Kína megvédi saját érdekeit

Fotó: MTI/EPA / Narong Szangnak

-

Az amerikai szenátus „egyoldalúan” hozott törvényt Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókról, és ha ezek kárára lesznek Kínának, akkor Peking meg fogja védeni saját érdekeit - jelentette ki pénteken a kínai külügyminisztérium szóvivője az előző napi washingtoni szavazásra utalva.


Az amerikai képviselőház után a szenátus is nagy többséggel szavazta meg törvénycsomagot. A 184 oldalas törvény most a Fehér Házba kerül, ahol az elnök aláírásától függ a hatályba lépése.

A szankciók vállalatokat és egyéneket vesznek célba, köztük az orosz energetikai szektor és bankrendszer szereplőit, fegyvergyártó cégeket, valamint a tavalyi amerikai választási folyamatba történt beavatkozással megvádoltakat.

A szankciók érintenek európai, amerikai cégeket, és Észak-Koreával kapcsolatban kínai cégeket is, miután Kína Észak-Korea legfőbb gazdasági és politikai szövetségese.

Az Észak-Koreára kirótt szankciók kimondják: észak-koreai hajók, vagy az ENSZ Észak-Korea elleni szankcióit tiszteletben nem tartó országok nem hajózhatnak amerikai vizeken és nem köthetnek ki amerikai kikötőkben. Megtiltja a törvény észak-koreai termékek amerikai behozatalát is.

A törvénycsomag Iránra vonatkozó része kötelező büntetést ír elő mindazokra, akik részt vesznek az iráni ballisztikusrakéta-programban vagy üzleti kapcsolatban állnak e programban résztvevőkkel.

A törvény ellen képviselőházi megszavazása után tiltakozott már az Európai Unió, Oroszország és Irán, a szenátusi szavazás után, pénteken pedig Moszkva válaszlépéseket jelentett be.