezésére támaszkodik a polgármester és a hegymászó, akik valószínűleg titkon megegyeztek, mielőtt a média elé tárták volna a sztorit. „Ha két évig nem találják meg a tulajdonost, a kövek fele Chamonix polgármesteréé lesz, a másik fele pedig a hegymászóé” – véli Rey.
„Azt hiszem meg akarják tartani a köveket és semmi érdemlegeset nem fognak tenni annak érdekében, hogy a családok vagy a tulajdonosok érvényesíthessék érdekeiket.”
Bouquin persze tagadta a vádakat, szerinte a történész feltételezése arra utal, hogy megőrült. Továbbá azt állította, hogy nem is tudja, ki találta meg a köveket.

Na jó, de kié volt a ládányi drágakő?

Francoise Rey a BBC kedvéért átnézte 1990-es jegyzeteit, amelyeket még akkor írt össze, amikor a Bonneville-i bíróság irattárában gyűjtött adatokat készülő könyvéhez. Ekkor talált rá egy feljegyzésre, amely egy biztosítási dokumentumról szólt. Eszerint egy londoni férfihoz, Issacharoff úrhoz kellett volna megérkeznie a drágakő-szállítmánynak. A dokumentum 75 évre van titkosítva, de az archívumban, hosszú igénylési folyamatot követően tudományos célból meg lehet tekinteni – Rey be is nyújtotta a keresetét. Itt még mindig nem volt vége, a BBC munkatársa ugyanis rákeresett a Google-ben az Issacharoff névre. Ki is derült, hogy hosszú múltra visszatekintő gazdag zsidó drágakő-kereskedő családról van szó, akik Oroszországból vándoroltak be, 1930-ban kezdték a családi vállalkozást, mára az egyik legnagyobb drágakőimportőrök az országban. Felhívta őket, Avi Issacharoff, a Henig Diamonds vezetője annyit mondott, hogy a csomag az övék, majd Londonba invitálta az újságírót. Egy parányi, fekete öltönyös üzletember várt rá, akit több páncélajtó mögött talált meg a londoni gyémántnegyedben, Hatton Gardenben. Elmondta: emlékszik, hogy a család beszélt a balesetről, megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy nem veszett oda egy rokonuk sem a Mont Blanc-on. Ugyanis az volt a szokás, hogyha ekkora adag drágakövet vásároltak, akkor a család egyik tagja személyesen vitte azokat Londonba. Avi Issacharoff elmondta, konzultáltak ügyvédeikkel, akik szerint semmi esélyük sincs megszerezni a csomagot, mivel nincsenek meg az ötven évvel ezelőtti nyilvántartásaik.

-


Viszont nem ők az egyetlenek, akik igényt tartanak a ládikára: sorban állnak még a spanyolországi Issacharoffék is. A család nem rokona a londoniaknak, viszont ugyanúgy drágakő-kereskedelemmel foglalkozik, állítólag meg is keresték a francia hatóságokat, hogy hozzáférjenek a Rey által is említett papiroshoz. Állítólag a fémdobozon is szerepel egy név, de Bouquin irodavezető szerint nem olvasható.
„Talán egyszer kisilabizáljuk csomagon szereplő a nevet, de nagyon nehéz lesz. Mégiscsak ötven évig hevert jég alatt”
– mondta. Eközben a hetek telnek, közeleg a két éves határidő.